A horvátokat is legyőzte a Horkai-csapat

2016. augusztus 13. 20:09

Az 1. OMV Kupán a magyar ifi válogatott 17-16-ra legyőzte Horvátországot, ezzel hibátlan Szombathelyen.

Fotó: frisss.hu/Bodorkós Máté

Az első nap az igen erős olasz válogatott ellen nyert a podgoricai világbajnokságra készülő magyar ifjúsági válogatott, a második napon pedig egy újabb nagy fegyvertényt hajtott végre Horvátország legyőzésével.

Nagyon sok gól esett a meccsen, dehát ez az új szabályoknak is köszönhető, merthogy ez a korosztály az 5+1 fős rendszerben játssza majd a vb-t. Egy gól döntött, mint oly sok meccsen mostanság, szerencsére a mi javunkra.

A magyar csapat az utolsó mérkőzését vasárnap délelőtt, Ausztrália ellen játssza.
 
Horkai Györgyöt kérdeztük a meccs után: "Ez egy felkészülési mérkőzés volt ismét, nagyon örülök, hogy nyertünk, de sosem szabad nagy következtetéseket levonni. Inkább a tanulságokra kell koncentrálni. A legnagyobb pozitívum, és ez mérföldkő is a csapat történetében, hogy végig tudtuk játszani a meccset úgy, hoyg szoros emberfogást védekeztünk. Ez fizikailag nagyon megerőltető, és egyébként is fizikálisan előttünk járnak a horvátok. Akik emellett borzasztóan erősen lőnek. Nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, ezért is örülök, hogy nyertünk. Persze, ezúttal is voltak hibák, mindig vannak, de lehet fejlődni, és ez a célunk a folytatásban is. Az olaszok elleni meccsen örvendetes volt, hogy fel tudtunk állni azután, hogy elmentek két góllal. Ma az olaszok kikaptak az ausztráloktól, igaz, ma semmi sem jött össze nekik. Holnap bizonyára egy lelkes ausztrál csapattal játszunk, de nyilván szeretnénk nyerni, és jó játékkal kiszolgálni a fantasztikus szombathelyi közönséget."
 
Eredmények - 1. OMV Kupa, Szombathely:

Magyarország-Horvátország 17-16 (3-3, 4-3, 3-4, 7-6)
Szombathely, Tófürdő, 300 néző, vezette: dr. Marosvári (magyar), Ricciotti (olasz).

Magyarország:
Bányai – Lukács, Sugár, Fekete 5, Nagy Á. 2, Burián 4. Csere: Laposa, Zerinváry, Kardos, Vadovics 3, Schmölcz, Teleki 1, Kósa 2. Szövetségi kapitány: dr. Horkai György
 
A horvát gólszerzők: Petkovic 9, Butie 2, Herceg 2, Krekovic, Paparic, Biljaka
 
A másik mérkőzésen:

Olaszország-Ausztrália 8-11 (3-2, 1-3, 2-4, 2-2)
 
Pénteken:

Magyarország–Olaszország 16-13 (4-4, 3-3, 2-4, 7-2)
Horvátország–Ausztrália 23-14
 
Augusztus 14. (vasárnap):  

9.30 Horvátország-Olaszország
11.00 Magyarország-Ausztrália
13.00 Záróünnepség

A szombathelyi torna magyar kerete:

Kapusok: Bányai
Márk, Leposa Gábor

Mezőnyjátékosok: Nagy Ádám, Zerinváry Lóránd, Lukács Ábel, Schmölcz Norman, Sugár Péter, Vadovics Viktor, Burián Gergő, Teleki András, Fekete Gergő, Sebestyén Balázs, Kardos Alexander, Kósa Balázs, Baksa Benedek

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok