BENU-kupa: visszavághatunk a horvátoknak!

2016. július 15. 09:02

A férfiválogatott is megkezdi szereplését a BENU-kupán, amely a riói olimpia előtti utolsó olyan fellépés, amely meccskörülmények között segíti a formába kerülést.

Fotó: Balogh Máté

Idén nyáron sokadszorra találkozik majd a magyar és a horvát válogatott pénteken este fél 9-től a Hajós-uszodában. Benedek Tibor csapata korábban Dubrovnikban edzőtáborozott, majd az ottani két és fél nap után (ez idő alatt kétkapuztak is a csapatok) jött a Herceg Noviban rendezett négyes torna, ahol hivatalos mérkőzést is játszottunk az olimpiai bajnoki címvédővel.

Azt a találkozót 11-9-re Ivica Tucak csapata nyerte meg, a magyar csapat akkor még a teljes kerettel ugrott vízbe, azóta Benedek Tibor kijelölte a riói 13-as keretet. A kapitány többször is kihangsúlyozta, fontos a sikerélmény a brazíliai utazás előtt, és a BENU-kupa apropóján kihangsúlyozta, a legfontosabb cél, hogy az első, horvátok elleni találkozót megnyerje a csapat.

A szövetségi kapitány korábban elmondta, a tizenhárom utazó mellett Tóth Márton (ő is utazik egyébként Rióba a felkészülést segítendő), valamint Bedő Krisztián is szerepet kap a tornán, felváltva játszanak majd.

Ami az ellenfeleket illeti: a horvátok mellett Grúzia, valamint Ausztrália az ellenfél, utóbbi válogatottal majd vasárnap délelőtt játszik a csapat, ennek a meccsnek kifejezetten az a célja, hogy a fiúk szokták a délelőtti kezdést, elvégre Szerbia ellen rögvest délelőtt kell majd bizonyítani Rióban. A héten kiderült, hogy több mérkőzésünk is délelőtt lesz. Egyébként pedig leendő csoportellenfelünk lesz majd vasárnap az ellenfél, a mindig veszélyes Ausztrália – tele jó ismerősökkel, a Ferencvárosban korábban játszó válogatottakkal, valamint Joseph Kayes-szel, az OSC ex-centerével.

Érdemes egy kicsit kitekinteni is a férfiválogatott apropóján, hiszen a szerbiai Borban, hatalmas érdeklődés mellett zajlik egy nagyon erős torna. A nyitónapon Franciaország 9-9-es döntetlent játszott Spanyolországgal, Brazília 11-8-ra verte Japánt, Olaszország 8-7-re Montenegrót, míg a házigazda Szerbia 9-7-re a görögöket.
 
A magyar válogatott kerete a tornára:

Bedő Krisztián, Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő.
 
A program:

Július 15., péntek:

Hajós-uszoda 50-es medence:


Olaszország–Ausztrália – 13.00 (női mérkőzés)

Grúzia–Ausztrália – 17.30 - (férfimérkőzés)
Magyarország–Spanyolország – 19.00 (női mérkőzés) – M4 ÉLŐ
Magyarország–Horvátország – 20.30 (férfimérkőzés) – M4 ÉLŐ

Július 16., szombat:

Hajós-uszoda, 50-es medence:


Horvátország–Ausztrália – 19.00 (férfimérkőzés)
Magyarország–Grúzia – 20.30 (férfimérkőzés) – M4 22.30

Július 17., vasárnap:

Hajós-uszoda, 50-es medence:


Magyarország–Ausztrália – 10.00 (férfimérkőzés) – M4 ÉLŐ

Széchy-uszoda:

Horvátország–Grúzia – 10.00 (férfimérkőzés)



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok