Benedek Tibor: „Készülni kell a végjátékra”

2016. május 10. 18:26

A férfiválogatott szövetségi kapitánya szerint minden alárendelődik az olimpiának, de azért jó lett volna ott lenni a Világliga Szuperdöntőjében. Benedek Tibor ezzel együtt elégedett a görögök elleni meccsel.

Fotó: Madar Dávid

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar válogatott 13-10-re legyőzte Görögországot a Világliga-selejtezők utolsó fordulójában, Szentesen. A győzelem azt jelentette, hogy bár pontszámban beérte a csoportot vezető görögöket a csapat, de megelőzni nem tudta, a rosszabb gólarány miatt.
 
Görögország megy tehát a kínai Szuperdöntőre.
 
Benedek Tibor a mérkőzést követően így nyilatkozott:

„Nincs okunk szégyenkezni az eredmény miatt, de azért kétszer ott volt a kezünkben a lehetőség, amikor három góllal vezettünk, sőt, a végén volt egy emberelőnyünk, amit elkapkodtunk egy zűrzavaros helyzetben. Elfogadjuk, hogy ez a helyzet, de nekünk most a legfontosabb az olimpia, ez mindent felülír. Nagyon sajnálom, hogy nem leszünk ott a Szuperdöntőben, de megtettünk mindent ezért. A Szuperdöntő egy világverseny, de ebben az évben mindenki alárendeli az olimpiának, most nem ugyanolyan lesz a torna, mint tavaly vagy tavalyelőtt. De azért játszhattunk volna a szerbekkel, akár egy döntőt is, még ha kispályán is. Mindentől függetlenül örülök a mai teljesítménynek, hiszen voltak jó egyéni teljesítmények, a közönség is jó mérkőzést láthatott. Ezekre az utolsó pillanatokra viszont készülnünk kell, sokkal jobban kell majd koncentrálni, hiszen ekkor dőlnek el a meccsek.”


Hárai Balázs a mérkőzést követően így értékelt:

„A mai mérkőzés megmutatta, hogy ez egy nagyon erős görög válogatott, nem hiába szereznek érmeket a világversenyeken. Nagyon nehéz őket megverni, nemhogy 4-5 góllal, eggyel is. Megpróbáltunk mindent, ez most erre volt elég. Nehéz átállni a válogatott szereplésre ebben a sűrű időszakban, főleg a bajnokság végjátékában, teljesen mást kellett most játszani, mint az Egerrel. Ennek ellenére ezek a Világliga-mérkőzések azért jók, mert év közben is tudunk készülni a válogatottal, szóval azért nem a nulláról kezdjük a felkészülést a nyáron.”
 
Eredmény – Férfi Világliga, európai selejtező, 6. forduló, A csoport

Magyarország–Görögország 13–10 (2–4, 5–2, 2–2, 4–2)
Szentes, vezette: Naumov (orosz), Putnikovics (szerb)

MAGYARORSZÁG:
Nagy V. – Erdélyi, Vámos 3, Decker Á., Varga Dániel 1, Varga Dénes 4, Hárai 2. Csere: Szivós, Tóth M., Zalánki 1, Hosnyánszky 2, Manhercz. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

GÖRÖGORSZÁG: Flegkas – Mylonakis, Dervisis, Fountoulis 5, Afoudakis, Mourikis, Vlachopoulos 4. Csere: Genidounias, Pontikeas 1, Tigkas, Kolomvos, Gounas. Szövetségi kapitány: Theodoros Vlachoos

Gól/emberelőny: 7/13, ill. 5/10

Kipontozódott: Decker Á. (16. p.), Tigkas (20. p.), Dervisis (26.p.), Pontikeas (32. p.)
 
A másik mérkőzésen:
Románia-Grúzia 17-8

A csoport állása:

1. Görögország 15 pont
2. Magyarország 15 pont
3. Románia 6 pont
4. Grúzia 0 pont

A magyar és a görög válogatott között az egymás elleni eredmény rangsorolt.
 
A B csoportban:

Szerbia-Montenegró 10-10 – 5 méteresekkel: 3-5 (3-3, 2-3, 3-1, 2-3)
Franciaország-Spanyolország


A csoport végeredménye:


1. Szerbia 16 pont
2. Montenegró 11 pont
3. Spanyolország
4. Franciaország

A C csoportban:


Olaszország-Horvátország 9-9 – 5 méteresekkel: 5-3 (2-1, 1-3, 2-2, 4-3)
Gólszerzők:
C. Presciutti 3, Di Fulvio 3, Aicardi, Nora, Bodegas, illetve Petkovic 4, Setka 2, Fatovic, Loncar, Jokovic

A csoport végeredménye:


1. Olaszország 17 pont
2. Horvátország 13 pont
3. Oroszország 6 pont
4. Törökország 0 pont

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok