„Megérdemelten lettünk bajnokok”

2016. május 28. 23:45

Az E.ON ob I. döntője után mindkét szakvezető megdicsérte csapatát, teljes joggal. Cseh Sándor persze boldogabb volt, mint Dabrowski Norbert.

Fotó: Madar Dávid

Ahogyan az első négy, az utolsó, mindent eldöntő ötödik mérkőzés is kellemes szórakozást nyújtott a vízilabdabarátoknak. A helyszínen aztán a hazai drukkerek számára lett teljes a katarzis: a Szolnok megvédte bajnoki címét.

A két vezetőedző büszke lehet csapatára (az is), minőségi, magas színvonalú vízilabdát hozott a döntő, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindkét társaság a csúcsminőséget képviseli ebben a sportágban.

Cseh Sándor, a bajnok trénere azt emelte ki meccs végi értékelésében, hogy ez volt az első olyan meccs a csapat kétéves munkája során, amikor nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy a Szolnok az esélyes. Emellett kiderült az is a döntő során, hogy az Eger is nagyon jó együttes, de az OSC is, azaz még inkább felértékelődik a tény, hogy két évig nem kapott ki hazai bajnoki és kupasorozatban a Dózsa.

Dabrowski Norbert kiemelte, a második mérkőzésen elszenvedett vereség (5 méteresekkel kaptak akkor ki) soha nem tapasztalt mértékben hozta össze a klubot és a klubot körülvevő szurkolókat, vezetőket, az egri vízilabdabarátokat.

Úgy gondolja, az egriek is megérdemelték volna a győzelmet, de a sportban csak egy győztes avattak, ez pedig a Szolnok lett – nekik gratulált is az egri vezetőedző.

A két csapat mestere tehát elismerősen szólt a másikról, az ellenfélről, és mindketten reményüket fejezték ki, találkoznak még a szezonban… (Megsúgjuk, a BL Hatos Döntőre gondoltak, az utolsó mérkőzésre.)
 
Eredmény – E. ON férfibajnokság, döntő, 5. mérkőzés:
 
Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger 10–8 (4–1, 0–1¸ 4–3, 2–3)
Szolnok, Szolnok Aréna, 1100 néző. Vezette: Székely B., Németh A.

SZOLNOK:
Nagy V. – Gocics, Madaras 4, Vámos, Varga Dániel 1, Varga Dénes 2, Kis G. Csere: Fülöp, Mezei, Alekszics 1, Younger 1, S. Mitrovics 1, Jansik D. Vezetőedző: Cseh Sándor

EGER: B. Mitrovics – Angyal, Hosnyánszky 2, Erdélyi 1, Vapenszki, Bedő 1, Biros P. 1. Csere: Zalánki 2, Csucskovics, Lőrincz, M. Csuk, Szivós, Hárai 1. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Gól/emberelőny: 2/6, ill. 3/10
Gól/ötméteres: 3/3, ill. 0/1
Kiállítva végleg cserével: Vámos (16. p.), Szivós (30. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Szolnok javára

a.z., d.s.




Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok