Egykori vízilabdázó a KSI élén

2016. június 07. 16:10

Zsoldos Pétert választották a Központi Sportiskola SE elnökének. Hazsik Endrét váltotta, aki 2001 óta volt a klub első embere.

Fotó: MOB

Az idén 75 éves Hazsik Endre nem jelölte magát ismét a KSI elnökének, így váltás történt a pozícióban. Zsoldos Péter eddigi alelnökkel 12 éve dolgozott együtt, és ez a jövőben is így lesz, mert a leköszönő elnök még sportszakmai tanácsadóként marad a klubnál.

Az 1966-ban kajak kettes 1000 méteren vb-bronzérmes Hazsik Endre az MTI-nek elmondta, büszke arra, hogy a KSI az egyetlen klub, amely a rendszerváltozást követően az összes olimpián adott aranyérmes sportolót. A sportvezető legnagyobb sikereit a Honvéd kajak-kenu szakosztályának vezetőjeként érte el, majd később a Csanádi Árpád Sportiskola főigazgatója lett, hogy aztán 2001-től irányítsa a KSI-t, ahol olyan sportembereket nevelte ki, mint Storcz Botond, Kozák Danuta vagy épp Berki Krisztián.

S ki az utód? A vízilabdát jól ismerőknek nem kell bemutatni Zsoldos Pétert, a Tungsram, majd a KSI játékosa volt, szerepelt az utánpótlás-válogatottban, amelynél aztán később edzőként is dolgozott, elnyerte a Szalay Iván-díjat is, midőn Az év edzője lett az ifiválogatott mestereként.

„14 éve dolgozom a KSI-ben, először játékosként, majd 12 évig edzőként tevékenykedtem. Elég sok stációt megéltem a klubban, és ezt nagyban köszönhetem Szívós Istvánnak, akinek az iránymutatásai alapján kezdtem el dolgozni, és akivel a mai napig jó kapcsolatot ápolok. Megtisztelő, hogy az elnökség most nekem szavazott bizalmat, szeretnék a klub renoméjához méltóképpen hozzájárulni a munkámmal” – mondta el kérdésünkre Zsoldos Péter.

A KSI mint mindig, ezentúl is alapvetően az utánpótlás-nevelésre szakosodott egyesület, de a 14 szakosztály közül jó néhányban felnőtt élsportolók is szerepelnek, ennek ékes bizonyítéka, hogy a riói olimpián – ha minden jól megy – nyolc KSI-s sportoló vesz majd részt. A Vasbányai Henrik-Mike Róbert kenu kettős, Vad Ninetta kajakozó, Tóth Krisztián és Joó Abigél cselgáncsozó, Földházi Zsófia öttusázó, Hidvégi Vid tornász, és a várhatóan az egész ötkarikás játékok legfiatalabb sportlövője, Egri Viktória.

Zsoldos Péter szerint ők a krém, de őket ki kell szolgálni, ebben segít a klub 13-14 kiemelt edző státusszal rendelkező szakembere.

„Jelenleg 14 szakosztályunk van, nem kizárt, hogy ez a szám bővülni fog, ez majd egy későbbi döntéstől függ. A legfrissebb hír az, hogy a 10. kerületben a labdarúgás is bekerült a klub életébe, ha nem is közvetlenül, de közvetetten igen. Engedélyeztük, hogy a kerületben a KSI neve alatt elinduljon egy bázisépítés. A kosárlabda és a röplabda újraélesztésén dolgozunk majd a jövőben, szeretnénk, ha a TAO-támogatásoknak is köszönhetően megerősödött kézilabda és jégkorong szakosztályunk mellé továbbiak csatlakoznának” –
tudtuk meg az új elnöktől, aki már két aranyérmet egészen biztosan szerzett, merthogy a gyermek- és ifi korosztályban bajnok lett a KSI vízilabdacsapata.

„A serdülő négyes döntőre mindenképpen kimegyek, kollégák és volt játékosaim miatt is, na meg persze most már hivatalból. A vízilabda igen kiemelt helyen szerepel a klubban, nem miattam, hanem egyébként is. Remélem, részese leszek egy újabb aranynak” – fogalmazott Zsoldos Péter, majd így folytatta:

„Sokak szerint az olimpia után a magyar sport szerkezete egy kicsit átalakul majd, meglátjuk, hogy ez mit jelent majd. Az biztos, hogy mi is itt a KSI-ben az olimpia után kezdünk majd stratégiai átalakulásra. Szeretnénk egy fiatalos stáb segítségével egy új, lendületes KSI-t formálni, amely persze nem mond majd le arról, hogy kiszolgálja az élklubokat, nem mond le az utánpótlás-nevelő minőségéről.”

Szívós István,
a KSI szakosztályvezetője természetesen örül korábbi tanítványa kinevezésének, a waterpolo.hu-nak így nyilatkozott:

„Nyilván nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen nagy múltú vízilabdázó lett a KSI elnöke. Ez sok munkával fog járni, más típusú munkával, mint amit eddig végzett, ehhez sok szerencsét, sikert és egészséget kívánok, azt hiszem, mindegyik kell egy ilyen feladathoz. Úgy gondolom, jelenleg nagyon sikeres az utánpótlás-nevelés a KSI-ben, az idei szezonban is a bajnokságok élmezőnyében vagyunk, évről évre sok játékost adunk a válogatottaknak, ennél több nem is kell nekünk. Minőségi edzők dolgoznak nálunk, ez garancia arra, hogy a szülők hozzánk hozzák a gyerekeket, annak ellenére, hogy nem hirdetjük agyon magunkat. De nem is kell, mert bíznak bennünk. Nem panaszkodhatom, jól használjuk fel a TAO nyújtotta lehetőségeket is, külföldi edzőtáborokra, felszerelésekre, hazai tornákra áldozunk, mind a gyerekek érdekeit szolgálja. Pétert én vettem fel edzőnek annak idején, egy korrekt, széles látókörű embernek tartom, örülök a kinevezésének.”

-dobos-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok