Erős Amerika, testközelből tapasztaltuk

2016. június 28. 01:19

A háromfelvonásos amerikai-magyar csata első részét magabiztosan, 13–6-ra nyerte meg a házigazda Miamiban – a felek két nap múlva Greenwichben újra találkoznak.

Maggie Steffens és Bujka Barbara nagyott csatázott, centerünk 4, az amerikai 2 gólt jegyzett - a meccs végén azonban a hazaiak játékosa örülhetett - Fotó: MTI

Jobban kezdtek a hazaiak: centerük, Mackenzie Fisher rögvest kiharcolt fórt  (az egyik játékvezető dr. Molnár Tamás volt), amelyek közül az elsőt még sikerült blokkolni, a másodikat azonban Mathewson belőtte, miközben a mieink a Bujka Barbara által kibrusztolt fórt parlagon hagyták – egy pontatlan passz tett be az akciónak. S miután Steffensről Szücs Gabriellát szórták ki, s Aria Fisher pontosan célzott, a 4. percben 2–0 állt a táblán.

A negyedik hazai fórt a fára vágták, majd egy kontra után Bolonyai Flóra tette a leforduló Keszthelyi Rita elé a labdát, aki nem hibázott. Sajnos annyira örültünk a gólnak, hogy a középkezdés után nem figyeltünk, Neushul használt ki egy elváltást, s újra kettő volt közte. Jött Tóth Ildikó, aki kiharcolt egy kiállítást, amelyet Keszthelyi annak rendje és módja szerint váltott gólra, ám Mathewson egyetlen másodperccel a negyed vége előtt bosszantó gólt jegyzett…

A második negyed ugyanúgy 4–2 lett, mint az első, ám talán mondhatjuk, még tanulságosabb, hiszen négy akciógólt lőttek az amerikaiak. Musselman távolijával még nem volt gond, mert előtte Bujka tett be egy fórt a falból (Keszthelyi varázsolta a kezére a labdát), majd a balkezes center egy szabaddobást is Johnson kapujába lőtt, avagy 5–4-nél meccsben voltunk, ám utána kijött a különbség. Steffens, Fattal, majd M. Fisher lőtt gólt – előbbi kettő középről, utóbbi a centerre besegítést kihasználva ziccerben a szélről. Mindeközben a mi támadásaink nem sikerültek, Johnson elkapta a fonalat, így a nagyszünetben 8–4-re vezetett az Egyesült Államok.

A harmadik maga volt a rémálom, hiszen a Bolonyait váltó Kasó Orsolya sem volt képes mit kezdeni a hazai lövésekkel – tegyük gyorsan hozzá, a védelem finoman fogalmazva sem segítette. Egyszer fórban, egyszer közvetlenül fór után, kétszer pedig akcióból találtak be az amerikaiak, akik láthatóan egyre nagyobb önbizalommal pólóztak. Johnson (aki 9/15-tel zárt!) védte Keszthelyi ziccerét, Kisteleki Hanna ejtését, érezhető volt, a sok edzésnek hála nincs topformában a csapat. Hiányzik még a dinamika, a gyorsaság, miközben a túloldalt a friss Világliga-győztes játszott.

A záró negyedben visszavetek a felek, tartalékol már mindenki a következő partira – Bujka azért lőtt még két gólt (az egyiket büntetőből), így ezt a nyolc percet 2–1-re megnyerte a magyar válogatott. A meccs azonban simán, 13–6-tal lett a házigazdáé – két nap múlva Greenwichben feltétlen csökkenteni lehet a különbséget. Keseregni nem kell, sokkal inkább kiismerni az ellenfelet, felmérni az erejét, testközelből tapasztalni, mi kell majd Rióban ellene.

Felkészülési mérkőzés, Miami

Egyesült Államok–Magyarország 13–6 (4–2, 4–2, 4–0, 1–2)

EGYESÜLT ÁLLAMOK:
Johnson – Fattal 3, Steffens 2, Mathewson 2, Neushul 1, M. Fisher 1, Craig 1. Csere: Musselman 1, Sidemann, Clark, A. Fisher 2, Gilchrist. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian

MAGYARORSZÁG: Bolonyai – Kisteleki H., Szücs G., Takács O., Illés, Keszthelyi 2, Bujka 4. Csere: Czigány, Antal, Tóth I., Csabai, Menczinger, Somhegyi, Kasó (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 4/8, ill. 2/9
Gól/ötméteres: –, ill. 1/1



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok