Rio 2016: klasszikus csapatsiker

2016. augusztus 09. 15:03

Női válogatottunk az adott szituációkra remekül reagálva, a 6–6-os első félidő után bátor, önbizalommal felvérezett játékkal 13–11-re legyőzte Kínát, így győzelemmel mutatkozott be az ötkarikás játékokon. A győzelmen túl sok mindennek lehet örülni. Elsősorban annak, a jelek szerint nagyon egyben vannak a lányok.

Bontsuk ketté ezt a meccset.

Nem pusztán azért, mert az első félidő kiegyenlített játéka után a folytatásban érvényesült a magyar virtus, és játékkal, a szó nemes, klasszikus értelmében vett játékkal győzte le csapatunk Kínát. Sokkal inkább azért, mert a kettő szoros összefüggésben állhat egymással.

A felek a vízben ugyanis eleinte pontosan úgy gyömöszölték egymást, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az ázsiai stílus kijelenthető, nem feltétlen kedvező számunka, közelebb áll a tengerentúliak erővízilabdájához, mint a többi riváliséhoz, ellene nem feltétlen szeretnek a lányok játszani. Éppen ezért talán nem meglepő, az olimpiai női nyitómeccsén bármennyire a meg akarjuk mutatni elv, a kezdjük már el végre metódus mentén jelentkező hév dolgozott a hölgyekben, a biztonság kedvéért alkalmazkodó berendezkedést vett fel a társaság. Alkalmasint ez voltaképpen annyit jelentett, hogy abszolút a verekedős, centercentrikus játék dominált.

Persze ahol a két centert úgy hívják, mint Bujka Barbara és Tóth Ildikó, ott voltaképpen alapjátéknak is megfelelő ez a taktika… Mindketten pazar akciógólokkal (!) jelezték, bátran be lehet tenni nekik a labdát, emellett szerzett ötméteres, és persze szerzett kiállítások igazolták pluszban a tételt. Kína viszont rendre képes volt egyenlíteni, mert egy-egy hiba, elváltás, kapus és blokk közötti meg nem értés keresztülhúzta a számításainkat, arról nem beszélve, hogy centerjátékban sem maradtak el sokkal tőlünk.

Hanem aztán a harmadik negyedtől gyökeresen megváltozott válogatottunk stílusa. A felépítése miatt amúgy tarthatatlan Mei Xiaohan ugyan még vezetést szerzett odaát, ám ezt követően lélekemelő pillanatok következtek: lövések, távoli lövések, bátor vállalások, önbizalommal teli vízilabda. Akciógólt jegyzet Antal Dóra, akcióból, fórból, megúszásból csillogtatta meg tudását Czigány Dóra (hogy nagyot húzott vele az igazolását ma bejelentő UVSE, nem lehet vitás), „jézusomezcsodálatos” egy szusszal kiszakadt találatot jegyzet a Takács Orsolya mennyei passzát finom, elegáns, királynői megoldással a levegőből a kapus fölött bepöccintő Keszthelyi Rita.

És akkor a citált összefüggés: ahhoz, hogy a meccs második részében villoghassanak a lövők, jelentős érdemek fűződnek a centerekhez, akik az említett határozott, remek játékukkal elérték, hogy jobban, sokkal jobban behúzódjanak rájuk, így több terület kínálkozott az amúgy is sokmozgásos, jól lövő mezőnyjátékosok előtt. Ezt erősítette meg az interjúzónában a parádésan vízilabdázó Takács Orsolya is, mintegy erősítve, ez bizony tetszik, nem tetszik, kiugró egyéni teljesítmények ide vagy oda, tényleg klasszikus csapatjáték.

A három-négyólos előnnyel már „csak” révbe kellett érni, ami túlzás nélkül már kötelező feladatot jelent ennek a társaságnak, nem véletlen, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány cseppet sem idegeskedett. Tudta, meglesz a parti. Hogy mindig jobb és jobb kell, a versenysport sajátossága, avagy a 11 kapott gólon, avagy a védekezésen nyilvánvalóan sokat kell még csiszolni, ám az egyértelműen kijelenthető: tökéletes első mérkőzésen van túl a csapat.

XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Nők, B csoport, 1. forduló

Kína–Magyarország 11–13 (2–2, 4–4, 3–6, 2–1)
Maria Lenk víziközpont, vezette:
Peris (horvát), Stavridis (görög)

KÍNA: Yang – Ma 3, Niu 3, Sun, C. Zhang 1, Zhao 2, Waang. Cs: Mei 1, Xiong, Song, W. Zhang 1, J. Zhang. Szövetségi kapitány: Rick Azevedo

MAGYARORSZÁG: Gangl – Antal D. 1, Kisteleki H., Szücs G., Keszthelyi 3, Bujka 2, Garda. Cs: Czigány 4, Takács O. 2, Illés, Tóth I. 1, Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 5/10, ill. 5/10
Gól/ötméteres: 2/2, ill. 1/1

További eredmények, a teljes program: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok