Tükörsima győzelem a junioroktól Románia ellen

2016. július 09. 15:01

Miskolctapolcán játszott edzőmeccset a 97-es válogatott, Románia ellen szép, könnyed győzelmet arattak a fiúk.

Fotó: Balogh Máté

A szeptemberi, hollandiai Európa-bajnokságra készül a magyar csapat Kis István és Horkai György irányításával, a srácok nemrégiben Belgrádban vettek részt nemzetközi tornán, ahol negyedik helyen végeztek, de legyőzték a többi közt Szerbiát és Montenegrót is.

A harmadik perc kezdetéig kellett várni az első magyar gólra a miskolctapolcai közönségnek, Szatmári Kristóf szerezte egy megúszást követően, nem sokkal később az első magyar fórt kihagyó Vadovics Viktor talált be (2-0).

A kapusok léptek elő aztán főszereplővé, Vogel Soma Remes, Raul Gavris Nagy Ádám lövését védte bravúrral. A negyed végére remek emberelőnyös góllal lett 4-0, Nagy Ádám tette Lajkó Márton elé a labdát, hogy aztán Simon Henrik is betaláljon.

Nem sokat változott a játék képe később sem, szép gólokat lőtt a magyar válogatott, a negyed közepén már 9-0-ra mentünk, a nagyszünetben 10-0-ra.

Fotó: Balogh Máté

Vlad Georgescu nevéhez fűződik a román csapat első gólja, erre 18 perc játékidőt kellett várni (10-1). De ez csak sovány vigasz volt, a mieink uralták a játékot, Teleki András még bocsánatot is kért Vadovics Viktortól az egyik megúszást követően, amiért ő maga lőtt gólt. Persze, Vadovicsot sem kellett félteni, de lényegében senkit sem. Hét gólt lőtt a magyar válogatott a harmadik negyedben.
 
Az utolsó negyedben sem történt csoda, magabiztos sikert aratott a juniorválogatott.
 
Vadovics Viktor a meccs után: „Jó kis felkészülési meccs volt, élveztem, komolyan vettük. Folytattuk igazából azt, amit Belgrádban elkezdtünk. Fontos, hogy minél többet gyakoroljunk, hogy jobban összeszokjunk. Jövő héten megyünk Podgoricába, egy nagyon erős tornára, ott is csiszolódhatunk.”

Teleki András a meccs után: „Nagyon jó volt, most jobban meg tudtuk valósítani azt, amit edzéseken gyakoroltunk. Igazából azt kell elérni, hogy a csapat összeszokjon, ahhoz meg ilyen meccseket kell játszani.”

Burián Gergő
a meccs után: „Kicsit nehézkesen indult, mert munkából jöttünk. De jó, mert a belgrádi sebességet tudtuk folytatni. Ez eléggé fárasztó tud lenni, de hasznos volt a mai meccs is. A románok jó edzőpartnernek bizonyultak, köszönjük nekik, hogy eljöttek, és segítették a felkészülésünket. A montenegrói torna nagyon erős lesz, a horvátok és a szerbek lesznek még ott.”

Kis István edző a meccs után: „Még mindig az alapozás időszakában vagyunk, de a múlt heti tornához képest most sokkal jobban meg tudtuk valósítani azt, amit szerettünk volna. Védekezésben nagyon jól játszottunk, az első öt román emberelőny kimaradt, de a fórjátékunk is tetszett. Jól haladunk, örülök a fölényes győzelemnek.”

Horkai György szövetségi kapitány a meccs után: „Nagyobb ellenállásra számítottam, azt hittem, a román vízilabda egy fejlődő időszakában van. Ennek ellenére jól tudtuk gyakorolni azt, amit szerettünk volna, szép labdaszerzéseink voltak, lefordulásaink. A végén volt egy kis büntetés is behirdetve: a lefordulásból kapott gólért és az emberfór kihagyásáért 200 méter úszással „fenyegettem” a fiúkat, akik partnerek voltak ma, mert jól megoldották a feladatukat. Muszáj egy kicsit oldani, színezni a munkát. Több fiatal játszott most, Leposa Gábor először védett 97-es meccsen, hogy szokja egy kicsit a meccsritmust.”

 
Eredmény – junior felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Románia 21-3 (5-0, 5-0, 7-2, 4-1)


Magyarország:
Vogel – Vadovics V. 3, Sélley, Csacsovszky 1, Szatmári 1, Burián 3, Teleki 3. Csere: Leposa (kapus), Sugár 3, Lukács Dorián 1, Szalai 1, Lajkó 2, Simon H. 2, Nagy Á. 1. Edző: Kis István. Szövetségi kapitány: Horkai György

Románia: Gavris – Albu, Georgescu 1, Alexandrescu 1, Remes, Bota, Szabó 1. Csere: Kovats, Antipa, Draghichi, Dobre, Rob, Dochiac. Szövetségi kapitány: Turcu Florin.
 
-dobos-

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok