Az egri ifik bravúrral a négy között, nem állnának meg itt

2016. május 30. 19:26

A hétvégén rendezik az ifibajnokság négyes döntőjét, amelyben három csapat részvétele biztos. Az Eger megint ott lesz a végjátékban.

A tavalyi szezon óta négyes döntőn dől el, melyik fiúcsapat nyeri meg az országos bajnokságot. Az alapszakasz lezárult, de még kedden lesz egy „kurta-furcsa” mérkőzés, 17 másodpercet játszik majd a Vasas és a BVSC a Komjádi-uszodában, és eldöntik a negyedik résztvevő személyét.

A KSI már két körrel a vége előtt megnyerte az alapszakaszt, és mivel az UVSE sem hibázott a kötelezően behúzandó mérkőzéseken, a második helyük biztos. Az Eger vasárnap játszotta utolsó meccsét, és 13-5-re legyőzte a Ferencvárost, ezzel szintén bebiztosította a négy közé jutást.

A csapat tavaly is ott volt a négyben, ráadásul megverte az esélyesebbnek vélt BVSC-t az elődöntőben, és a fináléban is teljesen egyenrangú ellenfele volt a későbbi győztes UVSE-nek.

Most is sikerült a Final Fourba kerülni, pedig ez sem feltétlenül jelenti a papírformát.

„A szezon előtt összeültünk, és kitűztük célnak a négy közé jutást, ami a bravúr kategóriája. Sikerült ez elérni, ez nagy siker, már ha csak azt nézzük, hogy két éve kilencedik lett ez a csapat a serdülőknél. A szezon közben egyre jobban elhittük, hogy sikerülhet a Final Four, és sikerül, ráadásul még csak most jön a java”
Csiszár Boldizsár szavai ezek, aki kapusként sokat tett a négy közé jutásért.

„Az egri utánpótlásra az jellemző, hogy a gyerek és serdülő korosztály még nem annyira sikeres, de az ifik mindi beérnek, erősek. Ez köszönhető a jó edzőknek, Gyulavári Zoltánnak, Tóth Kálmánnak. Tavaly mindenki az mondta, BVSC-UVSE döntő lesz, mégis sikerült meglepetést okozni, most is erre készülünk” – tette hozzá az Eger hálóőre.

„Az igazság az, hogy Kálmán egy nagyon jó edző. Évről évre kihozza a maximumot az ificsapatból, nagyon keményen dolgozik, és mi is keményen dolgoztunk ebben az évben”
– mondta Biros Barnabás, az ificsapat kapitánya. „Tavaly otthagytunk valamit a Margitszigeten, most szeretnénk elhozni onnan, a győzelemért megyünk. Év vége van, fáradtak vagyunk, de Kálmán úgy fel tud minket spannolni a tornára, hogy bármire képesek lehetünk. Tiszta fejjel kell odamenni. 5-6 éve együtt van ez a csapat, a magja, nagyon eltökéltek vagyunk. Az alapszakaszt megnyerő KSI-t elsőként győztük le a szezonban, már csak emiatt is mondhatom, senkitől sem félünk.”

A csapat tehát sok-sok éve együtt játszik, a mostani szezonban az 1999-es születésű Magyar Márton villogott többször, ő tehát „elviekben” két évvel fiatalabb, az érettségét tekintve viszont nem.

„Örülök, hogy jól ment eddig a játék, és annak is, hogy ott vagyunk a négyben. Remélem, hogy a hétvégén sikerül folytatni a jó szereplést, a cél az, hogy megnyerjük az aranyérmet. Az edzőnk nagyon alapos, sok munkával készít fel minket erre a két meccsre is, rengeteg edzésünk volt az év során, de úgy tűnik, meg is érte. Úgy érzem, sikerült bizonyítanom a csapatban, az UVSE és a BVSC elleni meccsre emlékszem szívesen, azokon nagyon jól ment a játék. Jó lenne, ha a hétvégén is így lenne” – mondta Magyar Márton, aki 35 gólos az idei ifiszezonban (az UVSE-nek 5-öt, a BVSC-nek 4-et lőtt a hazai meccsen).

Eredmények – fiú ifjúsági bajnokság, 26., utolsó forduló:

ZF-Eger-Ferencváros 13-5
BVSC-Zugló-Szegedi Vízipóló Suli 16-3
Vasas-Kaposvár 24-7
Honvéd-Szolnok 10-7
Debrecen-Tatabánya 12-13
Szentes-UVSE 10-15
Szombathely-KSI 6-19 (korábban játszották)
 
Az alapszakasz majdnem végeredménye (élcsoport):
 
1. KSI 69 pont
2. UVSE 67 pont
3. Eger 61 pont
4. BVSC 60 pont (25 meccs)
5. Vasas 58 pont (25 meccs)
 
-dobos-



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok