Döntetlen Cegléden Ausztrália ellen

2016. július 21. 17:01

Szoros meccsen a női válogatott 7-7-es döntetlent játszott a vb-negyedikkel utolsó olimpiai felkészülési meccsén.

Fotó: Balogh Máté

Hét vagy, ha úgy tetszik száz ágra sütött a nap a Ceglédi Városi Sportuszoda fölött, hamisítatlan nyári meccsbe ugrott bele a magyar és az ausztrál női válogatott.

Tették mindezt egy BENU-kupa találkozóval (5-3, oda) három kétkapuval és közös gyakorlásokkal a hátuk mögött. Bíró Attila bizakodva tekintett a csütörtöki randevú elé, szerinte ez a magyar csapat képes legyőzni az ausztrálokat, és ezt szeretné is bebizonyítani a ceglédi hivatalos találkozón.

A mérkőzés előtt a ceglédi születésű Czigány Dórát búcsúztatta el Takáts László polgármester. Nem, nem hagyja el a várost lélekben, és a pólót sem hagyja abba, máshová megy: Rióba. A városvezetés sok sikert kívánt neki – mi is ezt tesszük, hasonlóan a tizenkét másik válogatottunk és a stáb felé.

No, de vissza a mérkőzéshez: remek magyar blokk zárta az első támadást, amely az ausztráloké volt. Gangl Edina előtt (merthogy ő kezdett a kapuban) Antal Dóra állta a labda útját. Rögtön kihasználták viszont első emberelőnyüket Southernék, McGhie lőtt a kapuba, de erre gyönyörű akciógóllal válaszoltunk: Kisteleki Hanna passzolta keresztbe fel Antalnak a labdát, ő pedig a kapuba húzta (1-1).

A 4. percben kettős emberelőnyben támadhatott a magyar válogatott, Szücs Gabriella lőtte el, a kapufán csattant a labda. Nem úgy Lincoln Smith próbálkozása, emberelőnyben lőtt biztosan a kapuba. A mieink az első negyedben valamelyest pontatlanabbak voltak, egészen addig, amíg Keszthelyi Rita lőtt gólt fórban (2-2). Az ausztrálok abban feltétlen jók voltak, hogy emberelőnyeiket nagyon gyorsan és lazán használták ki (2-3).

A második negyedben is úgy tűnt, gyorsabbak az ausztrálok, aztán Bujka Barbara nagyon szép center-akciógólt szerzett, szépen is járatta végig a magyar válogatott (3-4). Sőt, végre egy emberelőnyt is sikerült kihasználni Takács Orsolya húzása révén, meg kell hagyni, sok kiállítást fújt a Vogel-Alexandrescu kettős.

Például a nagyszünet előtti utolsó ausztrál akciónál, Southern pedig kegyetlenül kihasználta, 5-4-es ausztrál vezetésnél cseréltek térfelet a csapatok.

A harmadik negyed remekül indult, a 3. percig ugyanis megfordította az állást Magyarország csapata, konkrétan Kisteleki Hanna, aki akcióból, majd előnyből lőtt a hálóba, 6-5-nél először vezettünk. Nem sokáig, egy Knox-ejtéssel egyenlített Ausztrália.
 
Az utolsó szakaszban egy-egy góllal indultunk, előbb McGhie átejtette Gangl Edinát, majd Takács Orsolya lőtt nagy gólt. Izgalmasan alakult a meccs vége, de a negyed derekán többször is kedvező helyzetben támadhatott a magyar válogatott. Az ausztráloknak is megvoltak a lehetőségei, egy emberelőnynél Gangl Edina védett nagyot.
 
Az utolsó perc elején Bujka csavarta kapura a labdát, a kapufáról jött vissza. Maradt a döntetlen.
 
Barátságos eredmény.
 
Eredmény – női válogatott felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Ausztrália 7-7 (2-3, 2-2, 2-1, 1-1)
Cegléd, vezette:
Vogel G., Alexandrescu (román)

Magyarország: Gangl – Kisteleki 2, Antal 1, Garda, Szücs, Keszthelyi 1, Bujka 1. Csere: Czigány, Tóth I., Takács 2, Csabai, Illés. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Ausztrália: Wakefield – Beadsworth, Bubkling, McGhie 2, Gofers 2, Arancini, Southern 1. Csere: Lincoln Smith 1, Knox 1, Webster, Bishop, Zagame. Szövetségi kapitány:

Gól/emberelőny
: 3/11, illetve 3/11
Gól/kettős emberelőny: 0/1, illetve -
Kipontozódott: Buckling (21.)


-ds-


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok