BVSC: közelebb a bronzhoz

2016. május 07. 20:32

A női bajnokságban Petrovics Mátyás csapata nagy csatában 11–10-re győzte le a 3. helyért kiírt meccsen a Szentest, így egy lépésre került attól, hogy megszerezze az érmet.

Fotó: nagylatoszog.hu/Koncz Dezső

Két csalódott csapat küzdelmeként szokták legtöbbször hívni ez sorozat bronzmérkőzését, ami ha azt vesszük, hogy a BVSC és a Szentes egyaránt a szezon előtt a finálét nézte ki magának, ezúttal is igaz lehet. Viszont ha azt nézzük, hogy mindkét csapat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy sikeres válogatottról beszélhessünk, hogy mindketten zokszó nélkül engedték el játékosaikat a nemzeti együtteshez bármikor, hogy mindkettőben találunk belgrádi hősöket (Illés Anna, Takács Orsolya, illetve Bujka Barbara), nyugodtan kijelenthetjük, egyiknek sem kell csalódottnak lennie.

Más kérdés, egyik éremmel zárja majd a bajnokságot, a másik pedig nem.

Nos, a sikerhez a zuglóiak kerültek közelebb. Petrovics Mátyás csapata 3–3 után nyitotta szét azt ollót: Illés belőtte a Takács által kiharcolt ötöst, Leimeter Dóra megúszás után talált be, majd Illés akciógólja már a harmadik negyedben a 6–3-at eredményezte.

Ezt az előnyét igyekezett a jól védekező, Doroszlai Vanda jó teljesítményére (52 százalék) is alapozó BVSC tartani, ám Bujka centerjátékával operáló vendégek a negyedik negyedben 9–9-re egyenlítettek. Ekkor azonban megrázta magát Takács, két akciógóljával eldöntötte a mérkőzést – Farkas Tamara 38 másodperccel a vége előtt már csupán szépíteni tudott, hiszen 6 másodperccel a vége előtt a bírók páros kiállítással sújtották az Illés-Bujka duó csatáját, majd egy pontos szentesi lövést időn túlinak minősítettek.

Az egyik fél második nyert mérkőzéséig tartó párharcban így a BVSC került előnybe.

Eredmények – Női ob I, a 3. helyért, 1. mérkőzés
BVSC-Zugló-Diapolo–Hungerit-Szentes 11–10 (2–1, 3–2, 3–2, 3–5)
Gólszerzők:
Illés 4, Farkas K. 3, Takács O. 2, Leimeter, Varga V., ill. Bujka 3, Gémes 2, Kádár 2, Farkas T. 2, Hevesi
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a BVSC javára

Az 5. helyért, 1. mérkőzés
ZF-Eger-EKF–Szegedi Vízmű Taylor&Nash-Szegedi Egyetem 8–8 (2–2, 3–2, 0–2, 3–2) – ötméteresekkel 5–3
Gólszerzők:
Czigány 3, Parkes 2, Veréb 2, Ráski, ill. Lengyel Dominika 3, Tóth P., Dalmády Sz., Lengyel Dorottya, Miklós, Rudics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az Eger javára





E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok