Rio 2016: becsületbeli ügy, 5. a férficsapat

2016. augusztus 20. 22:44

A magyar férfiválogatott végig vezetve tulajdonképpen magabiztosan, 12–10-re legyőzte Görögországot, így az ötödik helyen végzett.

Fotók: Kovács Anikó

„A brazil meccs előtt azt mondtam, most a keserűségből kell energiát meríteni, akkor sikerült. Most könnyebb volt lelkileg ez a mérkőzés. Sok minden van bennem… Kemény időszak volt ez az elmúlt három év számomra, most furcsán is érzem magam… Veretlenül lettünk ötödikek, tényleg döbbenetes. A Montenegró elleni meccset elizgultuk, egyre inkább így érzem. Nagyon akartunk, feszültek voltunk, pedig bent lett volna a helyünk a négyben. Fájni fog hosszú ideig, akár évek múlva is fájni fog. De meg lehet, meg kell majd tanulni kezelni.”

A görögök elleni helyosztó után Kis Gábor kereste a szavakat, többet egyelőre nem szeretett volna mondani, mint említette, sok mindent át kell gondolnia. Mint hallottuk, a többiek igyekeznek neki segíteni…

Na, de hogy ne rébuszokban beszéljünk: ezen a meccsen is látszott, a válogatottba visszatért centerünk erejére, klasszisára nagy szüksége van a csapatnak. A pekingi olimpiai bajnok semlegesítése nem sikerült az ellenfélnek, három olyan gólt szerzett, amire csak csettinteni lehet. S tekintettel arra, hogy társa, Hárai Balázs is hozta persze magát – rendkívül fontos pillanatban volt jó helyen például 1.09-cel a vége előtt, amikor is betette a Flegkas által védett, kipattant labdát a kapuba, lehűtve ezzel végleg a görög reményeket.

Mert bizony az ellenfélnek is kellett az ötödik hely, az istenért sem akart leszakadni, ott loholt a koncentráltan teljesítő mieink nyakán, és meglehetősen jó sáfárkodott a rengeteg emberelőnyös helyzetével. Igen ám, de a meccsben volt, amikor a centerek mellett Vámos Márton vagy éppen Zalánki Gergő vitte a hátán a csapatot, avagy balkezeseink kitettek magukért. De a 13 labdát fogott Nagy Viktorra sem lehetett panasz, avagy megfelelő alaphelyzetből pólózhatott Benedek Tibor együttese.

Végig vezetett, 3–1, re 5–2-re, 6–4-re, 8–5-re, 10–8-ra, 11–9-re, s végül 12–10-re nyert. Mindez azt jelentette, hogy a magyar válogatott – csak úgy, mint az előző olimpián – az 5. helyen zárta a tornát.

XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Férfiak, az 5. helyért

Magyarország–Görögország 12–10 (2–1, 4–4, 3–3, 2–3)
Olimpiai Uszoda, vezette:
Koganov (azeri), Peila (amerikai)

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos 2, Erdélyi, Szivós, Varga Dénes 2, Varga Dániel, Kis G. 3. Cs: Zalánki 3, Manhercz, Hosnyánszky 1, Decker Á., Hárai 1. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

GÖRÖGORSZÁG: Flegkas – Mylonakis 2, Fountoulis 1, Afroudakis 2, Delekas, Mourikis 1, Vlachopoulos 1. Cs: Dervisis, Genidounias, Pontikeas, Kolomvos, Gounas 3. Szövetségi kapitány: Theodoros Vlachos

Gól/emberelőny: 4/9, ill. 8/11
Gól/kettős emberelőny: –, ill. 1/1

A 3. helyért:
Olaszország-Montenegró 12-10 (2-1, 3-3, 4-3, 3-3)

A 7. helyért:
Spanyolország-Brazília 9-8 (3-1, 1-2, 2-1, 3-4)

Döntő:
Horvátország-Szerbia 7-11 (2-3, 1-3, 2-3, 2-2)

A végeredmény. Olimpiai bajnok: Szerbia, 2. Horvátország, 3. Olaszország, 4. Montenegró, 5. Magyarország (Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő), 6. Görögország, 7. Spanyolország, 8. Brazília

A teljes eredménysor: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok