Rio 2016: fájó vereséggel oda az álmoknak

2016. augusztus 16. 17:21

A magyar férfiválogatott nem játszott jól, végig rohant ellenfele után, amelyet aztán a negyedeik negyedben nagyot harcolva utolért. Az ötméteres párbajt azonban Montenegró nyerte, így a mezőny egyedüli veretlen csapataként a mieink az 5. helyért küzdhetnek tovább, első ízben Brazília ellen.

A ...!

Maradjunk annyiban, nyomdafestéket nem bíró kifejezések szakadnak ki az emberből.

Vagy maradjunk annyiban, mindenki behelyettesíti magának azt, amit érez.

S hogy miért ez a fene nagy elkeseredettség?

Alapjáraton persze azért, mert egy álommal lettünk szegényebbek, a mezőny egyetlen veretlenjeként az 5–8. helyért játszhatunk, ám a szomorúságot fokozandó meg kell említeni: olyan meccset adott döntetlenre, egyúttal sodort a kiszámíthatatlan ötméteres párbajra a táraság, amelyet meg kellett volna nyernie. Meg kellett volna nyernie, mert a találkozó karaktere voltaképpen olyanná rajzolódott, amelyet megálmodtunk, nem a bruszton, a keménységen, a verekedésen volt a hangsúly, hanem sokkal inkább a vízilabdán. És ebben nem sikerült sajnos nyerni.

Hogy miért?

Nyilván szakmai elemzések születnek majd, nyilván Benedek Tibor és stábja alaposan kiértékeli a történteket, ám azt látni lehetett, hogy hátul nagy bajok voltak. Nem feltétlen csak arra gondolunk, hogy 1–4-nél Nagy Viktort le kellett cserélni, mert nem találkozott a labdával, hanem arra is, hogy a világbajnok kapust nem segítette a védelem sem. Ivovics, a jól ismert, meglepetéssel szolgálni nem tudó játékos kétszer is emberről lőtt elhajlásos akciógólt. De Radovics pattintása is egy az egyes szituáció eredménye volt, avagy centikkel, de rendre lemaradtunk róluk. S tekintettel arra, hogy a hátsó hibákat sokáig képtelenek voltunk elöl ellensúlyozni, és szépen meccsbe hoztuk a hasba lőtt labdákkal Scsepanovicot, bizony, égett a ház.

Égett, de természetesen bőven volt idő a tűzoltásra, a kapitány nem is várt tovább, 12 perc után Decker Attilát hozta a kapuba. A váltás annyiban feltétlen eredményt hozott, hogy a Honvédba igazoló pólós vehemenciája valamelyest összerántotta a falat, labdákat lopott a centerek elől, Janovic ejtése azonban behullott felette. Hogy a montenegróiak 7-ese honnan indította a lövést, vitatható, mint ahogy egy meg nem adott gólunkról is órákat lehetne értekezni, mindazonáltal valahol önámítás volna ezekbe kapaszkodni akkor, amikor alulmúlta magát az együttes.

Megint másik kérdés, mentális erőt sugall, hogy a folyamatos zárkózás-kapott gól (hogy például Paskovics miként maradhatott annyira üresen…?) metódust aztán megtörve a negyedik negyedben utolérte ellenfelét, sőt a győzelemért is támadhatott. Az ellenfél láthatóan elfáradt, a mieink jobban bírták erővel, mégsem sikerült bevinni a győztes találatot. Persze amúgy annak is örülhettünk, hogy Varga Dénes 1.11-gyel a vége előtt zsenialitást tükröző távoli lövéssel alakította 9–9-re az állást – a nagy kár, hogy az efféle ösztönös megoldások javarészt elmaradtak, bár a fórokkal jól gazdálkodott a csapat.

Az ötméteresek?

Hittük, reméltük, rendkívül bíztunk benne, hogy valamiféle lélektani előnnyel kezdik a mieink, ám a meccsen három nagy gólt jegyző nehéztüzér, Vámos Márton és Hosnyánszky Norbert is elveszítette a csatát a montenegrói kapussal szemben, s miután odaát csak Janovic hibázott (mellé lőtt), a rivális jutott a legjobb négy közé, nekünk pedig marad az alsó ágon a brazil együttes először.

Tényleg a …!

XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Férfiak, negyeddöntő

Magyarország–Montenegró 9–9 (1–2, 2–3, 3–3, 3–1) – ötméteresekkel 2–4
Olimpiai Uszoda, vezette:
Koganov (azeri), Peila (amerikai)

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos 3, Erdélyi 3, Szivós, Varga Dénes 2, Varga Dániel, Kis G. Csere: Zalánki, Manhercz 1, Hosnyánszky, Decker Á., Hárai, Decker A. (kapus). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

MONTENEGRÓ: Scsepanovics – Drasko Brguljan 2, Paskovics 1, Radovics 1, Janovics 1, Csucskovics, Ivovics 3. Csere: Petrovics, Darko Brguljan, Misics, Klikovac 1, Jokics. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics

Gól – emberelőnyből: 6/9, ill. 3/6
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 0/1

További negyeddöntő eredmény
Szerbia–Spanyolország 10–7 (3–1, 4–2, 0–2, 3–2)
Gólszerzők:
Mandics 4, Filipovics 2, S. Mitrovics 2, Csuk, Alekszics, ill. Molina 3, Munarriz 2, Minguell, Szirányi

Brazília–Horvátország 6–10 (2–3, 1–4, 3–1, 0–2)
Gólszerzők:
Oneto 3, Guimaraes, Delgado, Silva, ill. Garcia 3, Jokovics 3, Buric, Buslje, Sukno, Bukic

Görögország–Olaszország 5–9 (0–2, 2–2, 1–2, 2–3)
Gólszerzők:
Founoulis 2, Mourikis 2, Vlachopoulos, ill. Figlioli 3, Aicardi 2, Gitto, Nora, C. Presciutti, di Fulvio

További program (magyar idő szerint)
Az 5–8. helyért:

augusztus 18., csütörtök, 16.00: Magyarország–Brazília
augusztus 18., csütörtök, 20.10: Görögország–Spanyolország

ELŐDÖNTŐ
augusztus 18., csütörtök, 17.20: Montenegró–Horvátország
augusztus 18., csütörtök, 21.30: Olaszország–Szerbia


További eredmények, a teljes program: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok