Megvédte címét a Szolnoki Dózsa-Közgép!

2016. május 28. 19:22

Az E. ON férfibajnokság döntőjének ötödik felvonását a hazaiak nagy csatában a 4 gólt is jegyző Madaras Norbert vezérletével 10-8-ra megnyerték a ZF-Eger ellen, így Cseh Sándor együttese lett a bajnok.

Fotó: Madar Dávid

„Jöjjön, aminek jönnie kell!”

Voltaképpen a finálé mindkét résztvevője ezzel a mottóval ugrott medencébe, utalva arra, nincs több idő, nincs több mérkőzés, nincs több bizonyítási lehetőség, itt és most eldől, ki nyeri a 2015/16-os bajnokságot.

A hangulat elképesztő volt az uszodában, amely egy órával a kezdés előtt megtelt. Majd a bemutatás során az egriek 13-asának bemutatásánál nem csak a vendégtábor, hanem a hazai is elképesztő ovációban tört ki – no, igen, a hangosbemondó is felhívta a figyelmet egy fontos tényre, amely szerint Biros Péter, háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok pályafutásának utolsó bajnoki találkozója következik. Azért persze a szolnoki pólósok – akik mindegyikét fülsüketítő hangorkán fogadott a bemutatásnál – nem titkolták, bármennyire tisztelik a bajnokot, szeretnék elszomorítani a búcsúját…

Ha már a szomorúság: a parti gyászszünettel kezdődött, a 102 esztendős korában elhunyt olimpiai bajnokra, Tarics Sándorra emlékeztek a megjelentek.

Majd a meccsen jöttek a menetrendszerinti centerbejátszások: Bedő Krisztián mindkétszer szerelték, Kis Gáborról ellenben kiállították Angyal Dánielt, ám Varga Dániel lövését védte Braniszlav Mitrovics. Viszont később villant egyet Madaras Norbert, góljával szerzett előnyt a Szolnok. Érdekesség: Cseh Sándor együttese az első találkozón vezetett a döntőben utoljára (a másodikat ugye büntetőkkel nyerte meg), azaz ezzel a találattal 99. perc után vezetett a hazai együttes.

Amely aztán a negyed végére megtriplázta az előnyét! Madaras fórból is pontos volt, és ugyan Zalánki Gergő akciógóllal a harmadik találatot is balkezes jegyezte, jött a tarthatatlan Kis Gábor, aki az előbbi fór után ötöst is kiharcolt, amit Varga Dénes belőtt, majd a hátul labdát szerző Aaron Younger az időkérés után akciógóllal mattolta az egri védelmet. Kérdés, mi lett volna, ha Uros Csucskovics még 2–1-nél óriási helyzetben nem az ejtését választja, ami nem jött be neki… Egy másodperccel a negyed vége előtt Vámos Márton hibájából Szivós Márton ötöst brusztolt ki, ám a fára lőtte aztán a labdát.

A 4–1-es kezdés alapjaiban határozta meg a partit, hiszen az elmúlt meccseken talán görcsösen próbálkozó szolnokiak újra önbizalommal tették a dolgukat, míg az egriek érzékelhetően bizonytalanodtak el. Emberelőnyben sem voltak képesek mit kezdeni Nagy Viktorral, aki elkapta a fonalat – igaz, aztán egy nagy védelmei hibát kihasználva Bedő szemtől szembe maradt vele, és közelebb hozta csapatát. (4–2)

Mezei Tamás, majd Hárai Balázs sem kapott ítéletet, Vámos , a speciális maszkban játszó Milos Csuk, majd Varga Dénes is célt tévesztett, a nagy fel-le úszást Dabrowski Norbert időkérése szakította félbe.

Három fel-le úszás után Varga Dénes ravasz lövését kiütötte Mitrovics, ami után Cseh Sándor kérte ki idejét, Kis Gáborról kiállították Csucskovicsot, ám Vámos csúnyán elpattintotta a fórt. Sőt aztán visszaúszás közben kiállították, visszaszólt, így cserével véglegesre módosult az ítélet. A fórt kihagyta az Eger (Szivós lövését védte Nagy) – majd átellenben két Madaras-bombát ütött ki Mitrovics, így 4–2-vel mentek az urak a nagyszünetre.

A harmadik negyedben a centerek (Kis, illetve Hárai) rögvest ítéletet kaptak – az egyik oldalon a Szolnok ötöst harcol ki belőle, amelyet Varga Dániel értékesített, a másik oldalon Hárai a fára lőtte a labdát, ám a kipattanó után Zalánki már hat a hat ellen pontos volt. (5–3)

Utána kihagyott helyzetek, kimaradt fórok, rossz lövések követték egymást, mígnem ismét jött Madaras, aki akciógóllal jelezte, jó az „öreg” a háznál. Hosnyánszky Norbert emberelőnyből szólt hozzá először igazán a meccshez, de válaszul szintén fórban Milan Alekszics kézre varázsolt labdáját Stefan Mitrovics lőtte a kapuba. Igaz erre meg jött Erdélyi Balázs, ami után úgy nézett ki, 7–5-tel mennek az utolsó pihenőre a felek, ám megint Madaras villant – egyetlen másodperccel a negyed vége előtt kígyótérről eleresztett pattintott labdája utat talált a kapuba.

Egyben sokkolta az egrieket.

A vendégek a negyedik elején fórban hibáztak, Csuk lövését védte Nagy Viktor – igaz átellenben Mitrovics is kiütötte Varga Dániel labdáját. Hosnyánszky 5.20-szal a vége előtt akciógóllal szépített (8–6), fokozódtak az izgalmak. Mindkét oldalon sokat reklamáltak, s közben a kapusok védtek mindkét oldalon. A nagy adok-kapok 2.52-vel a vége előtt állt meg kicsit, amikor az Eger időt kért – nyilván egy utolsó nagy roham lehetett a hevesiek terve.

Támadásukat egy kontra ítélet akadályozta meg, majd Kis Gábor kiharcolt (Szivóst cserével végleg küldték aztán ki), majd Varga Dénes belőtt ötöse döntötte romba. Biros 2.00-nál közelebb hozta csapatát egy nagy góllal, ám Alekszics hosszú felső sarkos pontos lökete 1.30-cal a vége előtt mindent eldöntött.

Hárai ugyan szépségdíjas akcióval szépített, ám ez már nem osztott, nem szorzott, a Szolnok 10–8-ra nyerte meg a mindent eldöntő csatát, így megvédte címét a magyar bajnokságban!

Kiváló döntő volt, nem vitás!

A két csapat, ne feledjük, jövő héten a Bajnokok Ligája Hatos Döntőjében a Margitszigeten is trófeáért harcol!

Különdíjak
A bajnokság legjobb kapusa: Nagy Viktor
A bajnokság legjobb játékosa: Varga Dénes
 

Eredmény – E. ON férfibajnokság, döntő, 5. mérkőzés
Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger 10–8 (4–1, 0–1¸ 4–3, 2–3)
Szolnok, Szolnok Aréna, 1100 néző. Vezette: Székely B., Németh A.

SZOLNOK:
Nagy V. – Gocics, Madaras 4, Vámos, Varga Dániel 1, Varga Dénes 2, Kis G. Csere: Fülöp, Mezei, Alekszics 1, Younger 1, S. Mitrovics 1, Jansik D. Vezetőedző: Cseh Sándor

EGER: B. Mitrovics – Angyal, Hosnyánszky 2, Erdélyi 1, Vapenszki, Bedő 1, Biros P. 1. Csere: Zalánki 2, Csucskovics, Lőrincz, M. Csuk, Szivós, Hárai 1. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Gól/emberelőny: 2/6, ill. 3/10
Gól/ötméteres: 3/3, ill. 0/1
Kiállítva végleg cserével: Vámos (16. p.), Szivós (30. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Szolnok javára
 
a.z., d.s.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok