Kemény Dénes az InfoRádiónak: „Le kell venni a méretet”

2016. április 25. 20:58

Sokat segíthet a két magyar vízilabda-válogatottnak, hogy a riói olimpia fő esélyesével részt vesz majd egy közös edzőtáborozáson - jelezte az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Kemény Dénes, a magyar szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a keretek összeállításáról és a klubmeccsek fontosságáról is.

Fotó: Madar Dávid

Hogyan értékeli a magyar vízilabdasport helyzetét az olimpia évében? A teljes olimpiai ciklust nézve eddig elfogadhatónak, mert továbbra is két olimpikon csapatunk van.

Elfogadható, mert mindkét csapat nyert érmet az Európa-bajnokságon. A fiúknál és a lányoknál is van kiemelkedő csapat: egyik sem a magyar, de a magyar csapatok ott lihegnek bármelyik erős válogatott a nyakán, ha éppen nem előtte.

A sportág finanszírozása mennyit változott 2012 óta?

Az anyagi háttér szépen lassan kiegyenesedett, bár elég sok problémánk volt 2013-ban. Ezt azonban a szurkolók nem érzékelhették, mert mindkét csapat igényeit kielégítettük. A későbbiekben pedig sikerült a saját lábunkra állni. Az aktuális kormány sportszeretete sokat segít azóta is. A társasági adó pályázatok nemcsak a két válogatott megsegítését szolgálják. A szövetségnek nyolc csapatot kell támogatnia: nemenként a felnőtteket, Universiadét, juniort és az ifit. Ez horribilis költség, rengeteg pénzt emészt fel.

Mire fordítják még a TAO-pályázatokból befolyt összeget?

Frappánsan mondhatnám, hogy gomba módra nőnek az uszodák. Ez nincs teljesen így, de új uszodákat adunk át, valamint sok lerobbant uszodát újítunk fel. Több mint tíz alkalmazott dolgozik a vízilabda szövetségben, akiknek elő kell teremteni a munkafeltételeit, amelybe az alapfizetésük is tartozik. Ők irányítják és ellenőrzik az egész rendszert.Ami a felnőtt válogatottakat illeti, a klubszezon hajrája után már a közvetlen felkészülés következik az olimpiára.

Mi mindenre kell ilyenkor figyelni a játékosnak, a szövetségi kapitánynak és a szövetségi vezetésnek?

A szövetségi vezetés nagy része olyan szakemberekből áll, akik vízilabdáztak, edzősködtek, vagy sportvezetők. Ismerem a határaimat, szövetségi kapitányként, de előzőleg játékosként gondoltam az elnök tevékenységére. Azt nem lépem át, ha mégis, az konkrét kérés esetén történhet meg. Akár az utánpótlás vezetőedzők, akár a felnőtt csapatok szövetségi kapitánya esetében - ha van ilyen - ismertetik a terveiket, megnézzük szakmai illetve költségvetési szemszögből is, és amennyiben jónak látom, azt mindig támogatom. Ha kell, a források átcsoportosításával.

A játékosoknak mi mindenre kell ilyenkor odafigyelniük ebben az időszakban? Oda kell magukat tenni százszázalékosan a klubszezon hátralévő meccsein vagy arra is kell figyelniük egyúttal, hogy ne legyenek teljesen kizsigerelve, mire megkezdik az olimpiai felkészülést?

A játékosoknak a klubcsapatukban és a válogatottban is száz százalékot kell nyújtaniuk. Mindig az aktuális mérkőzés a legfontosabb. Úgy tisztességes, hogy ha valaki fáradt, egyeztetnie kell a szövetségi kapitánnyal. Tisztázni kell, mennyi szellemi- és fizikai regenerálódásra van szükség, hogy az augusztusi olimpián a maximumot hozhassa ki magából.

Az ön szemében élvez prioritást bármely sorozat?

Visszatetsző lenne, ha azt mondanám, hogy az olimpiai szereplés fontosabb például a Bajnokok Ligája hatos döntőjénél. A szövetségi elnök a kluboknak is az elnöke, ezért fontos nekem, hogy a klubvezetők, edzők a válogatott kerettag játékosokkal ne csak szakmailag, hanem emberi hozzáállásuk miatt is elégedettek legyenek.

Fotó: Dobos Sándor

A Margitszigeten rendezik június elején a Bajnokok Ligája hatos döntőjét két magyar együttessel az Egerrel és a Szolnokkal. Mennyire lesz lényeges a magyar vízilabdázás presztízsét tekintve a kiemelkedő szereplés?

Fontos a jó nemzetközi klubszereplés, mert a játékosok ezeket a dolgokat nem felejtik el. Akármelyik válogatott tagja, itt egy másik nemzet klubjában játszik majd a Hajósban, ahonnan magával viszi az élményeket. Ha a vízben megkeserítjük az ellenfelek játékosainak ezt a három napot, az megmarad bennük. Gondoljunk csak bele: ha mondjuk Rióban az egyik mérkőzés utolsó negyedének a közepén a magyar csapat magabiztosan játszik, valószínűleg kevésbé hisznek abban, hogy megfordítható az eredmény.

A szakvezetőknek milyen szempontokat érdemes mérlegelniük, amikor a válogatott bővebb keretét összeállítják a tavasz végére, a nyár elejére?

A keretet minden szempontból le kell fedni. Nem szabad olyan játékost behívni, akiben a kapitány nem bízik teljes mértékben. Pontosan tudja az összes olyan játékos, aki nincs benne a bő keretben, hogy vele a szövetségi kapitány nem számol. Egy későbbi behívás nehéz lelki helyzetet teremt. A felkészülésnél figyelembe kell venni az esetleges betegségeket, sérüléseket, a sűrű meccsprogramot, ahol pihenőt kell adni a játékosoknak. Minden poszton egészséges harcra van szükség a csapatba kerülésért.

Figyelembe kell-e venni a szakvezetőknek ilyenkor a következő olimpiai ciklust?

Ahogy a szövetség, úgy én sem fogalmaztam meg ilyen kérést, korábban én sem örültem volna ilyennek. Az olimpiánál fontosabb világverseny nincs, az nem a kísérletezés időpontja. A fiatalítás és a csapat felépítése nem lesz késő 2016 őszétől, nem ez a néhány hónap számít majd.

Említette, hogy van egy-két favoritja ennek az olimpiának, nem is titok az aktuális világbajnoki cím védőkről van szó, a hölgyeknél az Egyesült Államok, a férfiaknál pedig Szerbia válogatottja. Milyen motivációval kell Rióba utazniuk majd a magyarok válogatottaknak?

A szerbek és az amerikaiak kiemelkednek, ha az olimpiát egymás után tízszer játszanák le, akkor jó eséllyel hét-nyolc alkalommal nyernének is. Nagy esélyesek, de ezt csak egyszer lehet lejátszani, egy mérkőzésen pedig valaki megverheti őket. A mi szemszögünkből két forgatókönyv hozhat szerencsét: az egyik, ha mi verjük meg őket a vége felé, vagy pedig valaki megveri őket szintén a vége felé, és mi egy olyan csapattal találkozunk, aki nekünk játékstílusban és játékerőben is fekszik.

Ráadásul a fő esélyes legyőzése sokat ki is vehet a továbbjutóból...

Valóban nagyon nehéz lenne a lányoknál az amerikaiak megverése vagy a fiúknál a szerb csapat kiejtése után bárkivel szemben odaállni. Nehéz kezelni ezeket a helyzeteket. Ötletesnek és pozitívnak látom a felkészülésben, hogy Benedek Tibor és Bíró Attila is közös edzőtáborozást vezényelhet a legerősebb csapattal. Vegyük le a méreteket, ha úgy alakul, egy fontos meccsen legyen meg saját bőrünkön átélt tapasztalat, hogy mi lehet ellenük a célravezető.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok