Remek hangulat, győztes uszodaavató

2016. május 03. 18:43

Női válogatottunk a Világliga európai selejtezőjének 6., utolsó fordulójában a Tüskeuszodában 5–1-re győzte le Franciaországot. A lelátón pazar hangulatot teremtő szurkolók vastapssal búcsúztak a csapattól, amely csoportjában a harmadik helyen zárt végül.

Fotó: Madar Dávid

„Pedig úgy ott lennék a vízben” – mondta a kezdés előtt a sebtapaszokkal az arcán lelátón az ezúttal keretből kimaradók között Garda Krisztina, akit Bíró Attila nevezett is volna a meccsre, ha…

De nincs ha, a dunaújvárosiak Európa-bajnok védője a BVSC elleni elődöntőn a Gyöngyössy Anikóval való találkozás nyomán szenvedett sérülést – elrepedt vagy „csak” alaposan zúzódott a jobb füle alatti rész, így antibiotikumot kell szednie. Kitartásáét mi sem jellemzi jobban, edzett a csapattal, ám a meccset ki kellett hagynia. A vasárnap kezdődő döntőben ellenben már vízben akar lenni, most készítik számára a speciális maszkot, hogy ott lehessen az UVSE elleni partikon.

A „keresem a legjobb csapatot” Bíró Attila elven rendezett soros hazai Világliga-meccsre ezúttal is szervezett szurkolói csoport érkezett, amely ezúttal is megadta az alaphangot: élőképpel készült, majd végig hangosan bíztatta a lányokat.

A lányokat, akik igyekeztek mindezt meghálálni: a március 6-én átadott csodaszép Tüskeuszodában hamar magához ragadta a kezdeményezést. Az első emberelőnyös helyzet kimaradt, ám helyette akcióból remekelt a társaság, hiszen Bujka Barbara centerezett össze egy karakteres gólt, majd a Kisteleki Hanna-Antal Dóra összjáték a lefordulás után hozta meg eredményét. Bolonyai Flóra stabilan állt a kapuban, hátrányban védett, ötméterest hatástalanított, és a védekezés is kellőképpen szigorúnak bizonyult. S miután Somhegyi Noémi is eredményes volt centerből, az első negyedet követőem 3–0 állt a táblán.

Némi meglepetésre a nagyszünetben is…

Ez egyrészt pozitív a védekezést illetően, hiszen 16 perc után sem kapott gólt csapatunk, ám némi kritika a támadójátékot illetően, hiszen elöl semmi sem sikerült. Az alapjáték úgy-ahogy megvolt, háromszor emberelőnyben adogathattak a mieink, ám a megjátszások, a lövések felettébb pontatlanok voltak. Nem is Derenty védett, hanem inkább eltalálták őt játékosaink.

És a meglepetésből még nem volt elég: a csodás szinkronúszó bemutatót követően a harmadik negyed is 0–0 lett…

Ezúttal „csak” két fórt hagyott parlagon a csapat (illetve Antal Dóra lövése után a labda bentről jött ki, de a bírók elnézték...) egyet pedig kivédekezett. Nem igazán sikerült üzemi hőfokra pörögni, sok volt a pontatlanság, így peregtek le a percek. Persze gond nem volt, a győzelem egyáltalán nem forgott veszélyben.  

Az elképesztő gólcsendet megúszás után Csabai Dóra törte meg, majd Guillet is betalált. Az UVSE pólósa később labdaszerzés, megúszás után második gólját lőtte. A vége így 5–1 lett – a fórkihasználást pedig inkább ezúttal hagyjuk. Pontosabban a csapat nyilván kielemzi majd.

A kötelező győzelem tehát zsebben, 11 ponttal zárja a válogatott a Világliga európai selejtezőjét. Mivel a másik csoportban az oroszok 14-13-ra legyőzték a spanyolokat, 12 pontjuk lett, és mivel a spanyolok már korábban kijutottak, a hollandok pedig az olaszok elleni meccstől függetlenül már 12 pontosok, a magyar válogatott nem jutott ki a kínai Szuperdöntőre.
 
Eredmény – Női Világliga európai selejtező, 6. forduló

A csoport

Magyarország–Franciaország 5–1 (3–0, 0–0, 0–0, 2–1)

Tüskeuszoda, vezette: Kyranis (görög), Mause (német)

MAGYARORSZÁG: Bolonyai – Czigány, Antal 1, Kisteleki H., Takács O., Illés, Bujka 1. Csere: Horváth B., Gurisatti, Somhegyi 1, Csabai 2, Szilágyi. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

FRANCIAORSZÁG: Derenty – Bachalier, Guillet 1, Mahieu, Tardy, Daule, Clerc. Csere: Millot, Leroux, Barbieux, Cesca, Jaskova. Szövetségi kapitány: Fillipos Sakellis

Gól/emberelőny: 0/10, ill. 0/4
Gól/ötméteres: -, ill. 0/1
Kipontozódott: Bujka (25. p.)
 
A másik mérkőzésen:

Olaszország-Hollandia 15-10 (5-2, 3-2, 5-1, 2-5)

A végeredmény

1. Olaszország 13 pont (71–51)
2. Hollandia 12 pont (62–56)
3. Magyarország 11 pont (59–50)
4. Franciaország 0 pont (35–70)


B csoport

Oroszország–Spanyolország 14-13 (3-3, 3-4, 2-4, 6-2)
Németország–Görögország 23-5 (4-3, 8-0, 6-2, 5-0)

A végeredmény

1. Spanyolország 14 pont (93–52)
2. Oroszország 12 pont (71–55)
3. Görögország 10 pont (84–50)
4. Németország 0 pont (34–126)
 
a.z, d.s.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok