Nekik szurkolunk Rióban – a magyar férfiválogatott

2016. augusztus 04. 18:27

Bemutatjuk az augusztus 6-án, magyar idő szerint 14 órakor Szerbia ellen vízbe szálló, és ezzel riói szereplését megkezdő magyar férfiválogatottat.

Fotó: Balogh Máté

A magyar férfiválogatott elődei kilenc aranyérmet szereztek az ötkarikás játékokon. 1932-ben, 1936-ban, 1952-ben, 1956-ban, 1964-ben, 1976-ban, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban szólt a magyar himnusz az olimpiai vízilabdatorna legvégén.

Emellett az 1928-ban, 1948-ban és 1972-ben szerzett ezüstérem, valamint az 1960-ban, 1968-ban és 1980-ban hazahozott bronzérem díszíti a kollekciót.

Egyedülálló eredménysor, amely reményeink szerint bővül majd augusztus derekára. Ennek a célnak szentelte az elmúlt négy évet a válogatott szövetségi kapitánya.

BENEDEK TIBOR

A hetedik olimpiájára készül. Barcelonában 20 évesen volt ott Konrád János csapatában, aztán Atlantában már Horkai György irányításával vett részt a játékokon. Az akkori negyedik hely után jöttek a fényes sikerek, Kemény-legényként háromszor lett olimpiai bajnok. Londonban a sikerkapitány segítőjeként ült a padon, most viszont már egyedül ő a főnök.

Az elmúlt négy évben nagy utat járt be a csapattal, akadtak hullámvölgyek, feszültségek, jó és kevésbé jó döntések, formálta, alakította a keretet, fiatalított, majd a rutinra támaszkodott, tesztelt és figyelte, emberei mit bírnak el. Mindent alárendelt a riói olimpiának, akkor is Rio lebegett a szeme előtt, amikor 2013-ban első nagy világversenyén azonnal aranyérmes lett a válogatottal, meg akkor is, amikor Kazanyban és Bergamóban is hatodik helyen „intették le” a gárdát. Ez a nyár volt a hullámvölgy, Oroszországban már az is kicsúszott a száján, hogy „szégyen lenne”, ha kikapnánk Montenegró ellen és csak a hatodik helyen zárnánk a világbajnokságon. Kikaptunk.

A mindenkori felkészülést segítő kéréseit a szövetség rendre teljesítette, és ha csak negyedik nekifutásra is (a Világligában, a vb-n és az Eb-n sem sikerült kvalifikálni), de ott vagyunk az olimpián, ráadásul egy Európa-bajnoki bronzérem is került a zsebbe az ínséges 2015-ös év után (2013-ban és 2014-ben Világliga-ezüst, utóbbi évben Világkupa-ezüstöt is szállított a Benedek-csapat).

Kazanyban az olaszok elleni mérkőzés során szinte szétrobbant a feszültségtől, nem véletlen, hogy a vb utáni szakmai beszámoló megvitatásakor az MVLSZ elnökségi ülésén egy korábbi olimpiai bajnok egyértelmű támogatása mellett még hozzátette: „Tibi, vigyázz az egészségedre, nyugi”.

Megingathatatlannak tűnik a bizalma a játékosai felé, miközben rendre meg kell felelnie a média elvárásainak. Figyelve (és kérve) nyilatkozatait: olykor azért vesz egy levegőt, mielőtt válaszol, talán el is számol magában tízig. Tudja jól, nehéz megmagyarázni magyar vízilabdázóként, hogy nem lehet mindig nyerni. Pedig tényleg nem lehet.

Kemény döntéseket kellett meghoznia a ciklus során, Szivós Márton ki- és visszakerülése volt az egyik, de az Eger játékosa az olimpia előtti évet annyira megnyomta, hogy nem lehetett kihagyni a keretből. Madaras Norbert meg a bajnoki döntő hajrájában csapott oda az asztalra, ám a sportág egyetlen magyar kétszeres világbajnoka jelenleg éppen a népligeti konditeremben készül – a Ferencvárossal, itthon.

Sok-sok mérlegelés, négyévnyi tapasztalat és teljes önállóság mellett hozta meg végül döntését, amelynek érdekessége, hogy a 13-as keretben végül 9 olyan pólós van ott, akik 2013-ban, az első világversenyen a dobogó tetejére álltak.

NAGY VIKTOR

Nem tudjuk, pontosan mire gondolt Triesztben, az olimpiai kvalifikációért folyó magyar-német meccs utolsó pillanataiban, amikor emberelőnyben támadhatott az egyenlítésért Németország. Nem is nagyon pedzegetnénk ezt, csak annyiban, hogy bizonyosak vagyunk, azért is volt kicsit tétova a németek próbálkozása, mert ő állt a kapuban.

8-3 után feljönni 8-7-re, oké, de azért azt az egyenlítő gólt mégiscsak Nagy Viktornak kéne bedobni, gondolhatták a németek. Amilyen nagy nyomás volt a mieinken, olyan nagy siker kapujában állt a német válogatott. A terhet el kell bírni, Nagy Viktornak ez általában sikerül, ezért ő az első számú kapus.

Mondjuk, június elején úgy becsapta a Hajós-uszoda oldalsó bejáratának egyik ajtaját, hogy csak úgy sercent az egész fal. Nagyon dühös volt a Szolnokkal elvesztett BL-elődöntő után, a mára már kissé szétszedett csapattal nagyon szerettek volna nyerni valamit nemzetközi szinten is. A BL-bronz sem piskóta, persze.

Benedek Tibor a közvetlen olimpiai felkészülés során ezúttal egy-egy hosszabb edzéssorozat után 2 napos pihenőket adott a játékosoknak, Nagy Viktor ennek azért örülhetett különösen, mert élvezhette gyermekei, Samu és Olívia társaságát – ők egyébként a nyáron az általa, valamint Kiss Gergely és Decker Ádám által létrehozott Modern Sport Akadémia úszóedzésein úsztak, sok más válogatott utód társaságában.

Ez lesz második olimpiája, 161-szeres válogatott. Belgrádban és Triesztben is meg-megvillantotta már a barcelonai formáját, Rióban is erre készül.

DECKER ATTILA

Azon játékosok közé tartozik, akik szeretik, ha foglalkozik velük a média. Ha bevallja, ha nem, örül, ha róla szólnak a hírek, és vele van tele a sajtó - ezért kedveljük.

Volt egy hosszabb időszak, amikor mellőzte őt Benedek Tibor, hiányzott is a belgrádi Európa-bajnokságról és a trieszti olimpiai kvalifikációs tornáról is. Ráadásul Szolnokon sem védett olyan sokat, nem csoda, hogy sokan féltették, ki lehet-e ebből a helyzetből kecmeregni.

Benedek Tibor persze nem felejtette el őt, mert ő is tudja, az egyik legjobb beugró kapus az újabban a vadászatnak már intenzívebben hódoló Decker Attila. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy még mindig vele vertük meg utoljára Szerbiát, méghozzá a budapesti Eb csoportmérkőzései során.

Kezd egyenesbe jönni, a bizalmat meghálálja, előszeretettel hergeli bele magát a mérkőzésekbe, mellesleg ősztől a Honvédban folytatja pályafutását, így első számú kapus lesz belőle.

Érdekesség, hogy a BENU-kupán a grúzok ellen nem kapott gólt a nagyszünetig, mégis lecserélték – később kiderült, ennek taktikai okai voltak.

38-szoros válogatott, az első olimpiája lesz a mostani.

DECKER ÁDÁM

Álljunk is meg egy pillanatra: 1924 (Párizs) után most először fordul elő, hogy a magyar válogatottban két testvérpár szerepeljen olimpián. Akkor Homonnai Márton és Lajos, valamint Keserű Alajos és Ferenc volt ott Komjádi Béla csapatában. Deckerék mellett Varga Dénes és Varga Dániel lesznek ott fivérként Rióban.

Nagy álma volt Ádáméknak ez a tesós jelenlét, ezt teljesen meg lehet érteni. Decker Ádám későn lett válogatott, a barcelonai világbajnoki cím kis túlzással tündérmese, az viszont már kőkemény munka és alázat eredménye, hogy egy kisebb kihagyás után visszaküzdötte magát a csapatba.

Kevés nála céltudatosabb válogatottat ismerni, egészen pontosan rajta látszik is az akarat (ami persze, másokban is megvan), küzd, és nagyon tud örülni egy-egy kivédekezett emberhátránynak vagy egy labdaszerzésnek – hát, még Benedek Tibor mennyire örül ennek.

Az OSC-ben furcsa feladata volt idén, hiszen centert kellett játszania, a keretbe kerülése éppen ezért is megsüvegelendő, hiszen a válogatottban eredeti posztján, bekkben számít rá a kapitány leginkább.

2013-ban testvérével világbajnokok lettek, most megint történelmet írnának.

Decker Ádám Egerbe szerződött a szezon végén, mára 80-szoros válogatottnak mondhatja magát, és ez lesz az első olimpiája.

HOSNYÁNSZKY NORBERT

Ő már megtapasztalta, milyen egy sikeres (Peking – aranyérem) és egy kevésbé sikeres olimpia (London – 5. hely), de a többi világversenyen is jutott már neki a jóból és a rosszból is.

Egy kazanyi interjú van előttünk éppen, Hosi rettenetesen ki volt bukva a játékvezetőkre, nagyon megviselte a következetlen bírói felfogás. Na, igen, el kell majd telnie Rióban is egy-két meccsnek, amíg le lehet majd ebben a tekintetben vonni valami következtetést. A korrektséget hiányolta persze az Eger játékosa a játékvezetőktől - nem csoda.

Benedek Tibor egyik kirobbanthatatlan embere ő, Peking olimpiai bajnoka, aki rendre elvégzi azt, amire megkérik. Fontos volt neki, hogy az Egerrel megnyerte a Magyar Kupát (jó, hát volt egy idő előtti vízbe ugrás, klasszisokkal is megesik), és bár a bajnoki döntőben alulmaradt csapata, ott is sikerült bizonyítania.

279 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, eddig 16 gólt lőtt az olimpiákon, a legeredményesebb Románia és az Egyesült Államok ellen volt, Londonban, a csoportmérkőzések alkalmával, 3-3 gólt szórt nekik.

SZIVÓS MÁRTON

„Sosem helyeztem a fiamra nyomást, azzal kapcsolatban sem, hogy vízilabdázó legyen, azt meg végképp nem vártam el tőle, hogy aranyakat nyerjen. Az én édesapám sem rakott a vállamra terhet. Marci egy nagyszerű sportember, sok mindent elért már ebben a sportágban, ez lesz a második olimpiája. Hogy lesz-e arany? Nem tudom, a siker fogalmát manapság egyébként is át kell értelmezni. Borzasztó nehéz nyerni, a mezőny kiegyenlített, sok a jó csapat. Remélem, a négybe bejut a csapat, ott pedig már bármi lehet, egy-egy gólt dönt majd” – ezt Szívós István, Marci olimpiai bajnok édesapja mondta ma (csütörtökön – a szerk.) nekünk egy riói interjú kapcsán. Három generáción ívelhetne át az olimpiai bajnoki cím, amennyiben a magyar válogatott győz Rióban, hiszen idős Szívós István 1952-ben és 1956-ban is aranyérmes lett.

Bevillan a kép, ahogy Gergely István kíséretében elhagyja 2014 tavaszán a városmajori szívklinikát, és az a kép is előttünk van, ahogy felhőtlenül örül a barcelonai vb-arany alkalmával. No meg az utóbbi egy év klubszereplése alkalmával nyújtott kirobbanó játéka, a dagadó erek egy-egy gól után, az eltökéltség.

Olykor felettébb pimasz a vízben, nem is nagyon szeretnek ellene játszani, de le kell írnunk azt is: a válogatott egyik, talán a legnépszerűbb tagja. Bármit is teszünk ki róla/vele a közösségi oldalakra, a kedvelések száma ugrásszerűen megnő. Ez nem lehet véletlen.

Benedek Tibor nem vitte el a belgrádi Európa-bajnokságra, Triesztben viszont ott volt, és fülig érő szájjal simogatta meg a kapitány fejét, mikor véget ért a németek elleni negyeddöntő.

Egy ideje tartja magát ahhoz, hogy egy világversenyen csak a legvégén nyilatkozik, már nagyon várjuk, mit mond majd augusztus 20-án, vagyis magyar idő szerint talán már 21-én.

274-szeres válogatott, 4 gólt lőtt Londonban, ez lesz tehát a második olimpiája, ő a csapat legidősebb játékosa, a döntő előtti napon lesz 35 éves.

ZALÁNKI GERGŐ

Ha valaki Madaras Norbertet szorítja ki az utazókeretből, akkor ott nagyon nem lehetnek kétségeink afelől, kivel állunk szemben. Hatalmas potenciállal leginkább, mégpedig afelé, hogy a magyar póló tartósan meghatározó játékosát figyeljük, kövessük a személyében.

Az utánpótlás-válogatottakban már bizonyított (U18-as vb-ezüst, junior Eb-ezüst, junior vb-bronz), sőt, tavaly Vincze Balázs vezetésével az Universiade-győztes csapat tagja is volt. Mellesleg ő lesz az edzője szeptembertől, elvégre elhagyja a várost egy szép napon – Egerből Budapestre költözik, az OSC játékosa lesz.

Benedek Tibor nagyon tudja motiválni, és hatalmas önbizalommal ruházza fel, már azzal is, hogy ennyire bízik benne. Ő pedig három sikertelen lövés után ellövi negyedszerre is – hála az égnek. A negyedik ugyanis be szokott menni (illetve három sikertelen ma már nincs).

A szavakat még keresi, nem szeret nyilatkozni, nagyon szeretnénk, ha sokan nyúznák Rióban, mert ez azt jelentené, hogy kint is villog és csillogtatja tudását. Biztos jót tesz neki, hogy Manhercz Krisztián is ott van a keretben, mint fiatal.

Egerben nagyon szerették, érdekes lesz majd, hogy mire megy Budapesten, miután kiszakad megszokott környezetéből. De ez most még kevésbé érdekel bennünket, sokkal inkább az, Rióban is elég tökös lesz-e. Szerintünk igen.

19-szeres válogatott egyébként, egyik legnagyobb meccse a grúzok elleni Világliga-selejtező volt, Tbilisziben 6 gólt lőtt februárban.

VÁMOS MÁRTON

Marcikát – mert így hívják a válogatottban – már több világverseny előtt majdani nyerőembernek kiáltották ki, és voltak is remek pillanatai, ha más nem, rögvest Barcelonában, ahol 2013-ban világbajnok lett.

De azért voltak kevésbé jól sikerült időszakok is, a közepesebb vagy gyengébb válogatottak ellen jobban megszórta magát. Még az is felmerülhetett, hogy talán ő marad itthon, de végül Benedek Tibor úgy döntött, megy Rióba.

Bal keze ugyanis félelmetes, mint ahogyan az is, amikor lövésre emelkedik. Ennek a kvalitásnak ki kell jönnie az olimpián, mikor, ha nem most! 24 éves, ereje teljében van, meghatározó szerep vár rá.

Keveset árul el magából, vagy csak nekünk nem sikerült még eléggé megnyitnunk, nem tudjuk. Mindenesetre Rio az ő olimpiája lehet. Kiss Gergely még a Vasasban fontosnak érezte, hogy átadja neki tudását, pátyolgatta, később másoknak jutott a feladat, hogy építsék, építgessék, elvégre adottságai alapján klasszis lehet belőle.

Ebből a tehetségből kell megmutatni minél többet, például úgy, mint a görögök ellen, akikkel szemben mindig kijön neki a lépés, így volt ez a belgrádi Eb-n vagy a szentesi Világliga-selejtezőn (3-3 gól).

156-szoros válogatott, első olimpiájára készül.

MANHERCZ KRISZTIÁN

A csapat legfiatalabb tagja Manó a maga 19 évével, akire még vár ám egy másik világverseny is, szeptember 11. és 18. között, a hollandiai Alphenben, a junior Európa-bajnokság. Ez persze más tészta, még odébb van.

Ő aztán nem tojja össze magát, vagány srác a vízben, aki azt a fajta magyaros vízilabdát képviseli, amely az erőpóló mellett oly sokszor vezetett eredményre (hogy csak egy példát említsünk: a junior Eb-n két éve az utolsó pillanatban ejtett az olaszok kapujába, ezzel 1-4 és 3-7 után nyertünk). Ifi világbajnok és vb-ezüstérmes, junior vb-bronzérmes, Eb-ezüstérmes, és Belgrádban már a felnőtt válogatottal is szerzett bronzérmet.

Már két évvel ezelőtt bemutatkozott a magyar válogatottban, a kapitány az utolsó időszakban már meghatározó emberként számít rá. A Világliga-selejtezőkön felszedett rutinja nagyon fontos volt, éppen ezért is jöhetett ki a lépés neki a belgrádi Európa-bajnokság végén.

Montenegró ellen talán ő játszott a legjobban, hogy aztán a görögök elleni bronzmeccsen is villogjon.

Szülei minden világversenyre elkísérik, nagy támogatást jelent ez neki, Szegeden pedig ott van mellette a bátyja, Ádám, együtt mentek le a Vasasból a Tisza-partra, kapcsolatuk kiváló.

Nagyon tudatosan fejleszti magát, még a Vasasban töltött utolsó években arra is figyelt, hogy megtanuljon nyilatkozni, mondhatjuk, az egyik leghálásabb interjúalany a válogatottban. A tudatosság jele az is, hogy marad Szegeden, pedig nyilván hívták nagycsapatok is.

41-szeres válogatott, első, de egészen biztosan, hogy nem az utolsó olimpiájára készül.

ERDÉLYI BALÁZS

A BENU-kupa nyitómeccsén, a horvátok elleni siker után olyan felszabadultnak láttuk, mint már nagyon régen. Valamiért kifejezetten örült annak a győzelemnek, nyilván egyfajta visszaigazolást jelentett számára az olimpiai felkészülés közepén, hogy egyáltalán nem járunk rossz úton.

Jó, emellett két gólt is lőtt a horvátoknak, de neki elhisszük, hogy a saját góljai kevésbé, sokkal inkább a csapat eredményessége érdekli.

Mindig elmondjuk, hogy az egyetlen olyan játékos a válogatottban, aki az Egyesült Államokban töltötte egyetemi évet, négyet konkrétan, és kétszer is megválasztották az egyetemi liga legjobbjának. Hogy ez miért fontos? Nos, sokfajta vízilabda-kultúrát látott már, sok mindent befogadott, ami színesíti, tartalmassá teszi a játékát.

Az utóbbi időszakban szebbnél szebb gólokat lő (ezt láthattuk a BENU-kupán, ahol egyébként három meccsen 10-ig jutott, ezzel házi gólkirály lett), ez sem feltétlen rombolja az önbizalmát. Benedek Tiboron többször láttuk már (például Belgrádban, ahol a görögök elleni bronzmeccs végén nagyon örültek mindketten az éremnek), hogy szükségét látta meccs közben is űzni, hajtani az egriek játékosát, mindenesetre a bizalom töretlen felé is.

85-szörös válogatott, ez lesz első olimpiai fellépése.

VARGA DÉNES

Dumi új szerepben! Ő a férfiválogatott csapatkapitánya. Váratlan volt ez a bejelentés Benedek Tibor részéről a BENU-kupa előtt, aztán épp annyira váratlan volt az is, hogy nem viselhette ezt a címet a magyar válogatott 10-ese, merthogy sérüléssel bajlódott a budapesti tornán.

A kapitány indoklása szerint az eddigi csapatkapitány, Varga Dániel teljesítménye javul majd, ha nem kell a csapatkapitányi teendőkkel is foglalkoznia, míg Varga Dénes játéka kiteljesedhet ebben a szerepben.

A zseni játékát mindig élvezet figyelni, sajátos, amikor kicsit felhúzza a szemöldökét, miközben feltérképezi, kinek passzolhatja éppen a labdát. Aztán persze előfordul, hogy a tekintete nem oda irányul, ahová a labda megy, elnézős góljai vagy passzai ma is jelen vannak, csakúgy, mint testvére repertoárjában.

A jelenlegi keretből ő szerezte a legtöbb gólt olimpiákon, 19-et egészen pontosan. Ki ne emlékezne a pekingi döntőben, az amerikaiaknak lőtt találatára, lényegében az kötéltől (az alapvonaltól), és akkor is „szemtelenül”.

Harmadszor szerepel olimpián, 266-szoros válogatott.

VARGA DÁNIEL

Ha lenne doktori fokozat a vízilabdában, akkor az ő neve elé már rég odaírtuk volna a két betűt. Elmondása szerint mióta megszületett fia, Milán, sok mindent átértékelt és sok minden megváltozott az életében, ezzel együtt a vízilabda még nagyon is jelen van ebben a tartalmas életben.

„A gyerekvállalás lényege számomra az, hogy az utódom, a gyermekem több legyen, mint én vagyok” – nyilatkozta nekünk még télen, és ha ehhez hozzávesszük, hogy pályafutása végén szívesen lenne edző az utánpótlásban, garantált, hogy szellemiségét továbbviszi majd az új generációk felé.

No, de ez még messze van. A Szolnokkal ő is nagyon szeretett volna a csúcsra érni ebben az évben, de a bronzérem után azt mondta, a hiányérzet ugyan megmarad majd benne, azért lehet örülni ennek az éremnek is.

Nagy gondolkodó. Meccs alatt, előtt és után is próbálja megfejteni az okokat, nem kérdés, hogy a 2015-ös sikertelen nyár apropóján rendesen pöröghettek a fogaskerekek a fejében. Ha másért nem, akkor azért, mert ő volt a csapat kapitánya, nem mintha ezzel át is kellene vállalni minden felelősséget.

Most Benedek Tibor levette róla a terhet, csak saját játékával foglalkozhat. A BENU-kupán lőtt is egy ötöst az ausztráloknak, hogy emlékezzenek majd rá, amikor augusztus 8-án, a második riói csoportmeccsen újra szembejönnek.

300-szoros válogatott, ez lesz a harmadik olimpiája neki is, 15 gólt lőtt eddig.

KIS GÁBOR

Mikor a Szolnok elveszítette a második hazai mérkőzését a bajnoki döntőben, Kis Gábor felszabadultan és mosolyogva nyilatkozott nekünk. Nem teljesen értettük, de aztán elmagyarázta: imádja a jó meccseket, imádja az izgalmat, a feszültséget és azt, ha két csapat megfeszül és kiszolgálja mellesleg a közönséget is.

Mi másért, ha nem a jó játékért és a magas színvonalért mennek ki a szurkolók az uszodába, és mi másért is készül egy játékos a szürke hétköznapokban?! Teljesen igaza volt Kicsinek, aki kihagyta a trieszti olimpiai kvalifikációs tornát hátproblémái miatt.

2013-ban, a vb-ről is az utolsó pillanatban maradt le, és nem volt ott aztán a budapesti Eb-n és a többi világeseményen sem. Egészen januárig, merthogy Benedek Tibor hívószavát elfogadta, és visszatért a csapatba.

Akkor azt mondta, tudja majd kezelni a hátsérüléséből fakadó fájdalmait, vállalja a terhelést is. A mai vízilabdában elengedhetetlen két nagyon erős center szerepeltetése, és a kapitány úgy látta, a Hárai-Kis kettős felvonultatása fontos lenne a siker érdekében.

2013-ban úgy lettünk világbajnokok, hogy Hárai mellett Bedő Krisztián volt ott centerként, azóta viszont sok minden változott, taktikák és játékvezetői felfogások stb.

A csapat második legidősebb játékosa Kis Gábor, szeptember végén 34 éves lesz. Pekingben a dobogó tetejére állhatott, 6 gólt lőtt azon a tornán. 158 alkalommal viselte a válogatott sapkát eddig.

HÁRAI BALÁZS

Kicsit aggódtunk, merthogy nem játszott a brazilok elleni miskoltapolcai meccsen, a BENU-kupán és a szerbek ellen sem, fájt a válla, amelyet kezelni is kellett. Pedig rettentő szükség lesz a játékára.

A 2015-ben az Év vízilabdázójának választott (Benedek Tibor jelölése alapján egyébiránt) Pufi kirobbanó formában volt egész évben, talán ő nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Gólerős, rengeteg kiállítást harcol ki, azon csodálkozunk, hogy az Eger képes volt megtartani a szezon végeztével (hallani lehetett a Recco érdeklődéséről is).

Szeret viccesen nyilatkozni (megmarad például bennünk, amikor a Szolnok elleni bajnoki döntő harmadik meccsén jelezte, még vissza akarnak térni a városba, hogy leengedjék a lufikat, amiket a bajnokavatásra készítettek elő a szolnokiak), mint ahogyan csavargólokat lőni, egyiknek jobban örülünk, mint a másiknak. Nagyon jól ment neki Belgrádban, de Triesztben sem lehetett rá panasz.

200-szoros válogatott, 5 gólt szerzett a londoni olimpián, ez lesz a második fellépése az ötkarikás játékokon.
 
13+1: a magyar válogatott minél eredményesebb szerepléséhez a legutóbbi időszakban sokat tett hozzá TÓTH Márton, aki elkísérte Rióba a csapatot, hogy az utolsó napokban is segítse a csapat centerjátékát. Ahogyan fogalmazott, "ezt kötelességének érezte a magyar vízilabda és a magyar nemzet" irányában is, példaértékű hozzáállás. (Ne feledjük azt sem, hogy az utolsó keretszűkítés után kimaradó játékosok legtöbbje a Margitszigeten folytatott edzéseken még segítette a CSAPAT munkáját.) Reméljük, az így felépített munka végén azt tudjuk mondani: TELITALÁLAT volt a kapitány és a stáb forgatókönyve.
 
A magyar csapat stábja Rióban:

Benedek Tibor – szövetségi kapitány
Gerendás György – másodedző
Gergely István – kapusedző, csapatvezető
dr. Gábor Antal – csapatorvos
Illés Roland – masszőr
Katona Norbert - videóelemző

 
Férfiak, csoportmérkőzések:

Augusztus 6., szombat:


Szerbia–Magyarország – 9.00 (magyar idő szerint: 14.00)

Augusztus 8., hétfő:

Magyarország–Ausztrália – 13.00 (magyar idő szerint: 18.00)

Augusztus 10., szerda:

Görögország–Magyarország – 10.20 (magyar idő szerint: 15.20)

Augusztus 12., péntek:

Magyarország–Japán – 9.00 (magyar idő szerint: 14.00)

Augusztus 14., vasárnap:

Brazília–Magyarország – 20.50 (magyar idő szerint: augusztus 15., 1.50)

A férfitorna döntőjét augusztus 20-án, 17.50-től, magyar idő szerint 22.50-től rendezik.



Szöveg, fotók: Dobos Sándor

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok