Ez már sokkal jobb volt!

2016. július 15. 19:55

A tornát megnyerő spanyolok ellen 8–8-ra végzett női válogatottunk, amelynek soraiban Bujka Barbara 4, Keszthelyi Rita 3 gólt jegyzett. Jöhet az olimpiai kerethirdetés.

Fotó: Balogh Máté

A BENU-kupa 3. játéknapján 13 órától rendezték az Ausztrália–Olaszország női mérkőzést, amelynek az volt a tétje, hogy a magyar válogatottat legyőző, viszont a spanyoloktól vereséget szenvedő két csapat közül melyik végez a torna második helyén. Nos, ez a tengerentúli együttes lett, amely a meccsen egyszer sem volt hátrányban, és ugyan ellenfele 4–2-ről, majd 7–5-ről is egyenlíteni tudott, a hajrában Lincoln-Smith centergólja mindent eldöntött.

Válogatottunk számára a torna szempontjából nem, presztízs okokból annál inkább volt tétje a spanyolok elleni partinak. Bíró Attila azt is elmondta, a női lelkek miatt szükség volna ráadásul egy sikerre is, avagy a szokottnál is nagyobb hévvel állt a csatába a csapat, amely előtt Szücs Gabriella a 200., Csabai Dóra a 100. válogatottsága alkalmából kapott emlékplakettet.

Kezdés után rögvest nagy iramot diktáltak a mieink, Keszthelyi Rita előbb a kapufát találta el, ám a Bujka Barbara által kiharcolt emberelőnyös támadásbab kíméletlenül lőtte ki a felső sarkot. A rivális sem tétlenkedet, különösen Tarragó nem aki ötméterest és egy fórt is belőtt, Gangl Edinának egyik esetben sem volt sok esélye a védésre. Bujka is kibrusztolt aztán egy ötöst (előtt kétszer is rossz bejátszást kapott Csabai Dórától), amit maga lőtt a bal alsóba. Előnnyel is mehettek volna a mieink, ám Antal Dóra, talán kissé elhamarkodottan emberelőnyben (Tóth Ildikó „hozta”) Ester kezeibe lőtt.

A második negyedben két emberhátrányt védekezett ki zsinórban csapatunk (az elsőnél Gangl nagyot védett), majd Kisteleki Hanna szintén fórból vezetést szerzett. Ezt Ortiz akciógóllal egyenlítette ki, majd Espar szerzett előnyből vezetést Spanyolországnak. Egy Gangl-védés után Keszthelyi úszott meg, kapta is a labdát, ám hátulról szorongatták, s végül így Estert találta telibe, Tóth Ildikó remek centerezése pedig a felső kapufán csattant. Takács Orsolya remek ütemben szerzett labdát, Tarragót kiállították visszaúszás közben, időt kértünk. Megérte: a megjátszás pontos volt, Bujka középről talált a kapuba. Garda Krisztina elsőrangú blokkja után elöl fölé lőtt, majd Gangl védett egy újat. Majd jött egy soros Bujka-varázslat: a balkezes center a Szücs Gabriellától kapott labdával befordult, hiába szorongatták, majd Ester mellé helyzete a labdát. A maradék 24 másodpercet sikerült kivédekezni, pontosabban kiharcolni egy kontrát, így 5–4-es előnnyel mehetett a társaság nagyszünetre.

Fotó: Balogh Máté

A harmadik menetben egy irtózatos spanyol kapufa után jött a kiválóan megkomponált kontra: Keszthelyi várt, várt, majd indította Czigány Dórát, aki a jobb szélen megúszva nézte, belül kit hozhat helyzetbe – nos, megtalálta a remeklő Bujka Barbarát, aki nem hibázott. Forca fórból hozta közelebb csapatát. De jött egy újabb parádés kontra, amelynél Csabai varázsolta a kíméletlen Keszthelyi kezére a labdát, így 7–5 állt a táblán.

A spanyolok két kapufája jelezte, túlhelyezik a labdákat, egyrészt talán Gangl, másrészt a jó helyen nyújtózkodó, remekül zavaró kézerdő miatt. Avagy a védekezés ezúttal is rendben volt. És most a támadásban is volt élet: Tóth Ildi szerzett fórt, jött az időkérés, ám sajnos Kisteleki rossz megoldást választott. A következő fórnál az ő lövését blokkolták, így nem sikerült ellépni hárommal. Gond persze nem volt, mert hátul továbbra is jól mentek a dolgok, avagy 7–5-tel mehettünk a záró negyedre.

Ebben azonnal egy hátrányt kivédekezve kezdett a csapat, majd Keszthelyi bombája akadt be – már 8–5 volt ide! Tarragó lövését védte Gangl, fórban Tóth labdás kezére nyúltak oda, majd Forca ejtésére kellett azt mondani, ez bizony remekmű volt. A soros emberhátrány újabb kivédekezése pedig a mi oldalunkról, majd Keszthelyi ejtését tornászta fölé Ester. Kisteleki bejátszása nem sikerült, hátul Csabai és Antal közösen szerzett labdát, 3.30 volt hátra. Takács Orsolya kipontozódott, időt kért Oca Gaia Miguel mester – megérte neki, mert kapuba 2.27-tel a vége előtt Leitón a falból húzott a kapuba. Szücs ejtése nem sikerült, de szerencsére hátul jó volt a védekezés, majd az utolsó percben Tóth Ildikó brusztolt ki egy fórt, amely előtt Bíró Attila időt kért. Czigány Dóra lövését védte Ester, majd Antal Dórát küldték ki, Garcia pedig 6 másodperccel a vége előtt a kapuba húzott.

Mindez azt jelenti, hogy a tornagyőztes spanyolok elleni döntetlennel zárta a BENU-kupát női válogatottunk. A nagy izgalmak még ezt követően várhatóak, hiszen Bíró Attila kapitánynak ki kell jelölnie az olimpiára utazó keretét.


Eredmény – BENU-kupa, nők, 3. játéknap

Magyarország–Spanyolország 8–8 (2–2, 3–2, 2–1, 1–3)
Hajós-uszoda, vezette: Naumov (orosz), Dumas (holland)

MAGYARORSZÁG:
Gangl – Czigány, Kisteleki H. 1, Keszthelyi 3, Tóth I., Csabai, Garda. Csere: Antal, Szücs G., Takács O., Illés, Bujka 4. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

SPANYOLORSZÁG: Ester – A. Espar 1, B. Ortiz 1, M. Ortiz, Pena, Tarragó 2, Garcia 1. Csere: Bach, Leitón 1, C. Espar, Forca 2, González. Szövetségi kapitány: Oca Gaia Miguel

Gól/emberelőny: 3/8, ill. 5/12
Gól/ötméteres: 1/1, ill. 1/1

A másik mérkőzésen:
Ausztrália–Olaszország 10–8 (4–2, 2–3, 2–2, 2–1)
Gólszerzők:
Webster 2, Zagame 2, Beadsworth, Buckling, Gofers, Lincoln-Smith, Knox, Arancici, ill. Garibotti 2, di Mario 2, Tabani, Bianconi, Emmolo, Pomeri

A BENU-kupa női tornájának végeredménye: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Ausztrália 6 pont, 3. Olaszország 3 pont, 4. Magyarország 1 pont

További program

Július 15., péntek:

Hajós-uszoda 50-es medence:


Magyarország–Horvátország – 20.30 (férfimérkőzés) – M4 ÉLŐ

Július 16., szombat:

Hajós-uszoda, 50-es medence:


Horvátország–Ausztrália – 19.00 (férfimérkőzés)
Magyarország–Grúzia – 20.30 (férfimérkőzés) – M4 22.30

Július 17., vasárnap:

Hajós-uszoda, 50-es medence:


Magyarország–Ausztrália – 10.00 (férfimérkőzés) – M4 ÉLŐ

Széchy-uszoda:

Horvátország–Grúzia – 10.00 (férfimérkőzés)

- a.z., d.s. –

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok