Rio 2016: kirobbanó erőben

2016. augusztus 10. 07:22

A kínaiak elleni meccsen feltűnően magabiztosan, kellően agresszíven, remekül játszott Czigány Dóra, aki elmondása szerint most érzi magát a legjobb formában. Ez jó hír! Nem vitás, új klubcsapata, az UVSE nagyot fogott vele.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Nem mondjuk, hogy nagyot „robbant” a keddi, otthoni hír, amelyben a női bajnok UVSE bejelentette következő szezonkeretét, egyúttal Czigány Dóra és Catharina van der Sloot igazolását, hiszen egyrészt mindkettő hetek óta tudott volt az uszodában, másrészt momentán ugye fontosabb dolgok is zajlanak Rio de Janeiróban. Ugyanakkor annyiban mégis érdemes visszakanyarodni az Euroliga-győzelmet majd ismét megcélzó csapata igazolására, hogy Dóra a kínaiak elleni játékkal maximálisan jeleztem, jó vásárt csinált vele a bajnokcsapat.

A ceglédi születésű hölgy már a baurui, brazilok elleni meccsen is kitette magáért, öt gólt is jegyzet, ám az igazi dobbantása már az olimpia női nyitómeccsére tehető. Nem csak azért, mert minden hangszeren remekül játszott, gólt szerzett akcióból, fórból, megúszásból, hanem azért is, mert góljai mellett is szembeötlő volt vagánysága, határozottsága, egyúttal talán azt, jó eséllyel bombaformában érkezett a tornára.

„Biztos van ebben a brazil levegőben, ami kedved nekem. Élvezem” – mondja mosolyogva, majd kérésünkre kitér a formájára: – A felkészülést figyelembe véve kétség kívül most érzem magam a legjobb állapotban. Szükségem volt arra, hogy legyen egy ilyen meccsem már, örülök, hogy kijött a lépés. Ennél persze fontosabb, hogy a csapatnak is.”

Nem tagadja, a csapat várta már, hogy végre kezdődjenek a küzdelmek, mert több mint egy hete Brazíliában tartózkodik a társaság, hiszen „Jók az edzések, de mégiscsak játszani szeretünk. És nyerni. A felkészülés alatt ez utóbbi nem igazán sikerült, szükségünk volt már némi sikerélményre.”

A mérkőzésről megjegyezte, hogy „Az első felében lőttünk három remekbe szabott akciógólt, majd később feltaláltuk magunkat kintről is, hátulról szereztük gólokat. Megbeszéltük meccs előtt, ha nem tudjuk bejátszani a labdát, bátran lőjünk – megtettük.”

Saját játékának értékelését meghagyta másoknak, annyit persze azért elárult, hogy „Fontos volt nekem is, hogy rendesen elkezdjem az olimpiát, hiszen ez még inkább lökést adhat a folytatásra. Egyre erősebb ellenfelek várnak ránk, fel kell pörögni, hiszen a keresztbejátszás lesz majd az igazi értékmérő.”

Emlékeztető
XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Nők, B csoport, 1. forduló

Kína–Magyarország 11–13 (2–2, 4–4, 3–6, 2–1)
Maria Lenk víziközpont, vezette:
Peris (horvát), Stavridis (görög)

KÍNA: Yang – Ma 3, Niu 3, Sun, C. Zhang 1, Zhao 2, Waang. Cs: Mei 1, Xiong, Song, W. Zhang 1, J. Zhang. Szövetségi kapitány: Rick Azevedo

MAGYARORSZÁG: Gangl – Antal D. 1, Kisteleki H., Szücs G., Keszthelyi 3, Bujka 2, Garda. Cs: Czigány 4, Takács O. 2, Illés, Tóth I. 1, Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 5/10, ill. 5/10
Gól/ötméteres: 2/2, ill. 1/1

További eredmények, a teljes program: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok