Merész András Kecskeméten lett szakosztály-vezető

2016. június 06. 12:12

A női válogatottal olimpiai 4. helyezett, világbajnoki és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes szakember egy pár hónapos Új-Zéland-i kitérő után ismét idehaza vállal munkát. Hosszú távra tervez Kecskeméten.

Fotó: Dobos Sándor

A hétfő a nagy bejelentések napja: a Ferencváros férficsapatának új igazolásai mellett Kecskeméten is sajtótájékoztatóra invitáltak. A téma a Kecskeméti Sportiskola új szakmai stábjának bemutatása volt. Uszodai berkekben már beszédtéma volt a napokban, hogy Merész András vállal munkát Kecskeméten, a sajtótájékoztatón kiderült, Adamik Gábor személyében új edzője is érkezik a KESI-hez.

Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója elmondta, tavaly februárban a női válogatott kecskeméti találkozója alkalmával beszélgetett először a szakemberrel, és a későbbi egyeztetések során is világossá vált számára, utánpótlást képezni, nevelni, egy bázist felépíteni Merész Andrással mindenképpen lehet. Meg is nyerték aztán a szakembert erre a feladatra, a cél, hogy egy komoly műhely jöjjön létre, a többi közt a 2024-es olimpia jegyében is, merthogy Kecskeméten már készülnek a rendezésre, és az abból fakadó, eredő lehetőségekre.

Ivkovicné Béres Tímea
, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója arra utalt, hogy egy szerethető közösségnek kell kialakulnia Kecskeméten, az úszó szakosztállyal együttműködésben.

Merész András is kiemelte, hogy az úszókkal szeretne együttműködni, emellett „nem a tutit akarja mindenkinek megmondani”, hanem közösen kíván dolgozni a KESI edzőivel, elvégre ez egy működő szakosztály, sok előnnyel és pozitívummal. A helyi iskolákkal is komoly kapcsolatot kíván kialakítani, de amolyan menedzseri feladatok is hozzá tartoznak majd.

Hozzátette, nagyon szereti a várost, annak idején még játszani is hívták a kecskeméti csapatba, felvillantották számára, letölthetné katonai szolgálatát a városban, mellette pedig pólózna. Ezt akkor visszautasította, egy kicsit bánja is, ezzel együtt a magánélet Budapesten tartotta - érthető.

Szerinte kiváló adottságai vannak a városnak, amely például a kitűnő uszoda felépítésével sokat is nyújt a vízilabdának, a vizes sportoknak.

Ahogyan a videóinterjúnkból kiderül, az első évben a fiú serdülő- és ificsapat edzője is lesz a korábbi kapitány.

További részletek a videóban.

-dobos-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok