Az OSC került előnybe a bronzpárharcban

2016. május 07. 20:51

A ferencvárosiak csak szorossá tudták tenni a végeredményt a Kondorosi úti első mérkőzésen.

Fotó: Németh Andrea/fradi.hu

Az alapszakaszban egészen izgalmas mérkőzést játszott a két csapat a Nyéki Imre Uszodában, akkor a Fradinak állt a zászló, de a végjátékban higgadtabb volt az OSC. Most viszont koncentráltak, leginkább védekezésben a hazaiak, akik a félidőre 4-0-s előnyt harcoltak ki, azaz 16 percet kapott gól nélkül hoztak le.

Meg kell hagyni azt is, hogy az első negyedben egy gól esett, az is büntetőből Kovács Gábor révén, a fórok kihasználása hagyott kívánni valót maga után mindkét oldalon. A második gól is rögzített szituációból született, a fiatal Nagy Ádám lőtt szabaddobásból Gárdonyi András kapujába.

Később sem létszámfölény idején növelte előnyét az OSC, ehelyett akciógólokkal jelentkeztek, Drasko Brguljan lövése a harmadik negyed elején már 5-0-s eredményezett. Katonás Gergő törte meg a csendet a 18. percben egy akciógóllal, s miután Marko Csuk, Marnitz Gergő, valamint Dőry Farkas is betalált szűk két perc alatt, „rögvest” 5-4-re módosult az állás.

S lám, a mérkőzés első emberelőnyös gólja jött eztán, Salamon Ferenc szerezte, s midőn Bisztritsányi Dávid védte Tóth Márton próbálkozását, viszonylag megnyugtató, kétgólos előnnyel várta az OSC az utolsó szakaszt.

Ott pedig Drasko Brguljan egy megúszás után meglőtte második gólját, ekkor nagyjából eldőlt a meccs.

A vége 10-7, az OSC került előnybe. A második meccset május 14-én rendezik a Népligetben.
 
Ami a többi helyosztót illeti. A Szeged némi meglepetésre odahaza kikapott a BVSC-től, igaz, a zuglóiak a bajnokság korábbi szakaszában mindkétszer megverték Varga Péter csapatát, és egyébként is kiváló formában vannak.

Már 5-1-re is vezettek a vendégek, ezt követően lett szorosabb a meccs, amelyen a szegediek nem tudták elviselni Manhercz Krisztián 0/7-es mutatóját.

A 7. helyet már korábban megszerezte a Vasas a Honvéd ellen, a 9. helyért vívott küzdelemben a Debrecen a többi közt a fiatal Fekete Gergő 3 góljával előnybe került a Miskolccal szemben, míg a 11. pozícióért pedig a Kaposvár tett egy nagy lépést a szentesiek igen fölényes idegenbeli legyőzésével.

A másik két párharcban is vendégsiker született, az UVSE Pécsen szerzett előnyt, míg a KSI Tatabányán tett egy lépést a bentmaradás felé – már 7-3-ra is vezettek a fiatalok, de a vége 9-9 lett, hogy aztán az 5 métereseknél újra a KSI legyen pontosabb.


Eredmények – E.ON férfi ob I.-es bajnokság:

A 3. helyért:


A-Híd-OSC-Újbuda-FTC-PQS Waterpolo 10-7 (1-0, 3-0, 2-4, 4-3)
Gólszerzők:
Bátori 2, Brguljan 2, Decker Á., Kovács G., Juhász, Salamon, Nagy Á., Graham, illetve Dőry 2, Csuk 2, Marnitz G., Katonás, Roach

A párharc állása: 1-0 az OSC javára.

További mérkőzések:

DÖNTŐ:

Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger 9–6 (2–1, 3–0, 2–2, 2–3)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára

Az 5. helyért:

Contitech-Szeged-Diapolo-BVSC-Zugló 4-6 (1-1, 0-3, 1-1, 2-1)
Gólszerzők:
Pellei, Kunac, Zsigri, Chilkó, illetve Török 2, Czigány, Csapó, Létay, Kovács P.

A párharc állása: 1-0 a BVSC javára.
 
A 9. helyért:

Debreceni VSE-Pannergy Miskolci VLC 11-7 (1-0, 3-2, 3-1, 4-4)
Gólszerzők:
Szőke 3, Fekete G. 3, Kállay 2, Müller, Kuncz, Süveges, illetve Milicsics 3, Hornyák, Hegedűs, Kerschbaum, Njegovan

A párharc állása: 1-0 a Debrecen javára.


A 11. helyért:

Valdor-Szentes-Kaposvári VK 9-16 (4-2, 0-5, 2-4, 3-5)
Gólszerzők
: Nagy M. 3, Somogyi 2, Hegedűs B., Farkas, Pellei K., Sekulics, illetve Albert B. 4, Berta 4, Juhász-Szelei 4, Vindisch, Palotás, Parezanovics, Nikolov

A párharc állása: 1-0 a Kaposvár javára.

A 13. helyért:

PVSK-Mecsek Füszért-UVSE-Hunguest Hotels 5-10 (1-2, 3-2, 0-4, 1-2)
Gólszerzők:
Macsi 2, Csaba, De Blasio, Rakonjac, illetve Dávid 3, Tóth Z. 2, Szentesi Á. 2, Sélley-Rauscher, Keresztúri, Kovács R.

A párharc állása: 1-0 az UVSE javára.

A 15. helyért:

EBP Tatabánya-KSI SE 9-9 – 5 méteresekkel: 5-6 (2-3, 4-4, 1-1, 2-1)
Gólszerzők:
Francsics 4, Salamon A. 2, Császár, Regős, Mocsári, illetve Marnitz M. 3, Miklós 3, Szabó B., Kósa, Kardos A.

A párharc állása: 1-0 a KSI javára.
 
-d-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok