Rio 2016: görögök az élen, Szerbia pengeélen táncolt

2016. augusztus 13. 04:33

A szerbek legyőzése után a vb-bronzérmessel már nem bírt Brazília, így az ellenük vívott meccs tétje minden bizonnyal a csoport második helyének megszerzése lehet. Eközben Szerbia alaposan megszenvedett az ausztrálokkal. A másik ágon a spanyolok lehetnek a befutók, persze ehhez le kellene győzniük még Montenegrót.

Amíg odahaza az igazak álmát aludták, vagy éppen úszóink, atlétáink versenyeit nézték, a férfi vízilabda torna 4. fordulójának későbbi meccseit is megrendezték. Némileg egyszerűsödött is a képlet. Egyszerűsödött, hiszen Görögország magabiztosan, végig vezetve, rendkívül szoros, jól záró védelemmel, illetve Flegkas 63.6 %-os védési hatékonyságával 9–4-re legyőzte a házigazdát. Rudic-csapata a meccsen szép lassan beletörődött sorsába, idővel talán el is engedte a partit, ami azt jelenti, hogy a görögök kerültek közel a csoportelsőséghez. Amennyiben az utolsó, vasárnapi fordulóban legyőzik az ausztrálokat, elsőként zárnak. Mindez azt jelentené, hogy a mieink brazilok elleni találkozójának tétje a második hely megszerzése lehet.

A mérkőzés mind a négy negyedét végigjátszó (!), 1/4-gyel célzó Felipe Perrone már előre is tekintett: „Az előző mérkőzés után talán túlzottan megnyugodtunk. A görögök nagyon határozottan játszottak, a védelmük zseniális volt, képtelenek voltunk feltörni, bármivel próbálkoztunk. Jól jön, hogy a negyeddöntő előtt lesz még egy meccsünk a magyarok ellen, mert ebből a nyugodt állapotból újra fel kell rázni magunkat.”

A szintén egy gólig jutó Christos Afroudakis a másik oldalon rövidebben, ám velősebben nyilatkozott: „Megmutattuk az erőnket, kompakt csapat vagyunk, nem állunk le, együtt sokra, ennél is többre vagyunk képesek!”

Szerbia számára létfontosságú volt a győzelem Ausztrália ellen, máskülönben szégyenszemre kiesett volna a csoportból. No, hiszik vagy sem, ezt a meccset iszonyatos szenvedések árán, csak a hajrában tudta megnyerni Dejan Savics együttese! Döbbenet, de alaposan meglegyintette a kiesés szele! Először is 2–4-ről kellett visszakapaszkodnia, ami nehezen, végéig, hiszen még a 29. percben is 7–7 állt a táblán! Ekkor a fiatal Jaksics villant egyet a center helyéről (!), majd Filipovics tett be egy fórt, miközben Kayes ellen kontrát fújtak. Az utolsó perc gólváltása már nem osztott, nem szorzott, a szerbek fellélegezhettek… Miután a záró körben Japánnal mérkőznek, szinte biztos ott lesznek a nyolc között. Hogy hányadikként a csoportból, nagyban függ a brazil-magyartól. Szóval, sok ismeretlenes még az egyenlet.

A másik hatosban talán bonyolultabbnak látszik a képlet, ám közel sem az. Tekintettel arra, hogy az olasz, a spanyol és a horvát együttes körbeverte egymást, jó eséllyel 8-8-8 ponttal zárnak, avagy következne a minitabella. Ebben a spanyolok a legjobbak, avagy ők nyernék a csoportot, míg a második hely eldöntésére életbe lépbe a „szabályon belüli szabály” azaz az egymás elleni eredmény, amiből a horvátok jönnek ki jobban. Avagy valószínűsíthető a spanyol, horvát, olasz, montenegrói sorrend.

Ugyanakkor az utolsó fordulóban annyit változhat a helyzet, hogy Montenegró elkaphatja, ezáltal pontszámban beérné, így megelőzné Spanyolországot, és feljönne a harmadik helyre Ez esetben – feltételezve, hogy mindkettő hozza hátralévő meccsét – Horvátország lenne az első, Olaszország pedig a második.

XXXI. Nyári Olimpiai Játékok, Rio de Janerio
Férfiak, 4. forduló

A csoport


MAGYARORSZÁG–Japán 17-7 (5-1, 6-2, 2-2, 4-2)
Görögország–Brazília 9-4 (3-1, 1-1, 3-2, 2-0)
Szerbia–Ausztrália 10–8 (2–2, 2–3, 2–1, 4–2)


Az állás: 1. Görögország 6 pont, 2. Brazília 6 pont, 3. Magyarország 5 pont, 4. Szerbia 4 pont, 5. Ausztrália 3 pont, 6. Japán 0 pont

Hátravan még (magyar idő szerint)
5. FORDULÓ

augusztus 14., vasárnap, 19.10: Ausztrália–Görögország
augusztus 15., hétfő, 00.30: Szerbia–Japán
augusztus 15., hétfő, 01.50: Brazília–MAGYARORSZÁG


B csoport

Horvátország–Olaszország 10-7 (1-1, 4-3, 3-2, 2-1)
Egyesült Államok–Montenegró 5-8 (1-2, 0-0, 2-2, 2-4)
Spanyolország–Franciaország 10-4 (3-1, 3-0, 1-1, 3-2)

Az állás: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Olaszország 6 pont, 2. Horvátország 6 pont, 4. Montenegró 4 pont, 5. Egyesült Államok 2 pont, 6. Franciaország 0 pont

Hátravan még (magyar idő szerint)
5. FORDULÓ

augusztus 14., vasárnap, 17.50: Montenegró–Spanyolország
augusztus 14., vasárnap, 20.30: Egyesült Államok–Olaszország
augusztus 14., vasárnap, 21.50: Franciaország–Horvátország

További eredmények, a teljes program:
itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok