Visszapillantás az Európai Egyetemi Játékokra

2016. július 20. 17:46

A hétvégén véget értek az Európai Egyetemi Játékok, legalábbis ami a vízilabda küzdelmeit illeti. Két magyar csapat is indult az erős, nemzetközi mezőnyben: a BME csapata a 4., a SOTE csapata a 7. helyet szerezte meg.

Az eseménynek Rijeka város adott otthont, a Kantrida uszodakomplexum, illetve az újonnan felépült kollégium/étterem/konferencia épületegyüttes volt vízilabdázóink otthona egy héten keresztül.

A Budapesti Műszaki Egyetem szerencsés sorsolással a B csoportba került (a macedón Skopjei Egyetem csapata és az Újvidéki Egyetem együttesével, de a szerbek később visszaléptek), amíg a Semmelweis Egyetem játékosainak a C csoport ellenfeleivel (Szentpétervár, Zágráb) kellett szembenéznie.

Az első mérkőzéseken a BME teljesített jobban: a kétcsapatosra zsugorodott csoportban a macedón egyetemi együttest utasította maga mögé, megszerezve ezzel a csoportelsőséget. A Semmelweis Egyetem játékosainak küzdelmesebb út vezetett a helyosztóig. Sajnos, az első mérkőzésüket elbukták a Zágráb ellen, azonban a szentpétervári egyetem gárdája ellen bebiztosították a második helyet a csoportban és így az 5-8. helyért küzdhettek meg.

Múlt pénteken a két magyar csapat egymás után ugrott a medencébe, sajnos mindkettő csalódottan mászott ki aztán. Előbb a Split együttese múlta felül a SOTE-t, majd egy álmos első negyed után a házigazda Rijeka játékosai törték meg a BME lendületét, így számukra a döntő elúszott. Az utolsó, szombati játéknapon mindkét magyar csapat nagy reményekkel ébredt és vágott neki a mérkőzéseknek. A SOTE a BME által már ismert macedón delegáció ellen, míg a Műegyetem a 2015-ös horvát egyetemi bajnokság aranyérmeseivel, a Split együttesével szállt szembe. A SOTE fölényesen nyert, megszerezve ezzel a 7. helyet, azonban a BME a bronzérem megszerzését is elbukta a horvát csapat ellen.

Kürtös László, a BME edzője így értékelte a tornát:

"Az európai nemzetek sportolóit felvonultató esemény komoly szervezést igényelt, amit a rendezők a kezdeti kissé szegényes információközlés után (a kedden induló torna lebonyolításának rendjéről először csak hétfőn volt tájékoztató) teljes mértékben teljesítettek, hogy emlékezetes és színvonalas rendezvényt bonyolítsanak le. A Zágrábban megrendezett megnyitóünnepségre végig rendőri kísérettel utaztak a csapatok Rijekából, ahol a ceremónia már-már olimpiai atmoszférát idézett. A magyar sportolók a többi nemzet között is kiemelkedő hangulatot varázsoltak a bevonulás előtt és után is.

A felejthetetlen, küzdelmes és élményekkel teli egyhetes torna mellett egy apró észrevételt azonban muszáj megjegyeznünk. A vízilabda 6 bírója közül 5 horvát és 1 macedón volt, ami annak fényében, hogy 8 különböző ország csapata is nevezett (közöttük 1 macedón és 3 horvát csapat), nem méltó a torna szelleméhez. Más sportágakban különböző nemzetiségű játékvezetők irányították a mérkőzéseket, így felmerülhet a kérdés, hogy a vízipólóban miért nem sikerült erre megoldást találni. A Split elleni, bronzéremért folyó mérkőzésen - amelyet 9-1-re veszítettünk el, pedig gólerős és magabiztos csapat vagyunk - a két horvát delegált játékvezető 3 emberelőnyös helyzetet ítélt a magyar csapatnak, míg a Split együttese ennek négyszeresét, 12-t kapta.

A torna díjkiosztóján reménykedtünk, hogy a messze legjobban védő két magyar kapus valamelyike hozhatja el hazánknak a legjobban teljesítő kapus díját, de a horvátok úgy látszik, házi tornát rendeztek, mert a gólkirályi címet leszámítva mindent saját maguknak adtak. A BME csapata a nemzetközi Európai Egyetemi Szövetségnek és a Magyar Egyetemi Szövetségnek is jelezte észrevételét remélve, hogy a 2018-as, Portugáliában megrendeződő játékokon már tényleg csak a medencében lehessen eredményt elérni, és nem azon kívül.”


A magyar csapatok tagjai:

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapat tagjai:

Bernula Gergő, Blum Dániel, Holló Barnabás, Jansik Áron, Kincses Balázs, Kincses Péter, Kosztolányi Gábor, Kovács Ádám, Magyar Balázs, Pajtók Pázmán, Trombitás Bálint, Varga Péter, Varga Viktor, Kürtös László (edző), Csigó Tibor (edző).

A Semmelweis Egyetem csapat tagjai:

Bálint Ákos, Baross Gábor, Csirzó Ádám, Drajkó Balázs, Gyetvai Zalán, Homa András, Kesztyűs Artúr, Kincses Dániel, Koltai Kristóf, Lauber Dávid, Major Martin, Sallai Huba, Zoboki György, Major József (edző)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok