A juniorok Miskolcon küzdenek a Mento-kupáért

2016. augusztus 26. 11:09

A 97-es válogatott a szeptemberi, hollandiai Európa-bajnokságra készül, ezúttal egy erős hazai tornával.

A főszereplők:

A felső sor, balról: Rábavölgyi Zsombor, Lajkó Márton, Simon Henrik, Szentesi Dániel, Szalai Gábor, Biros Barnabás, Kis István edző

Az alsó sor: Tóth Kálmán edző, Bors László kapusedző, Kókai Tibor, Vogel Soma, Sélley-Rauscher Domonkos, Baj Marcell, Szatmári Kristóf, Csiszár Boldizsár, Csacsovszky Erik, Sólyomvári Márton (A képről hiányzik Lukács Dorián.)


Amíg a 98-as válogatott szombaton már tétmeccset játszik Montenegróban, Horkai György szövetségi kapitány másik együttese, a junior-válogatott Miskolcon vesz részt rangos nemzetközi tornán.

Kis István vezetésével, Tóth Kálmán és Bors László kapusedző segítségével igyekeznek a srácok erőt demonstrálni, ami ugyebár fontos a későbbi, hollandiai randevúk előtt. Az ellenfelekben el kell ültetni, hogy bizony jó csapat a magyar – egyébként tényleg az.

A magyar válogatott pénteken délután a németekkel kezd, aztán szombaton Szerbia, vasárnap Montenegró lesz az ellenfél.

A fiúk nemrég egy horvátországi edzőtáborban vettek részt, és Nápolyban is gyakoroltak együtt az olaszokkal, ezen kívül Podgoricában játszottak egy nemzetközi tornán – ott ezüstérmesek lettek.

Szatmári Kristóf, a csapat egyik meghatározó tagja így vezette fel a mostani, miskolci tornát:

„A nyár talán legerősebb tornáján fogunk részt venni a hétvégén. Szerintem a legfontosabb meccs a Montenegró elleni, mert velük egy csoportban vagyunk az Európa-bajnokságon. Podgoricán kikaptunk tőlük, én különösen szeretnék nekik visszavágni az Eb előtt. A csapat jó állapotban van, a kupagyőzelem a cél Miskolcon! Jó lenne megmutatni a többi csapatnak, hogy velünk számolniuk kell majd Hollandiában.”

Mi ebben biztosak vagyunk.

A hollandiai Eb-t szeptember 11. és 18. között rendezik Alphenben.

A magyar válogatott miskolci kerete:

Csiszár Bodizsár, Sólyomvári Márton, Vogel Soma –kapusok

Baj Marcell, Biros Barnabás, Csacsovszky Erik, Kókai Tibor, Lajkó Márton, Lukács Dorián, Rábavölgyi Zsombor, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Szalai Gábor, Szatmári Kristóf, Szentesi Dániel – mezőnyjátékosok

Edzők: Kis István, Tóth Kálmán, Bors László

A torna programja:


Augusztus 26., péntek:


16:30 Magyarország–Németország
18:00 Szerbia-Montenegró

Augusztus 27., szombat:

16:30 Magyarország-Szerbia
18:00 Montenegró-Németország

Augusztus 28., vasárnap:

10:30 Szerbia-Németország
12:00 Magyarország-Montenegró

A junior Európa-bajnokság csoportjai:

A csoport: Szerbia, Olaszország, Németország, Törökország
B csoport: Horvátország, Oroszország, Grúzia, Azerbajdzsán
C csoport: Spanyolország, Hollandia, Románia, Szlovákia
D csoport: Görögország, Magyarország, Montenegró, Málta

-dobos-



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok