BL: sajnos ponttal távozott a Rijeka Egerből

2016. április 30. 20:22

A férfi Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek 9. fordulójában Dabrowski Norbert együttese hullámzó meccsen 12–12-re végzett a horvát ellenfelével, így az utolsó fordulóban a második hely megtartása érdekében játszik majd Athénban.

Fotó: Komka Péter/MTI/archív

Gyászszünettel kezdődött az egri találkozó: az előző forduló előtt elhunyt törzsszurkolóra emlékeztek a megjelentek. A kivetítőn ott volt a hölgy nem rég készített közös fotója Hárai Balázzsal – szívszorító volt látni.

A válogatott center aztán rögvest az első támadás során zseniális csavargóllal jutatta előnyhöz csapatát, egyúttal így emlékezve az együttest mindenhova elkísérő drukkere. Nehéz mit mondani…

Persze aztán még inkább a meccsre terelődött a figyelem, és arra, hogy Dabrowski Norbert együttese magához ragadta a kezdeményezést: betalált akcióból Zalánki Gergő, majd Bedő Krisztián is, nem csoda, hogy a horvátok rögvest időt kértek.

Jól tették, mert onnantól masszívabban pólóztak, legalábbis támadásban akaratosabban, pontosabban játszottak, és végül az első negyed végé Petrovic átlövése után „feljöttek” 5–3-ra. Az öt egri akciógól (Hosnyánszky Norbert lőtt gólt, illetve egy három-kettes lefordulás végén Hárai húzta be a labdát Vican kapujába) mindenesetre arról árulkodott, a hazaiak kézben tartják a partit.

Az olimpiai bajnok kapust a második negyed kezdetére Jelovina váltotta – ám Erdélyi Balázs emberelőnyből leadott lövését ő sem foghatta. Ráadásul egymás után kétszer történt meg a jelenet, avagy így 7–3-ra léptek el a hazaiak. Bezzeg Braniszlav Mitrovics két lövés kivédésével keserítette a horvátok életét, nyugodt mederben zajlott így a csata.

Jó ismerősünk, Boskovic aztán ugyan túljárt a szerb kapus eszén, majd egy kihagyott időkérést követő fórt megkontrázva Setka átlövése ment be, aminek, illetve Jelovina védésnek eredményeképpen 7–5-re jött fel a Rijeka a nagyszünetre.

A folytatásban megállt kicsit az Eger, semmi sem sikerült támadásban, miközben Radu összehozott egy ötméterest, amelyet Muslim lőtt be. Miután a hazaiaknak előnyben sem ment, többször is az egyenlítésért ment a Rijeka, de rendre sikerült kivédekezni a támadását. Zalánki aztán végre betalált fórból, idegnyugtató gól volt, nem vitás.

Angyal Dániel
hamar összeszedte a harmadik személyi hibáját, időt kértek a vendégek, de nem sikerült jól megjátszaniuk utána a fórt, Echenique már hat a hat ellen lőtt kapufát. Raduról Szivós Mártont is kiküldték, Muslim „betette” – 2.05 volt hátra a harmadik menetből, és 8–7 állt a táblán.

Aztán 8–8, hiszen a kihagyott egri fórt Krapic büntette, alaposan belehergelte magát a Rijeka a meccsbe. Sőt Setka lövése már vendégvezetést ért (a blokkok bizony nem voltak a helyükön), még szerencse, hogy Biros Péter és Hárai zsenialitása összehozta azonnal az egyenlítést a negyed végén.

A negyedik Uros Csocskovics remek lövésével indult, egy Mitrovics-védéssel folytatódott, igyekeztek a hazaiak ellenfelük tudtára adni, nem mehetnek haza egyetlen ponttal sem. Persze ez csak így leírva egyszerű, hiszen ennek érdekében elképesztő erőket kellett mozgósítani – fórban a csapatba visszatérő Milos Csuk lövése nem akadt be, azaz még mindig csak egy gól volt közte. Végre voltak blokkok, Mitrovics újfent védett – 4.45-tel a vége előtt Dedovic valahogy beerőszakolt a labdát, s egyenlített.

Borisz Vapenszki fórban a kapufát találta telibe, Hosnyánszkyt kiállították (harmadszor), időt kértek a vendégek. Mitrovics védett, átellenben Hárai beforgatva védőjét büntetőt harcolt ki – ezt Erdélyi belőtte, így 3.22-vel a vége előtt 11–10 volt az eredmény.

Echenique a fára bombázott egy fórt, a következő azonban már bevágta – 1.56 volt ekkora vissza. Jött az egri fór, ezt Vapenszki elhajolva bepattintotta, óriási volt az izgalom.

Újra fórba került a Rijeka, majd egy páros kiállítás után öt a négy ellen támadott – Echenique 55 másodperccel a vége előtt élt a meglepő lehetőséggel. Hárai „szállította” a következő fórt (nem lehetett mást ítélni), Dabrowski Norbert időt kért. A megjátszás nem sikerült, szerencsére a rijekai utolsó akciója sem, így 12–12 lett a vége.

Ez azt jelenti, hogy az Olympiakosz már biztos első, az Egernek pedig a második pozíció megtartásához minden bizonnyal nyernie kellene Egerben, hiszen az egy ponttal mögötte álló Barceloneta Berlinben játszik.

Ami pedig a Final Six-et, azaz a margitszigeti hatos döntőt (június 2–4.) illeti: aki szeretne ott lenni, most 9990 forintért megválthatja háromnapos bérletét a jegyed.hu oldalon! A nagy érdeklődésre való tekintettel, illetve a LEN csapatokra vonatkozó szabályai miatt nem árt sietni, aki nem akar lemaradni a nem mindennapi eseményről!

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője

„Volt egy periódus, amikor nagyon jól játszottunk, aztán nem állítanám, hogy elkényelmesedtünk, hiszen ez mégiscsak a Bajnokok Ligája, de vitathatatlan, mi hoztuk magunkra őket. Nem tudtunk nagyobb arányú vezetést kiharcolni, elkezdték a hátrányukat ledolgozni, sőt meg is fordították a meccset – annak azért örülök, hogy nem estünk össze fejben. Viszont sajnálom, hogy ezzel elveszítettük az esélyünket a Final Sixben az elődöntőbe jutásra, legalábbis az egyiket.

Erdélyi Balázs, az Eger játékosa:

„Jól kezdtünk, de aztán találtak egy-két szép, ugyanakkor szerencsés gólt, amelyet ráadásul olyanok lőtték, akiktől nem feltétlen vártuk. Egyszer vezetni is tudtak, de sikerült váltanunk. Roppant dühös vagyok azonban, mert többször megnyert meccsen buktunk el nagyon fontos pontokat.”


Eredmény – Férfi Bajnokok Ligája, csoportmérkőzések, 9. forduló

A csoport

ZF-Eger–Primorje Rijeka (horvát) 12–12 (5–3, 2–2, 2–4, 3–3)
Gólszerzők:
Hárai 3, Erdélyi 3, Zalánki 2, Bedő, Hosnyánszky, Csucskovics, Vapenszki, ill. Muslim 3, Boskovic 2, Setka 2, Echenique 2, Petrovic, Krapic, Dedovic

Olympiakosz Pireusz (görög)–Spandau 04 (német) 12–3 (3–1, 3–2, 4–0, 2–0)
Gólszerzők:
Fountoulis 4, Mourikis 3, Vlachopoulos 3, Mylonakis, Gennidounias, ill. Saudadier, Mateo Csuk, Jungling

Jadran Herceg Novi (montenegrói)–CN Barceloneta (spanyol) 5–6 (2–2, 1–2, 0–1, 2–1)
Gólszerzők:
Randjic 2, Ukropina, Moskov, Spaic, ill. Minguell, Espanol, Tahull, Fernandez, Rasovic, Famera

A csoport állása:

1. Olympiakosz 21 pont
2. Eger 16 pont
3. Barceloneta 15 pont
4. Rijeka 12 pont
5. Spandau 4 pont
6. Jadran 3 pont

Az utolsó, 10. fordulóban (május 18.):

Olympiakosz-Eger, Spandau-Barceloneta, Rijeka-Jadran



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok