BL: az Egernek nem sikerült a négybe kerülés

2016. június 02. 19:50

A budapesti Bajnokok Ligája Hatos Döntő első mérkőzésén a horvát bajnok Jug Dubrovnik legyőzte az Egert, ezzel bejutott az elődöntőbe.

Fotó: Madar Dávid

Az a fránya tavalyi mérkőzés a barcelonai Picornell-uszodában. Valahogy görcsös, valahogy erőlködő volt az Eger játéka a Jug Dubrovnik ellen, így vereség lett a vége, a Dabrowski-csapat csak az 5. helyért játszhatott a Szolnokkal, később meg is szerezte az 5. helyet.

Akkor úgy éreztük, csak egy kicsivel kellett volna jobban odatenni magukat, és akkor sikerült volna a horvát együttest legyőzni. Nagy elszalasztott lehetőség volt az, ezzel együtt az volt az első hatos döntője az egrieknek, ahogyan Biros Péter csapatkapitány fogalmazott, annál azért már jobb ez a társaság.

Tapasztaltabb, rutinosabb, és a Szolnok elleni bajnoki döntő révén edzésben lévő Eger ugrott medencébe a Hajós-uszodában csütörtökön, kora este. Angyal Dániel nélkül… Az egri védőbástya betegség miatt nem állt Dabrowski Norbert rendelkezésére, nem volt éppen egy üdvözlendő hír ez a vezetőedzőnek a meccs délelőttjén. De hát a „házigazda” mi más céllal is vághatott volna neki a meccsnek, mint a győzelem reményében.

Az Eger a csoportmérkőzések végén az A csoport második helyén zárt (a Rijekától és az Olympiakosztól kapott csupán ki), míg a Jug a Pro Recco és a Szolnok mögött lett harmadik a másik hatosban – így került össze a két klub megint, hasonlóan a tavalyi kiírás „negyeddöntőjéhez”.

Benedek Tibor
mellett Dejan Savics szerb és Ivica Tucak horvát szövetségi kapitány is kíváncsi volt a meccsre, mint ahogyan még sokan mások, a vízilabda krémje gyűlt össze a Szigetre erre a hétre.

Fotó: Madar Dávid

Egy kivédekezett horvát támadással indult a meccs, majd Hárai Balázs harcolt ki fórt – gondoltuk, de aztán elvették a labdát az egriektől. Hrvoje Benic kínálta meg aztán Mitrovicsot, be is akadt az első kapuralövés (0-1). Nagyon gyorsan elhalt az első egri fór, viszont Mitrovics védése után az ellenakcióból 5 métereshez jutott az Eger. A búcsúzó Biros Péter állt oda, és be is lőtte a büntetőt (1-1).

Xavi Garcia
egy nagyon végigjáratott emberelőnyt használt ki a 3. percben, Braniszlav Mitrovics még beleért a labdába, hiába (1-2). Jól védekezett a Jug, de jól jött a magyar csapatnak Zalánki Gergő blokkja is, majd egy újabb sikeres blokk, emberhátrányban.

Milos Csuk lőtte aztán el az egri fórt, fölé durrantott, de megint jött a jó magyar védekezés. Jól látszott, támadásban kellett feljavulnia az Egernek, hogy átlendüljenek a kezdeti izgalmakon. Az utolsó akciónál jött el ennek az ideje, legalábbis az első jel ekkor látszott: Cuckovics hozta fel a labdát, altatott, majd ellőtte, 2-2. A végén még Mitrovicsnak kellett közbeavatkozni egy újabb hátrányban, 2-2-vel zárult az első negyed - az első szünetben már a hangulatra sem lehetett panasz egyébiránt.

Egy rossz egri passz támadásban, egy horvát fór és egy Mitrovics-védés: így foglalható össze az első perc a második negyedben. Majd ezt még egyszer le kell írnunk, a második percre vonatkozóan…

És a harmadikra is, Mitrovicsnak hála tartotta az eredményt az Eger.

Támadásban viszont valami nem ment, bár a negyedik akciót legalább Hárai rácsavarta, kár, hogy nem volt ezúttal benne elég erő. Bedő Krisztián viszont be tudott fordulni fél perccel később, a lövése azonban mellément, nem úgy a túloldalon Luka Loncar próbálkozása, 2-3.

Folyamatosan a Jug vezetett tehát, az Egernek rendre kapaszkodnia kellett. Borisz Vapenszki révén sikerült egyenlíteni emberelőnyből a 6. percben (3-3). A két 10-es, Perrone, majd Vapenszki hibázott aztán fél percen belül ziccerben, utóbbit sajnáltuk jobban.

Meg Perrone következő játékba avatkozását, Markovictól kapta a passzt, 3-4.

Ez volt az állás a nagyszünetben. A magyar bajnoki ezüstérmesnek szellemesebb, mozgékonyabb támadójátékra volt szüksége a folytatásban.

Fordulás után rögvest emberelőnybe került az Eger, Csuk lövését kitornázta Bijac kapus. Jobb volt a védekezése a magyar csapatnak, de a támadásokra nem pörgött fel eléggé a csapat.

3:35-tel a vége előtt emberfórban időt kért Dabrowski Norbert, meg is lett az eredménye, Cuckovics egyenlített (4-4). A vezetésért támadhatott az Eger, két próbálkozás is sikertelen volt viszont. A harmadik nem! Milos Csuk fórból először szerzett vezetést az Eger! Meglehetett volna a kétgólos vezetés is, de Bedő ziccerben Bijacba lőtt.

Nyolc másodperccel a negyed vége előtt bezzeg Loncar kihasználta, hogy egyedül maradt középen (5-5).
 
Pavo Markovic gólja aztán a negyedik szakasz elején ismét horvát vezetést eredményezett, a sokadik fórt használta ki (5-6), aztán Vapenszki is bevágta, 6-6. Meg Loncar is, újra, ő nagyon élt középen (6-7), ráadásul jött egy eltékozolt egri akció. 
 
4 perccel a vége előtt Loncar megint középről emelkedett, két góllal ment el a Jug (6-8). Dabrowski Norbert kérte ki aztán az idejét egy-egy kontra után, 2:25-tel a vége előtt, de hatástalan volt az akció. 1 perccel a vége előtt Csuk lőtt Bijacba, majd Hosnyánszky löketét védte a Jug kapusa.
 
Nem jött össze az Egernek semmi támadásban, így a Jug örülhetett, pénteken a Recco ellen játszik a döntőbe jutásért.

Eredmény – Férfi Bajnokok Ligája, Hatos Döntő
A 4 közé jutásért

ZF-Eger–Jug Dubrovnik (horvát) 6–8 (2–2, 1–2, 2–1, 1–3)
Hajós-uszoda, vezette: Sergej Naumov (orosz), Matan Schwartz (izraeli)

EGER:
Mitrovics – Csucskovics 2, Biros 1, Vapenszki 2, Hosnyánszky, Szivós, Hárai. Csere: Zalánki, Lőrincz B., Csuk 1, Bedő, Erdélyi. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

DUBROVNIK: Bijac – Macan, Markovic 1, Xavi Garcia 1, Felipe Perrone 1, Jokovic, Vrlic. Csere: Benic 1, Fatovic, Loncar 4, Obradovic, Ivankovic. Vezetőedző: Vjekoslav Kobescak

Gól/emberelőny: 4/13, ill. 4/10
Gól/ötméteres: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Macan (26. p.),

A másik mérkőzésen:

Szolnoki Dózsa-Közgép–CN Barceloneta (spanyol) 7-5

Június 3., péntek:

Az 5. helyért: ZF-Eger-CNA Barceloneta 17.30

Elődöntő:
Szolnoki Dózsa-Közgép–Olympiakosz Pireusz (görög) 19.00
Jug Dubrovnik–Pro Recco (olasz) 20.30

Június 4., szombat:

Meccs a 3. helyért 19.30
DÖNTŐ 21.00

-az, ds- 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok