Nekik szurkolunk Rióban – a magyar női válogatott!

2016. augusztus 07. 10:01

Bemutatjuk az olimpiára Európa-bajnokként érkező női válogatottunk tagjait.

Fotó: Balogh Máté

A sportág történetében először léphet fel Magyarország nemzeti együttese az olimpiai dobogóra. A női vízilabda a 2000-es, sydney-i játékokon szerepelt először az olimpiai programban, de akkor nem jutott ki a magyar válogatott a tornára.

Nem úgy azután, ez lesz sorozatban a negyedik részvételünk. 2004-ben Athénban a hatodik lett Faragó Tamás együttese, 2008-ban Pekingben Godova Gáborral, 2012-ben Londonban Merész Andrással végzett a negyedik helyen a csapat. Mindkét alkalommal Ausztrália ellen veszítette el a csapat a bronzmérkőzést, előbb büntetőkkel, majd hosszabbítást követően – azaz kétszer is nagyon közel volt az érem.

A sors úgy hozta, hogy a londoni 13 és a riói 13 tíz helyen is átfedést mutat: a mostani csapatból tízen ott volt az előző olimpián. Nagyon ritka ez a folytonosság, most pedig különösen az, hiszen nagy utat járt be a női válogatott London óta. A hullámvölgyek és hegyek után még a Londonban szereplő Bolonyai Flórának és Menczinger Katának is volt esélye a keretbe kerülésre, Drávucz Rita viszont már inkább anyai feladatainak tesz eleget, nagy boldogsággal természetesen, innen is üdvözöljük Flórát.

BÍRÓ ATTILA

Villámkarrier az övé, hiszen tavaly augusztus 31-én nevezték ki szövetségi kapitánynak, és négy hónappal később első világversenyén rögvest a csúcsra vezette csapatát.

Lényegében ugyanazokat a lányokat, akik az előző öt évben próbálkoztak a dobogó tetejéig jutni, de ez végül egyszer sem sikerült. (Azért belefért egy világbajnoki és két Európa-bajnoki bronz, ne feledjük.) A belgrádi Európa-bajnokságon tehát egyből aranyérmet szerzett keretével az azt megelőzően Új-Zélandon dolgozó 50 éves szakember, és ez az aranyérem rettentően sokat ért: olimpiai kvalifikációt!

Borzalmasan kemény és viszontagságos olimpiai kvalifikációs tornától mentette meg magát a csapat ezzel a sikerrel, Goudában például elcsúszott a házigazda, az Eb-döntőben legyőzött vb-ezüstérmes Hollandia is. De ez legyen az ő problémájuk.

Bíró Attila úgy tűnik, ért a lányok nyelvén, stábjában nagyon megbízik. Nagy szerepet szán például Csernus Imre pszichológusnak, aki jelenleg is ott van Rióban.

A női vízilabda-válogatott stábja Rióban:

Bíró Attila – szövetségi kapitány
Tóth László – másodedző
Áts Bertalan – kapusedző
dr. Pavlik Attila – csapatorvos
Horváth Ákos – masszőr
Csernus Imre – pszichológus
Katona Norbert - videóelemző

A stáb tagja még:

Ágó Renáta – erőnléti edző
dr. Fritz Péter – táplálkozási szakértő
Buza Balázs - videóelemző

1 GANGL EDINA

Második éve a magyar bajnokság legjobb kapusa, így nem meglepetés, hogy ott van a keretben. Kicsit megijedt, amikor nem tarthatott az első csoporttal (mondjuk, csak hárman mentek idő előtt) a riói ruhapróbára, de az idei formáját tekintve nem kellett volna aggódnia a BENU-kupa előtt. Ő is felveszi, ő is felvehette az olimpiai ruhát.

A kesztyűt is felvette a csapatba kerülésért, nyugodtabb és magabiztosabb a kapuban, mint talán korábban, egyre tudatosabban éli életét, a magánéletben is kiegyensúlyozott. Mindenképp előny – az volt már az Európa-bajnokságon is –, hogy a válogatott kezdőcsapata gyakorlatilag egész évben együtt játszik: az előtte a mezőnyben küzdő lányok a klubcsapatban is előtte pólóznak, így a védekezés kiindulópontja stabil.

Imádja az 5 méteres párbajokat, reméljük, azért nem feltétlenül lesz benne része az olimpián. Na, jó, ha lesz, hát legyen, rajta semmi nem múlik majd.

93 alkalommal volt eddig válogatott, második olimpiájára készül.

2 CZIGÁNY DÓRA

Londonban is ott volt, de az azt követő időszakban egy ideig nem került a nemzeti együttesbe, és volt, amikor sérülés hátráltatta abban, hogy gyarapítsa válogatottsági számát. Ez momentán 120 válogatottságot jelent.

Mostanság talán a korábbiaknál is bátrabb, ennek az lehet az oka, hogy klubcsapatában, az Egerben tőle várták a gólokat, hiszen a fiatalos keret egyik legrutinosabb tagja volt ő. Hozzátesszük, a maga 23 évével – azaz megannyi siker áll még előtte.

A brazilokkal vívott baurui edzőmeccset 5 gólt szerzett legutóbb, de már a ceglédi, ausztrálok elleni találkozón is megszórta magát, jó lövő formában van. Szükség is lesz erre, mert Keszthelyi Rita és Bujka Barbara mellett fontos lesz, minél többen lőjenek gólt a csapatból.

A ceglédiek büszkesége (a kisvárosban született, pólós család az övé) az ősztől az UVSE-ben folytatja, ez további lendületet adhat a pályafutásának. Na meg azt adott az Európa-bajnoki cím is, és most itt van előttünk az olimpia.

Szeretjük, ha mosolyog, szerencsére sokszor teszi ezt. Londonban egyébként 6 gólig jutott.

3 ANTAL DÓRA

Éppen az ő helyére megy majd az UVSE-be Czigány Dóra, merthogy a 22 éves szélső visszatér a nyár végén az Egyesült Államokba, a Berkeley Egyetemre.

Stabil tagja volt Merész András válogatottjának is, így egyszeres vb- és kétszeres Eb-bronzérmes, ugyanakkor a sikertelenebb időszakok részese is volt, így „egy tizenharmad részben” övé volt a kazanyi vb-9. helyezés is.

Szükség lenne a góljaira, amelyek jönnek, ha úgy adódik, volt a magyar bajnokság gólkirálya is.

Ő is részt vett a londoni olimpián, ahol 12 gólt szerzett, a spanyolok elleni csoportmeccsen például 4-et vágott, igaz, akkor 13-11-re kikapott a magyar együttes.

Dodo 145-szörös válogatott, aki tehát a második olimpiáját várja.

4 KISTELEKI HANNA

Már az Európa-bajnokságon sem volt ott testvére, Dóra, így nem jött össze a közös, családi Eb-arany. Azért „egyedül” is bőven jól érzi magát a magyar válogatott keretében, és azon lesz Rióban is, hogy ne legyen hullámzó a játéka.

Kazanyban, a 2015-ös világbajnokságon mondjuk ő nem volt ott a keretben (a nővére – aki azóta Bíró Attilával egyeztetve távol marad a válogatottól – igen), balkezes nélkül mentünk Oroszországba.

Vannak kifejezetten jó meccsei, mind a klubjában (UVSE), mind a válogatottban, de akkor megy neki leginkább, ha már a találkozó elején sikerül az első próbálkozás. Ha nem megy be, tétovábban lövi el a következő labdát, legyen szó akár egy ziccerről is.

Csuti – merthogy ez a beceneve – lefordulásai élményszámba mennek, különösen akkor, ha góllal is végződnek gyors egyéni megoldásai. Egy Eb-arany és egy Euroliga-ezüstérem után idei harmadik medáliájára hajt ő is.

Londonban összesen 2 gólt szerzett, 131-szeres válogatott.

5 SZÜCS GABRIELLA

Kevesen tudják talán, hogy állatorvosnak készül, és nappalin végzi az egyetemet. Ez elég komoly szervezést igényel, mindennapjai rendesen be vannak osztva.

Az olimpiai felkészülés kezdetén még vizsgái voltak a válogatott meghatározó játékosának, aki Londonban olyan gólerős volt, mint amennyire most szeretnénk, hogy az legyen. Tíz gólig jutott, a Kína ellen 11-10-re megnyert csoportmeccsen ő volt a csapat legeredményesebb játékosa, 4 gólt szerzett.

Áts Bertalan, az UVSE vezetőedzője, a válogatott kapusedzője rendre kiemeli védőmunkáját. A Sabadellben eltöltött évek után már második szezon óta a magyar bajnokcsapatot erősíti, éppen Spanyolországban játszott idén Euroliga-döntőt a lilákkal.

Mostanság kicsit kevésbé vállalkozik lövésekre, ha Rióban bátrabb lesz, viheti előre a magyar válogatott szekerét.

205-szörös válogatott, ennek a csapatnak ebben a tekintetben a harmadik legrutinosabb tagja.

6 TAKÁCS ORSOLYA

A keret egyetlen tagja, aki már a harmadik olimpiájára készül, merthogy Pekingben is ott volt a csapatban.

Miért is ne lett volna, hiszen 2005-ben világbajnoki címet szerzett Montrealban, azóta sem lehet kihagyni a mindenkori válogatottból. Rutinja és sokoldalúsága miatt sem, hiszen védőként és centerként is tud érvényesülni.

A legutóbbi időkig a magyar válogatott csapatkapitánya volt, de Bíró Attila Keszthelyi Ritára bízta ezt a feladatot. Orsi a szövetségi kapitány döntése után jelezte, mindenben segít majd Ritának, és másnak is, aki hozzá fordul.

Jelenléte fontos a csapat számára, ráadásul a BVSC-ben, klubjában is igazi bástya. Apropó, bajnoki idény: sajnálta, hogy nem sikerült bejutni a fináléba, de az UVSE bajszát sikerült megráncigálni az elődöntőben.

Szükség lesz távoli vagy a falból szerzett góljaira, a támadásokban alkalmazott meglátásaira.

291-szer szerepelt a válogatottban, ezzel a mostani csapatban rekorder.

7 ILLÉS ANNA

A másik BVSC-s a keretben, aki viszont Antal Dórához hasonlóan a nyár végén megy vissza Amerikába, szintén a Berkeley-re. Sőt, Nusi elárulta nekünk anno, hogy gyakorlatilag az olimpia után egyből Kaliforniába utazik, pihenésre, családi vagy egyéb programokra már nem lesz lehetőség.

De hát ki bánja ezt akkor, amikor az ember az első olimpiájára készül – merthogy ő igen.

A klubjában vezéregyéniség volt, szórta a gólokat, igazából sokszor tőle is várták, hogy valamit kezdjen elöl is, amellett, hogy hátul bekként stabilan tevékenykedjen.

Törékeny alkatnak tűnik, de a vízben elég kemény tud lenni, és nagyon tud koncentrálni, rá van írva az arcára játék közben, hogy nem ismer pardont. Általában nem töri meg az sem, ha támadásban nem jönnek be az első lövések, beleáll harmadik, negyedik alkalommal is.

124-szeres válogatott, debütál tehát az ötkarikás játékokon, a csapat második legfiatalabb tagja.

8 KESZTHELYI RITA

A csapat egyik vezére, egyben csapatkapitánya. A válogatott leggólerősebb játékosa, aki a női vízilabda jelenlegi nemzetközi mezőnyéből is kiemelkedik tudásával.

Azért nem egyszerű a dolga (a zseniknek nem egyszerű), hiszen mindenki ismeri képességeit, a válogatott társak is bíznak benne, neki pedig meg kell felelnie a külső és belső elvárásoknak is. Ha ő hibázik, ha ő lövi el idő előtt, ha ő marad gólszegény adott esetben, jobban feltűnik, mint egy olyan játékos esetén, akitől ezt nem feltétlen várjuk el.

Az érzelmek nagymestere: morcos is tud lenni, valamikor a világ elől is elbújik magára húzva a válogatott köpeny kapucniját. De egyre többször engedi el magát, és ezt nagyon szeretjük. A két évvel ezelőtti UVSE-bajnoki cím alkalmával figyeltük az arcát az eredményhirdetéskor. Sírt, ahogyan így tett Belgrádban is, a dobogó tetején – ahol átszakadt a gát. „Ezért dolgoztam éveken át” – mondta mindkét alkalommal, borzasztóan örült, hogy végre a legfényesebb éremmel gazdagodott, amit megérdemelt.

Csapatkapitányi kinevezése van, akit meglepett, de eddig úgy tűnik, bevált Bíró Attila húzása.

187-szeres válogatott, Londonban tíz gólig jutott.

9 TÓTH ILDIKÓ

Amit művelt Belgrádban az Európa-bajnoki döntőben Hollandia ellen… A legjobbkor, a legfontosabb pillanatban volt csapata vezére a végjátékban szerzett két góljával, és a megannyi fór kiharcolásával. Ebben egyébként is jó, de ott Szerbiában tényleg tündökölt.

Nagyon rutinos játékos, sok helyütt játszott már klubszinten, a honvédos aranykorszak után most az UVSE-ben teljesedik ki eredményesség tekintetében is.

Már év eleje óta azt hangoztatja, őt nem az olimpiai nyitómérkőzés, hanem az augusztus 19-i döntő érdekli. Mindent ehhez igazít, de így volt ez Belgrádban is, ahol is az Eb-döntőre lőtte be magát és programját, és ezt nem is engedte el.

Neki is ez lesz második olimpiai szereplése, 196-szoros válogatott, azaz éppen a negyeddöntőben, a riói torna talán legfontosabb mérkőzésén éri el a 200-as határt – feltéve, ha addig szerephez jut, de miért is ne jutna.

10 BUJKA BARBARA

Kirobbanthatatlan a csapatból, merthogy parádés, amire képes ott középen a vízben. Nagyon gólerős, feltéve, ha megkapja támadásban a labdát.

Sokszor hiányolja, hogy keveset játsszák meg, főleg, ha meg volt beszélve, hogy így kéne történnie, imádja, ha nála van a labda. De csak azért, mert gyorsan meg is akar tőle szabadulni – naná, hogy a kapuba juttatná minden helyzetben, a pálya minden szegletéből.

A csapat egyik erős személyisége, Keszthelyi Rita mellett véleményvezér is, ha lehet ezt mondani.

Rettentő jó dumája van, olykor plasztikusan, máskor szimplán, de velősen értékel, nagyon kedvelik az újságírók is. És hát, nagyon jó vízilabdázó, aki Szegeden gyógytornászhallgató, szeptembertől marad is a városban, játékosként is ott szerepel, Szentest elhagyva.

229 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, Rio lesz a második olimpiája.

11 CSABAI DÓRA

Nagyon kemény harcot vívott (leginkább Menczinger Katával) a csapatba kerüléséért, végül Bíró Attila úgy döntött, neki is szerepet szán Rióban.

Pályafutása során a legtöbb időt a BVSC-ben töltötte, de ő is az UVSE-ben teljesedett ki az elmúlt időszakban, magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes és Euroliga-ezüstérmes a csapattal.

Vízilabdázó párja van, biztos nem sértődik meg, ha ezt megemlítjük, kiegyensúlyozottnak látszik.

Teszi a dolgát, megy előre, gólokat lő, védekezik, olyan sokat nem kommunikál kifelé a mérkőzések alatt, nyilatkozni sem feltétlenül szeret, de az világosan látszik, nagyon szeret vízilabdázni.

Nemrég lett „százados”, hiszen 100-szoros válogatott, Londonban három gólig jutott egyébként.

12 GARDA KRISZTINA

A Dunaújváros egyik meghatározó játékosa, az újvárosi fiatal, szenvedélyes társaság egyik motorja. Ő a magyar válogatott mostani keretének legfiatalabb tagja, 1994. július 16-án született, azaz nemrég ünnepelte 22. születésnapját.

Ott volt Barcelonában, a 2013-as világbajnokságon, máig emlékszünk bátor távoli lövéseire, és góljaira. Később kevésbé volt ott a tűz közelében (nem volt ott a budapesti Eb-n és a kazanyi világbajnokságon), az Eb-szereplése is kérdőjeles volt, de ő nagyon ott akart lenni, és nem is okozott csalódást Szerbiában.

Talán a csapat egysége miatt (is) döntött úgy Bíró Attila, hogy most is megy, ezzel együtt az ő utazása volt a legtovább kérdéses – mármint a kívülálló számáta. A BENU-kupa utolsó napjáig lehetett kételye neki is ezzel kapcsolatban, nem lehetett könnyű a bizonytalanságot kezelni . De aztán megkönnyebbülhetett.

Debütál majd olimpikonként, a válogatottban eddig 60 alkalommal szerepelt.

13 KASÓ ORSOLYA

Az egyik olimpiai újonc, aki Bolonyai Flórát szorította ki a csapatból ezúttal. Fizikai adottságai kiválóak, hosszú kezeivel tényleg le tudja húzni a rolót.

Ott volt a barcelonai világbajnokságon, ahol bronzérmet nyert a válogatottal, de a budapesti Eb-n és a kazanyi világbajnokságon is hiányzott a keretből. Nem úgy Belgrádból, ahol Eb-aranyat szerzett, ő is.

Mihók Attila, dunaújvárosi edzője szerint vitathatatlanul ott a helye a válogatottban, és most Bíró Attila is így gondolja.

Még a barcelonai vb előtt nyilatkozta azt, a siker egyik kulcsa, hogy a csapat minden mérkőzésre egyforma élességgel készüljön, ne súlyozzon az ellenfelek között. Egy olimpián persze nincsenek már könnyű vetélytársak, elég csak a csoportunkra gondolni: Kína, Egyesült Államok, Spanyolország.

89 alkalommal viselhette a nemzeti színű köpenyt, Rióban közeledhet tovább századik válogatottsága felé.

Nők, csoportmérkőzések:

Augusztus 9., kedd:

Magyarország–Kína – 9.00 (magyar idő szerint: 14.00)

Augusztus 11., csütörtök:

Spanyolország–Magyarország – 13. 00 (magyar idő szerint: 18.00)

Augusztus 13., szombat:

Magyarország–Egyesült Államok – 13.00 (magyar idő szerint: 18.00)

A női torna döntőjét augusztus 19-én, 15.30-tól, magyar idő szerint 20.30-tól rendezik.

Szöveg, a cikkben szereplő fotók: Dobos Sándor

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok