Büntetőkkel megnyert pazar meccs után aranyközelben a Szolnok

2016. május 15. 21:10

A férfidöntő második felvonása őrült küzdelmet hozott, az Eger 7–5-re is vezetett, a vendégek azonban kiharcolták a 7–7-es döntetlent, majd az ötméterespárbajt 4–1-re megnyerték. Cseh Sándor csapata így egy győzelemre áll a címvédéstől.

Fotó: Madar Dávid

Második felvonás.

A partit az ob I/b-s válogatott egymás elleni találkozója vezette fel – a csapat ötletgazdája, dr. Faragó Tamás fújta a sípot, a jövő héten beszámolunk a történésekről, a tervekről.

Maguk az urak jól szórakoztak, majd felültek a Bitskey-uszoda lelátójára, ahol igazi csemege várt rájuk. Ahogy ők is várták, rögvest egymásnak estek a felek: Bedő Krisztián kiharcolt egy fórt (Jansik Dávidot küldték ki), Borisz Vapenszki váltotta gólra. Átellenben Aaron Younger forgatta be Bedőt, az ötméterest pedig Varga Dénes zúdította a kapuba. Voltak, akik ekkor igazi gólfesztiválra tippeltek – nos, tévedtek.

Az első negyedet illetően nagyot tévedtek. A csapatok rendkívül ügyeltek a védekezésre, fegyelmezetten zártak a reteszek, jó helyen voltak a blokkok, a centereknek sem hagytak sok levegőt. Ha mégis eljutottak a játékosok a kapura lövésig, Braniszlav Mitrovics és Nagy Viktor védtek, avagy több gól nem esett az első játékrészben!

A második eleje kísértetiesen hasonlított az elsőhöz. Ezúttal is kiállították a centerről (Hárai Balázsról) a bekket (ismét Jansikot), és ezúttal is gólt jegyzett a fórból az Eger (Hosnyánszky Norbert). És erre újfent ötméteres góllal válaszolt a Szolnok: Mezei Tamás harcolta ki Angyal Dániel ellen, Varga Dániel váltotta gólra.

A folytatás azonban már nagyban eltért. Eltért, hiszen előbb az egriek vették kezükbe az irányítást: Zalánki Gergő lőtt irtózatos nagy gólt emberelőnyből, majd a Bedő által „szállított” fórt Milos Csuk „tette be”. A Szolnok leállt támadásban, nem csoda, hogy Cseh Sándor időt kért. Ráadásul meghozta az eredményt. A címvédő percei következtek, hiszen Stefan Mitrovics talált be egy fór után már hat a hat ellen, majd ugyan Varga Dániel elpattintott egy fórt, ám egy elrontott egri létszámfölötti helyzetet megkontrázva Varga Dénes villant. Elfogyott tehát a hazaiak kétgólos előnye a nagyszünetre (4–4).

Fotó: Madar Dávid

Sőt utána a vezetést is átvehette volna a bajnok, ám csúnyán eltékozolta a fórt. Sokba került ez számára, hiszen a remeklő, tarthatatlan Bedő újabb kiállítást harcolt ki (ráadásul Varga Dénesnek ez már a 2. hibája volt!), majd ugyan pontatlan volt a megjátszás, de midőn kiegészült a Szolnok, Erdélyi Balázs a falból kiemelkedő Bedő kezére varázsolta a labdát, a center pedig behúzta. S miután a vendégek soros fórjánál (kezdett a meccs a kiállítás-mederbe terelődni) Braniszlav Mitrovics bravúrral védte Varga Dániel lövését, majd a kipattanónál ismétlő Milan Alekszics húzását is, tombolt az egri nézősereg. Más kérdés, átellenben Nagy Viktor is nem mindennapi bravúrral hárította Hárai húzását hátrányban, azaz a kapusok hozták magukat. Vapenszki mellétrafált emberelőnyből, így nem tudott ellépni kettővel Dabrowski Norbert legénysége – igaz, a vezetést tartotta, hiszen stabilan levédekezte a vendégtámadásokat. Azaz csak egy gól esett a harmadik menetben, így 5–4 állt a táblán a záró akkord előtt.

Amely Vámos Márton pazar akciógóljával kezdődött – a balkezes világbajnok ravaszul, védhetetlenül lőtt Szivós Márton mellől a kapuba. Az egriek aztán emberelőnyben eladták a labdát – szerencséjükre Uros Csucskovics hátul visszaszerezte azt. Öldöklő csata zajlott a vízben, igazi rangadó, ahogy egy bajnoki fináléhoz illik.

Ahogy a két csapathoz illik.

Egy mezőnyben történt kiállítás (Alekszicset küldték ki Lőrincz Bálintról) után gyorsan felállt az Eger, és ugyan már éppen kiegészült ellenfele, de Szivóson nem volt ember, a válogatott kiválóság pedig a bal oldalról nagy gólt ragasztott a hosszúba. A vendégek két támadást is elrontottak, Stefan Mitrovics ejtését könnyen szedte le Braniszlav Mitrovics – igaz a túloldalt sem jártak sikerrel. Mígnem Mezei Tamás kapott jó labdát, s állíttatta ki Angyalt, Cseh Sándor rögvest időt kért. A fórmegjátszás jónak tűnt, Mitrovics jó helyzetből lőhetett, ám Hosnyánszky elképesztőt blokkolt. Odaát is egy blokk hárította a lövést, ám a fór után újra fórba került a házigazda, hiszen Hárait nem tudta megtartani Zsivko Gocsics. Zalánki bátor volt, kapufás gólt lőtt a rövidbe – 1.53-mal a vége előtt 7–5-re vezetett a hevesi társaság.

A Szolnok fórban válaszolt: a Mitrovicsok csatáját újfent a kapus nyerte, ám a kipattanó után Vámos nem kegyelmezett. Felgyorsultak az események, hatalmas volt a feszültség: Hárai félcsavarja mellé ment, majd Hosnyánszkyt küldték ki Kis Gáborról, Mitrovics pedig ezúttal pontos volt – 7–7!

Fotó: Madar Dávid

És még hátravolt 35 másodperc. Az Eger támadása végén játszotta be a labdát Hárainak, Alekszics nem tudta megtartani, 8 másodperccel a vége előtt jött a kiállítás. Hosnyánszky lőtt a kapuba, de a bírók szabálytalan helyről elvégzett kísérlet miatt nem adták meg – jöhettek az ötméteresek.

Biros Péter lövését rögtön kivédte Nagy Viktor, majd később Hosnyánszky is hibázott (a fára lőtt), így Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton és Stefan Mitrovics értékesített ötösére hazai oldal csak Szivós Márton pontos lövését tudta felmutatni, azaz 4–1-re nyertek a vendégek. Mindez azt jelenti, hogy 2–0-s előnybe kerültek a döntőben, és szombaton odahaza a címvédésért ugorhatnak medencébe.
 
Cseh Sándor, Dabrowski Norbert és Bedő Krisztián videónyilatkozata a cikk végén nézhető meg.


Eredmény – E.ON férfibajnokság, döntő, 2. mérkőzés

ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép 7–7 (1–1, 3–3, 1–0, 2–3) – ötméteresekkel 1–4
Eger, Bitskey-uszoda, 2500 néző. Vezette: Székely B., Petik A.

EGER:
B. Mitrovics – Angyal, Lőrincz, Szivós, Vapenszki 1, Bedő 1, Biros P. Csere: Zalánki 2, Csucskovics, Hosnyánszky 1, M. Csuk 1, Erdélyi, Hárai 1. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

SZOLNOK: Nagy V. – Madaras, Vámos 2, Varga Dénes 2, Kis G., S. Mitrovics 2, Jansik D. Csere: Gocsics, Fülöp, Mezei, Alekszics, Younger, Varga Dániel 1. Vezetőedző: Cseh Sándor

Gól/emberelőny: 6/12, ill. 3/7
Gól/ötméteres: –, ill. 2/2
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára

a.z., d.s.



Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok