Újabb két gól lefaragva – Rióban jöhet a többi!

2016. július 02. 21:30

Harmadik mérkőzésén még közelebb került az olimpiai- és világbajnokhoz női válogatottunk, amely New Yorkban 10–7-re kapott ki. Legközelebb az olimpián már tétre megy egymás ellen a játék.

„Alakul minden csapatrész.”

Bíró Attila üzente ezt New Yorkból, miután a második amerikaiak elleni parti után a csapat áttette ide a „székhelyét”.

Mint a kapitány elmondta, javuló támadójátékkal újabb kétkapus edzések van túl a hazaiakkal a társaság, s már csupán három góllal volt jobb az olimpiai- és világbajnok, friss Világliga-győztes. Ismeretes, az első hivatalos összecsapáson 13–6-ra, a másodikon 11–6-ra nyertek az amerikaiak, csökkent, csökkent tehát a különbség. Persze, ezen a túrán egyáltalán nem az eredményen volt a hangsúly, éppen ezért a mai meccs előtti délelőttön is keményen edzett válogatottunk.

Aztán az első negyedben (ezúttal is dr. Molnár Tamás volt az egyik játékvezető) kétszer is vezetni tudott. Keszthelyi Rita átlövésből, Somhegyi Noémi egy kontrafault után megúszva jutott gólig. A hazaiak mindkétszer képesek voltak egyenlíteni, mindkétszer emberelőnyből (Steffens, Clark) találtak be a Kasó Orsolya által őrzött kapuba. A harmadik fórjukat már kivédekezte csapatunk, amely hátul stabil lábakon állt, elöl azonban nem tudott a centerek által kiállítást kiharcolni, a zóna átlövése pedig nem sikerült.

A második negyedben már abszolút érezhető volt, kicsit unják egymást a felek, fáradtak is, miközben látszott, mindkettő meg akarja még mutatni tudását búcsúzóul. Mindkét együttes három fórt harcolt ki (nálunk is „éltek” már a centerek, Bujka Barbara és Takács Orsolya is középről hozott kiállítást), és mindkettő ki is hagyta. Nálunk Keszthelyi és Antal Dóra lőtte fára a labdát, míg a harmadiknál, időkérés után rossz volt a megjátszás. Craig ötösméterest harcolt ki Szücs Gabriella ellen (ezt Neushul belőtte), majd egy leválását kihasználva Steffens növelte kettőre a hazaiak előnyét – válaszolni egy Somhegyi által kibrusztolt, és Keszthelyi által belőtt büntetővel tudtunk. Johnson háromszor védett, Kasó nagy helyzetben hárított, amúgy a védelem továbbra is biztos volt, így a nagyszünetben ezúttal is reménykedhettünk még.

A nagy kérdés volt, mi történik a harmadik negyedben, amikor is az előző két partinál az Egyesült Államok bedarálta a mieinket. Nos, a harmadik negyedben ismét megrázta magát Adam Krikorian csapata: egy fór, egy gól, plusz három akciógól, ismét négy labda landolt Kasó kapujában. 6–3-nál úgy tűnhetett, ismét beleszalad a késbe válogatottunk, ám Bujka kibrusztolt, majd belőtt egy fórt, majd Illés Anna vállalkozott végre átlövésre – s lőn, újra szoros volt. Igen ám, de innen két hazai találat következett, így nagyon kellett a negyed végén Kisteleki Hanna fór után szerzett találata.

A 8–6-os amerikai előnyről induló záró menetben már tényleg csak a szívük vitte előre a lányokat, érezhető volt, a fordításra nincs esély, ellenben a stabilitásnak hála borítékolható volt, a különbség sem nőhet nagyot. Így is lett, ez ötöst és egy fórt tudtak belőni csak a hazaiak, míg Antal negyedik kísérlete már pontos volt, azaz három góllal, 10–7-re nyert az Egyesült Államok. Avagy újabb kettőt faragott a különbségből a magyar válogatott.

Rióban, a csoportmeccsen lehet majd tovább javítani, hogy aztán egy remélt újabb olimpiai partin forduljon majd igazán a kocka! Nos, addig is még sok munka vár Bíró Attila csaptára, például vasárnap két edzésen is alaposan meghajtja majd csapatát a szakmai stáb…

Felkészülési mérkőzés, New York

Egyesült Államok–Magyarország 10–7 (2–2, 2–1, 4–3, 2–1)

EGYESÜLT ÁLLAMOK:
Johnson – Fattal 1, Steffens 3, Mathewson 1, Neushul 1, M. Fisher, Craig 1. Csere: Musselman 1, Sidemann, Clark 1, A. Fisher, Gilchrist 1. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian

MAGYARORSZÁG: Kasó – Somhegyi 1, Szücs G., Keszthelyi 2, Csabai, Menczinger, Garda. Csere: Antal 1, Kisteleki H. 1, Takács O. 1, Illés 1, Tóth I., Bujka 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 4/11, ill. 1/8
Gól/ötméteres: 2/2, ill. 1/1




E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok