Rio 2016 – színes: a riói érem két oldala…

2016. augusztus 03. 01:00

Az olimpiai építkezések és az azzal járó ingatlanfejlesztések egy olyan helyen, mint ez a fantasztikus adottságú, ám társadalmi felépítettségében felettébb kettős város, nyilvánvaló nehézségekkel járnak. Testközelből láthattuk.

Fotók: Amler Zoltán

… ez bizony megrázó volt.

Amikor úgy döntöttünk, a póló mellett igyekszünk olvasóinkat kicsit jobban beengedni az olimpia hátterébe, a meccsek, tudósítások, interjúk mellett színes anyagokkal próbáljuk bemutatni, miről is szól ez az egész, bevallom, nem gondoltam volna, hogy végül oda jutunk, polemizálni kelljen arról, vajon ezt tényleg megmutassuk-e. Nem azért, mintha titok volna, nem azért, mintha egyébként ne hallottunk volna ezekről a különböző hírekből, nem azért, mert amúgy elképzelhetetlen a történet.

Pusztán azért, mert valóban megrázó.

Megrázó, elgondolkodtató, írnám, hogy szívbemarkoló, de egyrészt a történtek százszázalékos alaposság nélküli ismeretében talán nem használnék ilyen kifejezést, másrészt a markoló szó ez esetben stílszerűen is undormány lenne.

Mert a markológépek markolnak becsülettel…

Konkrétabban: a korábban ismertetett Barra zónában (ugye ez a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok egyik része a négy közül, ahol többek között a két uszoda is található) a médiaközpont (MPC, IBC) melletti buszpályaudvar közelében meghúzódó „favelamaradék” elpusztításán ügyködtek kedden a munkások. Még a buszon lettem figyelmes egy kisebb csoportosulásra, kamerások, fotósok álltak szemben egy bácsival, aki csak mondta, mondta, és mondta. Néha kutyája, néha macskája dörgölőzött a lábához, ám ezúttal rájuk sem nézett. Fontos mondanivalója volt. Hogy mit, lehet senki sem értette, ugyanakkor mégis. Mert emberek vagyunk, mert érezzük, mit élhet át a szerencsétlen. Később közelebb férkőzve az eseményekhez már szinte testközelből láttam, amint a roskadozó építmény mögött a területet a korábban ledózerolt, nyilván hasonló tákolmányok romjait szállították el a teherautók, már csak az volt a kérdés, mikor esnek az állva maradt kivételnek. Amelynek fala hirdette, „Ne rombold le!” A médiasereg bebocsájtást nyert belülre, készültek a felvételek, kattogtak a gépek, a világ meg majd csak ámul és bámul, majd ki-ki vérmérséklete szerint értékeli a látottakat.

Vagy amit láttatni akarnak…

Némi háttér információ következik. A Barra-zóna területbirtokosa bizonyos Carlos Carvalho, egy helyi, 91 esztendős (!) ingatlanmágnás, aki, most kapaszkodjanak meg, az Olimpiai Park körül 6 millió négyzetméter földterülettel rendelkezik. A Guardian sportosította: mindez hozzávetőleg 8000 futballpálya méretének felel meg... Na, már most, ez az úriember a riói helyszín eldöntésekor résen volt, olyan üzletbe vágott, amit mások őrültségnek neveztek. A játékok miatt persze államilag támogatott ingatlanfejlesztés így is 1 milliárd dollárjába került, a nyereség a szakértők szerint úgy sem garantált, hogy a paralimpia után szinte mindent értékesíthet. „Hosszú távú befektetés” – mondta. Nyilván 2009-ben nem számolt azzal, hogy az ötkarikás esemény éppen akkora esik, amikor az országot eléri a gazdasági recesszió, az instabil kormányzásról már nem is beszélve. Az olimpiai és médiafalu lakásait némi átalakítás után horror áron, átlagosan 1,5 millió realért, kb. 130 millió forintért árulja, nagy kérdés, sikerrel teszi-e. Mindenesetre a nagy ütemű építkezések azóta zajlanak, a futball vb-n járt kollégák szerint két év alatt is szembeötlő a különbség.

S hogy visszakanyarodjunk a fentebb említett bácsihoz, továbbá megannyi sorstársához: az ő felszámolásra ítélt nyomortelepük eltüntetése is úgy zajlott, hogy Carvalho úr, a hírek szerint – noha egyáltalán nem lenne kötelessége – csereingatlanokat kínált fel. Rossz nyelvek szerint amúgy azért is, hogy ne legyen túlzott az ellenállás, ezáltal a botrány. Azonban van, aki semmi pénzért sem menne, mert ott lakik húsz-harminc-negyven-ötven éve, aki az életét továbbra is ezekben a nem bejegyzett építményben élné tovább. Mint minden bizonnyal ez a bácsi. Ördögi kör ez, nehéz, roppant nehéz történet.

„A nemzetközi médiának és a turistáknak megpróbáljuk megalkotni a Csodálatos Város képét. Rengeteg projekttel fejlesztik a déli zónát, Rio központját és az olimpiai központ Barra da Tijucát. Közben a favelákban hullanak az emberek Rio északi és nyugati zónáiban. Rióiként és favelából származókként az olimpiáról álmodtunk. Ehelyett eljött a rémálom, de a polgármesterünk, Eduardo Paes állandóan az olimpiai örökséget emlegeti. Én csak vért látok örökségként. Azoknak az embereknek a vérét, akiket kilakoltattak a játékok miatt” – fogalmazott a Guardiannek egy helyi főiskolás.

Furcsa kettőség ez.

Ami Rióra jellemző.

A képeslapokon látott gyönyörűség egy dolog, az említett negatív híradások meg egy másik. Az igazság valahol a kettő között rejtőzhet. A várost így kell szeretni. Még ha a bácsi „építménye” nyilvánvalóan hamar, talán már a megnyitó előtt el is tűnik a föld felszínéről…