Fradi: bombaigazolások!

2016. június 06. 12:08

Az évről évre előrelépő zöld-fehérek bejelentették, hogy náluk folytatja a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert, a pekingi bajnok Varga Dániel, a szerb világbajnok Stefan Mitrovics (ők hárman Szolnokról érkeznek), és a Barcelonából hazatérő center, Szirányi Balázs.

Fotók: Madar Dávid

Miként a ferencvárosi közlemény is hirdeti, mérföldkőhöz érkezett a klub vízilabda szakosztálya. Olimpiai-, világ és Európa-bajnokokkal, Bajnokok Ligája győztesekkel erősített az FTC-PQS Waterpolo. Az idei szezonban negyedik helyen végzett csapat jelentősen átalakult. A négy távozó helyére négy bajnok, négy világklasszis játékos érkezett.

Szolnokról két olimpiai bajnok Varga Dániel és Madaras Norbert, valamint a szerb világbajnok Stefan Mitrovics is a Fradiba igazolt. Tizenkét év után hazatér a Ferencváros saját nevelésű vízilabdázója, a spanyol válogatott, Bajnokok Ligája-győztes, Szirányi Balázs, aki fiatalon tagja volt az FTC utolsó bajnoki címet nyert keretének.


Varga Dániel – olimpiai- és világbajnok
Az elmúlt tizenöt évben mindegyik klubcsapatával döntőt játszott. Hatszoros magyar bajnok és ötszörös magyar kupa győztes. A magyar vízilabda-válogatott csapatkapitánya.

„Két fontos szempont döntött, amiért a Ferencvárost választottam. Az egyik, az egyéni motiváció. Érzek magamban annyi potenciált, hogy három-négy évig még kimagasló teljesítményt nyújtsak. A szakmai stáb megerősített abban, hogy még több játéklehetőséget biztosít. A másik fontos szempont, hogy jelenleg a Fradit látom a legprogresszívebb vízilabda csapatnak. Mindig fontosnak tartottam hol tartunk, de fontosabb az, hogy merre megyünk. Szerettem volna olyan csapathoz, klubhoz kerülni, ahol biztosított a fejlődés útja. Az elmúlt években látható jelei mutatkoztak a Ferencvárosban az építkezésnek, eredményben, játékban. Az elmúlt 15 évben minden klubcsapatomnál valamelyik sorozatban döntőt játszottam. Nem igazoltam volna a Ferencvároshoz, ha nem hiszek benne, hogy itt is sikerül. De a célokat mindig reálisan kell meghatározni, ne jelentsen nyomást és terhet a csapat számára. Az erősítéseket, igazolásokat helyezésekben nem lehet kifejezni. A bajnokság első négy csapata biztos közelebb került egymáshoz, egy bronzérem csalódás is lehet, az első hely viszont nagy bravúrt jelentene.”

Madaras Norbert – kétszeres olimpiai- és világbajnok
Tizenhat éve minden klubjában, ahol játszott győzött valamelyik sorozatban. Olaszországi légióskodása alatt a Pro Reccóval 26 trófeát nyert. Négyszeres Euroliga (BL-)-győztes. Kétszeres magyar bajnok, háromszoros magyar kupagyőztes.

„A döntésemben magánjellegű és szakmai indokok játszottak szerepet. Mindegyik egyaránt fontos volt a választásnál. A nagyobbik fiam megkezdi az iskolát és szerettem volna, ha a család egy helyen, egy városban él. A jövőnket Budapesten képzelem el, de ha nem kapok szakmailag megfelelő ajánlatot, nem váltok. Nem titok, több klub is megkeresett, de a Fradi adta meg azt a szakmai hátteret, amire szükségem van. A Ferencvárosban látszik az építkezés, az előrelépés és a stabil klubháttér. Koromból adódóan egy évre tervezek csak, pont azért, mert most azt látom, hogy a következő évben tudom hozni azt a szintet, amit elvárnak tőlem, és amit én is elvárok magamtól. Egy év múlva meglátom, hogy fizikailag és szellemileg hogyan bírom a terhelést. Számomra az Euro Kupa szereplést igazi kihívást jelent, mivel az elmúlt évtizedben csak Bajnokok Ligájában szerepeltem, ennek a sorozatnak teljesen más rendszere, lebonyolítása, mint a BL-nek. Úgy érzem, a Fradi ebben a sorozatban esélyesként indulhat.”

Szirányi Balázs – Bajnokok Ligája győztes, spanyol válogatott
A Ferencváros saját nevelésű játékosa. A Fradival magyar bajnoki címet és magyar kupa ezüstérmet szerzett. Tizenkét év spanyolországi légióskodás után igazolt haza.

„A Ferencvárosban nevelkedtem és itt váltam első osztályú játékossá. Amikor elhagytam a Fradit egy év légióskodással számoltam, végül 12 évig voltam Spanyolországban. Abban mindig biztos voltam, hogy itthon fejezem be pályafutásom. Most döntöttem el, hogy haza igazolok. Nem is tárgyaltam más klubbal, csak a Fradival. Számomra az elsődleges szempont a stabilitás. Ezt a Ferencvárosban találtam meg, minden szempontból profi háttérrel rendelkezik a klub. Örömmel tölt el, hogy ennyi év után újra együtt játszhatok majd azokkal, akikkel közös sikereket értünk el itt a Fradiban. Soha nem volt még olyan edzőm, aki center volt korábban. Hasznosnak vélem, hogy Varga Zsolt ezen a poszton játszott, adott a lehetőség, hogy irányításával 33 évesen is fejlődhetek még.”

Stefan Mitrovics – olimpia bronzérmes, kétszeres világ- és háromszoros Európa bajnok szerb játékos

Eddigi pályafutása alatt szerb és magyar klubjával is bajnoki címeket és kupagyőzelmeket ért el. Bajnokok Ligája győztes. A szerb válogatott meghatározó játékosa. Ő válogatott kötelezettsége miatt a bejelentő sajtótájékoztatón személyesen nem lehetett jelen, ezért a szerződés aláírásakor, a Népligetben nyilatkozott a Fradi médiának.

„Boldog vagyok, hogy Magyarország egyik legnagyobb sportklubjához jöhettem. A Fradi egy jó csapatot épít, nekem, mint játékosnak mindig az a célom, hogy megnyerjek mindent, amit lehet. Varga Dániellel és Madaras Norberttel ismerjük egymást nagyon jól, ők nem csak kiváló játékosok, hanem nagyon jó emberek is, ez számomra fontosabb, mint az, hogyan játszik valaki, ez pluszt jelent a csapatnak és a klubnak is. Soha nem játszottam olyan klubban, ami nem az tűzte ki célnak, hogy minden címet megnyerjen, amikor a Partizánban játszottam az volt az elvárás, hogy győzzünk és nyerjünk címeket, amikor Szolnokra igazoltam – ahogy érkeztek klasszis játékosok – még nagyobb volt az elvárás, de ott is győztünk. Most a Fradiban szintén ugyanazok lehetnek a célok, mégpedig az, hogy megpróbálunk megnyerni mindent.”


Tizenhat éve nyert utoljára bajnoki címert a Ferencváros vízilabdában. Nagy utat ját be azóta a szakosztály, pár éve még a kiesés ellen küzdött. Hosszú idő telt el, amíg eljutott a klub oda, hogy ismét bajnokesélyes csapat alakulhatott.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója:
„Amikor Gerendás György hazatért, azt mondta, hogy idáig mindenhol ahol dolgozott előbb utóbb bajnoki címet nyertek, én azt mondom, hogy adjuk meg a lehetőséget neki, hogy teljesíthesse ezt a célját. Három évvel ezelőtt kezdtünk el építkezni, akkor még majdnem kiestünk. Kubatov Gábor és a klub a vízilabda szakosztály mellé állt, mert ő is tisztában van vele, hogy mit jelent a Fradinak a póló. Az építkezés során egy fontos lépcsőfokhoz érkeztünk, ugyanis most vagyunk azon a szinten, hogy ilyen játékosokat tudjunk igazolni. Az idén három sorozatban indulunk, szeretnénk, ha az egyikben döntőt játszana a csapat. Úgy gondolom, hogy erre most meglesz a lehetőségünk, ugyanis az amúgy is erős keretünket erősítettük meg. Fontos számunkra a stabilitás, most a klub olyan hátteret teremtett a szponzorokkal együtt, hogy olimpiai bajnok, világbajnok és Bajnokok Ligája győztes játékosokat tudtunk igazolni."

Gerendás György, amikor visszatért a Fradiba, egyből a bejelentő sajtótájékoztatóját megígérte – mivel előző klubjainál mindenhonnan bajnoki címmel távozott - a Fradival is címeket fog nyerni. Ezzel a csapattal már közel került hozzá.

Gerendás György, szakmai igazgató:
„Az előrelépés látszódik évről évre, a tavalyi és az idei negyedik helyezésünk között nagy a különbség, látható jelei vannak a fejlődésnek. Sokkal magabiztosabban nyertük a mérkőzéseinket, sikerült élcsapatot – az Egert idegenben - megverni, a bronzmérkőzés második fordulójában az OSC-t is megszorítottuk. Az igazolásainkkal még erősebb csaptunk lesz, tovább fejlődhetünk és léphetünk előre, ami helyezésekben is megmutatkozhat. Szeretnénk valamelyik sorozatban döntőt játszani a Fradival. A realitás az, hogy a magyar bajnokságban, kupában, nemzetközi sorozatban éremért harcolhatunk, ami lehet bármilyen színű, ezt nehéz még megmondani. A jelenlegi csapatban a fiatal és az idősebb játékosok helyes arányát úgy érzem megtaláltuk, de a szakmai stáb célja, hogy a rutinos játékosok segítségével a következő 3-4 évben legalább 5-6 ifi, illetve serdülő korú pólóst tudjunk beépíteni a felnőtt csapatba.”

Az FTC-PQS Waterpolo vezetőedzője, Varga Zsolt kihívásnak tekinti egy döntőre is esélyes csapat irányítását, edzőként felkészült a feladatra.

Varga Zsolt vezetőedző:
„Amikor kiderültek az igazolások, megállapodtunk mindenkivel, nagyon izgalmas napokat éltem át. Az elmúlt évek harcai és mélyebbnél is mélyebb pontjai úgy érzem edzőként is harcedzetté tettek, hiszen más edzőként és játékosként egy mélypont megélése. Éppen ezért érzem úgy, hogy lelkileg és mentálisan szembe tudok nézni ilyen kihívással. Előre tekintve biztos, hogy nagy lesz a nyomás rajtunk, de világéletünkben nagy nyomás alatt játszottunk, itt (ezen a területen) nem látok nagy különbséget. Én úgy tudok csak gondolkodni, hogy minden fronton nyerni akarok. Célunk csak ez tud lenni.”

Az FTC-PQS Waterpolo 2016/17-es kerete:

Kapusok: Gárdonyi András, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Vogel Simon, Szirányi Balázs, Tóth Márton, Dőry Farkas, Madaras Norbert, Pohl Zoltán, Katonás Gergő, Nyéki Balázs, Stefan Mitrovics, Varga Dániel, Marko Csuk, Marko Avramovics, Jansik Szilárd

Szakmai stáb:
Varga Zsolt, vezetőedző
Gerendás György, szakmai igazgató
Katona Norbert, technikai vezető

Távozók: Marnitz Gergő, Kolozsi Marcell, Aidan Roach, Joel Swift


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok