Rio 2016: ez most még nagyon fáj...

2016. augusztus 19. 17:45

Női válogatottunk jól játszva úgy tűnt, megszerzi a bronzérmet az oroszok elleni meccsen, ám a végén az ötméteresekre maradt a döntés. A dráma a 7. körben csúcsosodott ki, amikor is Kiteleki Hanna lövését megfogta Karnaukh kapus. Így olimpiai negyedik lett csapatunk.

Fotó: Kovács Anikó

Fáj.

Fáj, mert megérdemelte volna a csapat.

Fáj, mert megérdemelte volna a női szakág.

Fáj, mert már „kézben volt” az érem.

Vezettünk 11–9-re, sőt támadtunk emberelőnyben a plusz háromért, ám két métert fújtak. Másodszor a fórunkba. Avagy látni lehetett, az izgalom, a hév, a lendület, a nagyon meg akarjuk mutatni mottó azért jelentősen csökkentette a koncentrációt. Ennek ellenére partiban voltunk, mert Bujka Barbara zseniálisan centerezett, mert Szücs Gabriella iszonyat határozott védekezést bemutatva blokkolgatott, mert Kasó Orsolya labdákat fogott, mert mindenki hozzátette a magát a közösbe.

Együtt, egységben tolta a szekeret a csapat, és tényleg közel, nagyon közel járt a győzelemhez.

A vége aztán maga lett a horror. A drámai forgatókönyvet főleg Nadezhda Glyzina írta, aki jobbkezesként kergette az őrületbe rosszkéz oldalon a védelmünket. Míg az ellen klasszisát. Ekatarina Prokofyevát semlegesítettük (a 10. góljukat persze ő szerezte, a fáról kipattant labdát tette be), az oroszok kettese megszórta magát, 1.28-cal a vége előtt ötödik gólját jegyezve alakította 11–11-re az állást. De miután egy remek elmozgás után Kisteleki Hanna ötméterest harcolt ki, és Keszthelyi Rita belőtte, 1.11-gyel a vége előtt vezettünk. Sőt! Prokofyeva merész vállalása (ejtés) nem jött be, így 48 másodperc volt hátra, amikor vezettünk, és a labda is nálunk volt. Bíró Attila 32-vel a vége előtt kért időt, nyilván ki kellett játszani a maradék támadóidőt, majd a maradék 18-as kibekkelni.

Nem sikerült…

Az olimpiai torna egyik legaktívabb, legjobb játékosa, Czigány Dóra a sarokba dobás helyett a végén bejátszással próbálkozott, innen kezdődött az őrület, ami a végén abban csúcsosodott ki, hogy az oroszok 31.64-nél fórt kaptak, Anastasia Simanovich pedig a dudaszó pillanatában a falból behúzta.

Döbbenet uralkodott az uszodában.

Természetesen erre az utolsó fél percre nem szabad fogni a kézből kicsúszott partit, hiszen nem volt törvényszerű, hogy gólt kapjunk.

„Fájt ez a gólt, nagyon fájt”
– fogalmazott pityeregve a meccs után Szücs Gabriella, aki azt is elmondta, hogy amíg az ausztrálok ellen ők, addig most az oroszok mentek neki lélektani fölénnyel az ötméteres párbajra.

Amit elveszítettünk.

Az első 5–5 lövő nem hibázott, avagy Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Keszthelyi Rita, Czigány Dóra és Antal Dóra is pontosan célzott nálunk. De Gangl Edina sem tudott megfogni egyet sem, rendkívül magabiztosak voltak az oroszok.

A hatodik kör is lement (Borisova és Bujka), a hetedik pedig…

Lisunova lövésére Kasó Orsolya állt oda, esélytelen volt, majd Kisteleki ötösét védte Anna Karnaukh.

Ami utána következett, azt nehéz szavakba önteni.

Legyen elég annyi: fáj.

Fáj, még akkor is, ha le a kalappal a csata előtt, a stáb előtt, a női vízilabda előtt.

Ülepednie kell.

XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Nők, a 3. helyért
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 12–12 (3–3, 3–4, 3–1, 3–4) – ötméteresekkel 6–7
Olimpiai Uszoda, vezette:
Dutilh-Dumas (holland), Gomez (olasz)

MAGYARORSZÁG: Kasó – Antal 2, Kisteleki H. 1, Szücs G. 1, Keszthelyi 2, Bujka 3, Garda. Cs: Gangl (kapus), Czigány 1, Takács O., Illés 2, Tóth I., Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

OROSZORSZÁG: Karnaukh – Glyzina 5, Prokofyeva 1, Gorbunova, Timofeeva 1, Soboleva, Ivanova. Cs: Karimova 1, Borisova, Lisunova 2, Simanovich 1, Grineva 1. Szövetségi kapitány: Alekszandr Gaidukov

Gól – emberelőnyből: 5/10, ill. 7/11
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. –

További eredmények
A 7. HELYÉRT

Brazília–Kína 5–10 (2–2, 0–2, 0–2, 3–4)

Az 5. HELYÉRT
19.10: Ausztrália–Spanyolország 10–12 (5–4, 2–3, 1–3, 2–2)

DÖNTŐ
Egyesült Államok–Olaszország 12–5 (4–1, 1–2, 4–1, 3–1)

A teljes program: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok