Benedek Tibor az első negyedben látottakat egyenesen űrvízilabdának nevezte. Elégedett a csapattal, az eredménynél fontosabbnak tartja, hogy bizonyította az erejét. Már „csak” erősnek kell maradni, és akkor aligha lehet baj.

Fotó: Szalmás Péter/MOB

Amíg a játékosok többnyire lógó orral másztak ki a medencéből, majd Gianni Lonzi hirtelen utasítására, a média megrökönyödésére egyenesen az öltözőbe mentek – persze, a kommunikációs szakemberek azért intézkedtek, ez mégsem járja, így kihívtak néhány pólóst… –, addig Benedek Tibor elégedetten, mosolyogva nyilatkozott. A feszültség vagy éppen a csalódottság legkisebb jele nélkül.

„Elégedett vagyok. Ez a szerb csapat nyolc éve játszik együtt, és nagyon sok olyat élt már meg, hogy három-négygólos hátrányból felzárkózik, úgyhogy senki sem gondolta a meccs folyamán, hogy ez egy három-négygólos győzelem lesz. Nagyon örültünk volna egy egygólos sikernek is, hogy ez nem lett meg, természetesen csalódott vagyok, de végig nagyon itt voltunk fejben. Amikor visszajöttek a három-négygólos előnyből, akkor is tudtunk újítani, megint vezettünk, aztán egy előtt ellőtt labda után, hét másodperccel a vége előtt kaptak egy emberelőnyt. Ez benne van a játékban, így én ezt elfogadom” – mondta első blikkre.

A kezdés? Ezzel kapcsolatban még tágabb lett a mosolya, hiszen „Az első negyedben csak kapkodtam a fejem, annyira gyors volt a játék mindkét csapat részéről, amolyan űrvízilabdát láthattunk. De utána szerencsére elfáradt mindkét csapat, és kicsit követhetőbb volt a játék. A magyar csapat érzi, hogy erős, de a mi kezünkben van, hogy mennyire maradunk erősek egy ilyen sorozatban.”

A szövetségi kapitány a nagyszünet után történeteket – félidőben ugye 9–6-ra vezettünk – így látta: „Talán megnyugodtunk, és azt hittük, könnyebb lesz. A cserekapus Hosnyánszky Norbi lövését rögtön belepkézte, ekkor talán megnyugodtunk, hogy gyengébb ez a kapus, aztán nagyon könnyű labdákat lőttünk a kezéhez. Kihagytunk két emberelőnyt egymás után, és ez egy kicsit elbizonytalanította a játékot. De utána tudtunk újítani.”

Nagy Viktorral kapcsolatban elmondta, a nem kell aggódni, a csere az utolsó szerb támadásnál azért volt, mert begörcsölt a világbajnok lába, nincs probléma. A csoportelsőség is szóba került, erről így vélekedett: „Meglátjuk, mit jelent majd a csoportelsőség, ezt még nem lehet tudni, hiszen nincs kiemelt csoportelső, mindenki játszik a folytatásban. Kiszámíthatatlan, mi történik a másik ágon. A csoportelsőség másodlagos, ennél sokkal fontosabb, hogy a mai egy nagyon harcos, jó játék volt – olyan, amilyet látni szerettem volna.”

Kérdésre elmondta, igen, vigasztalni is kell a játékosokat, hogy a végén kiengedte a kezéből a győzelmet, ugyanakkor a reakció érezhetően örömmel tölti el, mert ez is jelzi, többet és többet akar a csapat. Egyöntetűen megállapíthattuk: kiindulópontnak több mint tökéletes volt a parti.

(A mérkőzés elemző-tudósítását itt olvashatja el, az olimpiai torna programja, eredményei itt találhatóak.)

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)