Kácsor László rövid itthon tartózkodása során több meccset is megnézett, beszélt egykori tanítványaival, többek között az olimpiai bajnok Märcz Tamással, és nem zárja ki, hogy majd visszatér a sportágba. Alább élményeiről mesélt.

Kácsor László (jobbra) a magyar-francia női Világliga-mecset Balogh Tibor társaságában nézte végig - Fotó: Madar Dávid

„Őszintén szólva, Kácsor László szerettette meg velem ezt a gyönyörű sportágat.”

Citált idézett Szilágyi Pétertől, korábbi pólóstól, női szövetségi kapitánytól, a görög Glyfada női csapatának edzőjétől származik. De sokan mondhatták volna még ugyanezt, többek között a sydneyi olimpiai bajnok Märcz Tamás is, akinek szintén nevelőedzője volt a most 63 esztendős szakember.

Akit a dán vízilabda professzorának is szokás nevezni.

Hogy felettébb nagy az ugrás?

Valóban. S nem véletlen. Kácsor László ugyanis 1989-ben külföldön, előbb Németországban, majd Dániában próbált szerencsét – utóbbi helyen aztán ott ragadt, az ország állampolgára is lett egyben. S hogy most miként került hirtelen előtérbe? Nos, vállalkozásának is hála – erről majd később – éppen itthon tartózkodik, és tekintettel arra, hogy a vízilabda a mai napig a szerelme, kilátogatott néhány meccsre. Többek között a BVSC–Recco edzőmeccsre, és női válogatottunk franciák elleni Világliga-találkozójára. A helyszínválasztás sem véletlen: a zuglóiak említett edzője mellett Bíró Attila szövetségi kapitány is játszott anno a kezei alatt.

„Jó látni ezeket a fiatalembereket, hogy sportpályafutásuk befejeztével is maradtak a vízilabda mellett. Tomival sikerült is beszélgetnem egy keveset, de arra volt idő, hogy Attilával is üdvözültük egymást” – fogalmazott a Tüskeuszodában a korábbi jégkorong-válogatott Balogh Tibor társaságában meccset néző Kácsor László. – Tibivel emberemlékezet óta barátok vagyunk, még a TF-en ismerkedtünk meg.”

A napokban poénból az egri Vízműnek, a Bárány Attila fémjelezte társaságnak edzést is tartó szakember anno kapus volt, ám miután ínhüvelygyulladás (taposás közben fájt a lába) abba kellett hagynia a játékot, a partra kényszerült. 1978-tól Egerben, majd 1981-től Dömötör Zoltán szakosztályvezető hívására a KSI-ben dolgozott. Mondani sem kell, itt hány és hány később elképesztő magasságokba jutó fiatalember fordult meg a keze alatt.

„Büszkén őrzöm azt a fotót, amelyet hét KSI-s növendék Kacsa bácsi, köszönjük! aláírással küldött nekem Sydneyből, az olimpiai aranyérmes csapatból” – tette ehhez hozzá.

S hogy miképpen került a magyar vízilabdából külföldre?

Íme, az Ő elmesélésében: „1989-ben a KSI-vel edzőtáborban jártunk, amikor meglepetésemre az Eintracht Braunschweig együttesétől kaptam egy ajánlatot. Összeült a vezetés, mi legyen, majd elfogadtam, de a biztonság kedvéért a KSI-s állásomat sem adtam fel. A kalandvágy és a tenni akarás vonzott, így ment a munka egészen addig, amíg klubcsapatommal össze nem találkoztam a dán válogatottal. Alaposan megvertük őket, miután azt mondták, menjek hozzájuk, legyek én a válogatottjuk edzője, jussunk ki és játsszunk az Európa-bajnokságon jó meccseket. Volt bennem ambíció, ráadásul a szövetségi kapitányi poszt egy nagyobb státusz ugye, így igent mondtam. Nos, ott voltunk az 1991-es athéni Eb-n, ahol olyan sikert arattunk, hogy szóltak, maradjak náluk. Így költöztünk a családdal 1992 januárjában végleg Dániába. Athénban sokan megdicsértek, ilyen rövid idő alatt milyen jó kis csapatot sikerült faragnom az addig sehol sem jegyzett dánokból – jólesett a dicséret. Emlékszem, játszhattunk még az Eb-n a szovjetekkel, és Kabanovnak mosolyogva meséltem, hogy Gorbacsovtól hallottam, felbomlik a Szovjetunió. Fel is bomlott.”

Kácsor László Dániában alapjaiban igyekezett megváltoztatni a rendszert, őszintén hitten, az elképesztő adottságok, az irigylésre méltó létesítményhelyzetnek hála sikerül az országban igazi vízilabda-kultúrát meghonosítania. Kvázi szabad kezet kapott – igen ám, de ez a szabad kéz voltaképpen semmit sem ért. Semmit, mert arrafelé az úszás mindent vitt, és voltaképpen visz a mai napig.

„Miután a vízies szövetség egy, az úszóknál a hatalom. Minden erre a sportágra épül, a többi csak a megtűrt kategória a medencében. Az utánpótlásnak az alapjait igyekeztem letenni, de falakba ütköztem. Amíg 100 ezer igazolt úszót regisztráltak, addig 700 pólóst, amibe benne voltak a nyugdíjas bácsik is, akik dobálgatták afféle öregfiúmeccsnek kinevezett partikon a labdákat. Vehemens voltam, jót akartam, de egyedül kevés voltam. Mígnem jött egy nyár, amikor 27 gyermek fulladt a tengerbe, hiszen nem tanították meg őket rendesen úszni. Nos, ekkor kifakadtam, és kitálaltam egy újságnak, hogy milyen borzalmas az úszásoktatás. Ennek nagy vízhangja volt, így heti egy alkalommal egy órában én taníthattam a gyerekeket. Minden úszásnemben megtanultak úszni, taposni is, ami felkeltette a figyelmet.”

A gyerekekkel való foglalkozás mellett természetesen a felnőtt vízilabdát is vitte tovább – speciel két csapatnak is az edzője volt. Miként mosolyogva említette: „Megdolgoztam a pénzemért. Amikor ez a két együttes egymás ellen játszott a bajnokságban, a meccs feléig az egyik, utána a másik oldalon segítettem. Bájosan amatőr a történet, tudom, de akkor az volt a lényeg, hogy fejlődjön a dán vízilabda, fejlődjenek a játékosok. Az 1993-as palermói Eb-selejtezőn a világ legjobbjának számító olaszok ellen két negyedik álltuk a sarat. A meccs után megkértek bennünket, hogy álljunk mindannyian a partra, mert kezet akarnak velünk fogni. Bevallották, azt hitték, elég lesz csak a gatyát bedobniuk a vízbe, így is könnyen nyernek. Ehhez képest mi feladtuk nekik a leckét, ezzel kivívtuk a tiszteletüket. Szép emlék ez is.”

Kácsor László 1998-ig látta el a dán válogatott kapitányi posztját, addig bírta a harcot az úszószövetséggel, ahol a vízilabdára, mint mostoha kistestvére gondoltak csupán. „Vörös posztó lettem, és nem sikerült véghezvinni, amit elterveztem. 2006-ban aztán szólt egy kolléga, jó lenne, ha újra munkába állnék, így négy évig visszatértem a medence szélére. Láthatjuk, a dán vízilabda azóta sem tört utat magának, jól elvan amatőr alapon.”

Főhősünk a póló mellett üzleti vállalkozása is fogott anno – egri lévén nem véletlen, hogy a borászatban látta az utat. A magyar bor dániai nagyköveteként is szokás nevezni. „Hamar kiderült, a jó magyar bornak nagy sikere lehet Dániában, így szép lassan sikerült betörni a piacra. Anno nem tudtam olyan lassan menni a kocsival a határnál, hogy ne zörögjenek az üvegek hátul. Az üzlet beindult, és büszkén mondhatom, a mai napig sikere van kint.”

Kácsor László a vízilabdát figyelemmel követi, örül annak, hogy az egykori nagy játékosok közül többen is bírónak álltak („Aki nem űzte ezt a játékot magas szinten, annak fogalma sem lehet arról, mi zajlik a vízben”), kedvenc csapata a 2004-es athéni magyar férfiválogatott („Elképesztő vízilabdát játszottak srácok, szárnyaltak a vízben”), és merész tervei között szerepel, hogy esetleg visszatérjen a sportágba. Mint említette: „Még három év van a nyugdíjig, aztán lehet, hazaköltözöm. És ki tudja, az utánpótlásban akár még lehet keresnivalóm.”

a.z.