Egyenlített az Eger - az 5. meccs dönt!

2016. május 25. 20:28

Hatalmas mérkőzésen 8-7-re nyert az Eger a Szolnok ellen a férfidöntő 4. mérkőzésén, így kiegyenlítette hátrányát. Mindez azt jelenti, hogy a szombati, 5. meccs dönt az aranyról, méghozzá Szolnokon.

Fotó: Madar Dávid

„… és akkor 13-as sapkában az utolsó egri mérkőzését játszó Biros Péter!”

„Felrobbant” a Bitskey-uszoda.

Háromszoros olimpiai bajnokunkat ünnepelte a nép, tripla akkora tapsot kapott, mint a többiek, ami nem véletlen: valóban az utolsó hevesei fellépés várt rá. Hogy az utolsó bajnoki vagy sem, ekkor még nem tudhattuk…

A kispadok alaposan megváltoztak a meccsre ugye, hiszen hazai oldalon Petrovai Márton nem ülhetett Dabrowski Norbert vezetőedző mellett, míg a vendégeknél Cseh Sándor vezetőedző, és Kósz Zoltán sem lehetett ott a medenceparton a szolnoki piros lapja miatt. A bajnokot így a szakmai igazgató, az edzőségtől ideje visszavonuló Kovács István képviselte – persze, akinek őt, a sikereit be kell mutatni, az nem járatos a vízilabdában. Akkor itt ezt mellőzhetjük, ugye…?

A csapatok aztán a jó támadás befejezést mellőzték elég sokáig – 4 perc fel-le úszkálás után kért időt a hazai tréner. A két kapus (Braniszlav Mitrovics és Nagy Viktor) védett néhány közepes lövést, emellett pontatlanság volt a jellemző, illetve a Szolnok kihagyott egy fórt (Mezei Tamás harcolta ki), Jansik Dávid lőtt fölé.

Citált időkérés után a beálló Hárai Balázs rögvest kibrusztolt egy fórt, ezt Erdélyi Balázs a hosszúba helyezte, megtörve a gólcsendet. A „Pufi” becenévre hallgató világbajnok átellenben aztán besegített a védőnek, az ötméterest Kis Gáborról róla fújták be – Milan Alekszics lövését Mitrovics azonban kiütötte.

Nagy Viktor is védett egyet, a blokkok is hárítottak, ám Stefan Mitrovics kiállítását Szivós Márton a hosszú felsőbe irányított pazar lövéssel büntette, s miután Varga Dénes kísérletét könnyűszerrel hárította B. Mitrovics, a hazaiak 2–0-s előnnyel zárták a nyitó negyedet.

A második elején újfent talpra ugrottak a hazai szurkolók: Varga Dénes indításánál Braniszlav Mitrovics lépett ki Varga Dánielre, de csak büntetőt érően tudta feltartóztatni – megérte neki, hiszen aztán ismét védett, ezúttal Varga Dénes volt képtelen túljárni az eszén. Milos Csukot aztán vérzés miatt ápolták, majd szolnoki fórnál Varga Dániel adta el csúnyán a labdát, Zalánki Gergő vitte el a rossz passzt. S miután Uros Csucskovics középről hatalmas akciógólt jegyzett, a 11. percben már 3–0 állt a táblán.

Naná, hogy Kovács István időt kért.

Nem ment a vendégeknek: S. Mitrovics fórban mellé lőtt, Aaron Younger a blokkba bombázott. Dabrowksi Norbert időkérése után Bedő Krisztián harcolt ki ötméterest Alekszicsről, Biros belőtte – így lett 4–0!

A 13. percben, a negyedik fórjánál tört meg a szolnoki jég, amikor Vámos Márton lőtt a kapuba, sőt a következőnél ugyan már kiegészültek az egriek, de a bal szélen S. Mitrovics ravaszul a rövidbe pattintott. Pillanatok alatt jött fel kettőre a Szolnok.

Milos Csuk emberelőnyben próbálkozott, de Nagy Viktor védett, aki aztán Hosnyászky Norbert szintén létszámfölötti lövését is hárította – ennek örülhettek a vendégek, annak viszont már nem, hogy előtte Vámost visszaúszás közben végleg cserével állították ki.

A harmadik negyedben kezdett a mérkőzés előny-hátrány metódusba terelődni. Szivós kétszer próbálkozott, mindkétszer Nagy védett, míg a túloldalt Alekszics betalált hat az öt ellen. Sőt Younger akciógólt is jegyzett, így 4–0-ról egyenlített a Szolnok!

Erdélyi nagy lövésével vette vissza a vezetést az Eger, de jött Varga Dénes csuklómozdulata fórban, újra egyenlő volt. Hosnyánszky egy fór után már hat a hat ellen lőtt gólt, a vendégek emberelőnyénél pedig Mitrovics védte Kis Gábor közeli kísérletét, amit egy-egy elpuskázott támadást követett, így 6–5-tel mentek a felek a záró negyedre.

Amelyben, ahogy várható volt, még jobban forrt a víz a medencében. Bedőt visszaúszás közben kiszórták, a fórnál Varga Dénes lőtt, a kapufáról kipattanót pedig Kis Gábor pöckölte be. Hárai Balázst és Varga Dánielt párban állították ki, majd Csucskovicsot és Kist is, feszült volt a hangulat, sokat reklamáltak a felek. A nagy adok-kapokban aztán a 29. percben Hárai tudott megúszni, és miután pontosan kapta a labdát, nem hibázta el a helyzetet.

Átellenben Mitrovics a fára lőtt, Alekszics kísérlete a kapusban hal el, majd egy nagy egri hiba után Varga Dániel maradt egyedül, és 2.32-vel a vége előtt 7–7-re alakította az állást.

Hárai és Jansik birkózása után mindkettőt végleg cserévek állították ki, majd egy újabb kiállítás után öt a négy ellen Erdélyi lőtt gólt. A Szolnok nem tudta belőni a soros fórját egy rossz passz miatt, majd Mitrovics fölé bombázott. Az Eger végigvitte a támadását, majd Szivós lövését blokkolták – a vendégek 39 másodperccel a vége előtt időt kértek. Az utolsó rohamra indultak.

Kis Gábornak jó volt a bejátszás, „szállította” a fórt, Varga Dénes lőtt, de Braniszlav Mitrovics védett. Nyert, 8–7-re nyert az Eger, így 2–2-re egyenlítette.

Ami azt jelenti, hogy szombaton, az 5. meccsen (Szolnok, 18 óra) dől el a bajnoki cím sorsra.

Eredmény – E. ON férfibajnokság, döntő, 4. mérkőzés
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép 8–7 (2–0, 2–2, 2–3, 2–2)
Eger, Bitskey-uszoda, 2200 néző. Vezette: Molnár T., Molnár P.

EGER:
B. Mitrovics – Angyal, Zalánki, Hosnyánszky 1, M. Csuk, Bedő, Biros P. 1. Csere: Csucskovics 1, Lőrincz, Vapenszki, Szivós 1, Erdélyi 3, Hárai 1. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

SZOLNOK: Nagy V. – Gocics, Madaras, Mezei, Varga Dénes 1, Varga Dániel 1, Jansik D. Csere: Vámos 1, Alekszics 1, Younger 1, S. Mitrovics 1, Kis G. 1, Fülöp. Megbízott edző, szakmai igazgató: Kovács István

Gól/emberelőny:
4/10, ill. 4/12
Gól/ötméteres: 1/1, ill. 0/2
Kipontozódott: Csucskovics (31. p.)
Kiállítva végleg cserével: Vámos (15. p.), Hárai (31. p.), Jansik D. (31. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

a.z., d.s




Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok