Egyenlített a BVSC, jöhet a harmadik parti!

2016. április 24. 21:25

Petrovics Mátyás csapata 2–2 után remek játékkal 8–2-re húzott el a női elődöntő második mérkőzésén, végül 9–4-re nyert idegenben a Dunaújváros ellen, így kiegyenlítette a hátrányát. Következhet a mindent eldöntő harmadik találkozó csütörtökön, a Szőnyi úton.


Nem hiába bízott csapatában Petrovics Mátyás. A BVSC vezetőedzője a hazai vereség után határozottan jelentette ki, nincs semmi gond, megvoltak csapatának a helyzetei, ám azok nem mentek be. Avagy bízott benne, talán érezte is, a következő parti másként alakul.

Nos, másként alakult.

A Szőnyi úton oly határozottan játszó dunaújvárosiak ezúttal különösen támadásban nyújtottak mérsékelt teljesítményt – igaz, ehhez hozzátartozik, hogy a vendégek védekezése is más volt, illetve Doroszlai Vanda is kitett magáért, a kapujára menő 11 labdából hetet hatástalanított (64%).

Az elején amúgy nem sok minden utalt arra, hogy sima találkozó lesz. Ugyan Kisteleki Dóra és Takács Orsolya, azaz két világbajnok révén két emberelőnyből (mindkettőnél Gyöngyössy Anikó szerezte a fórt) szerzett góllal ellépett a BVSC, ám a második negyed elején már 2–2 állt a táblán, hiszen Szilágyi Dorottya után Horváth Brigitta is betalált.

Innen azonban szétnyílt az olló. A zuglóiak meg sem álltak 8–2-ig: kiváló volt a védekezés, ráadásul támadásban jött megszokott módon Illés Anna, de a védőmunkával kitűnő Máté Zsuzsanna is szerzett két akciógólt. Jobban működött csapatként a BVSC, magabiztosan nyerte meg a mérkőzést, így kiegyenlítette a párharcot.

Folytatás csütörtökön, amikor a Szőnyi úton eldől, melyik csapat jut a fináléba.

Egy biztos: ahogy Petrovics Mátyás, úgy Mihók Attila is bízik csapatában, azaz garantáltan óriási ütközetre van kilátás.

A DFVE a mérkőzés teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel: a Carpe Diem Alapítvány klubházának korszerűsítéséhez járul hozzá a meccsel.

 
Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője:

"Nem tudtunk kiszabadulni emberfogásokból. Fiatalok vagyunk, kilóban alulmaradunk a BVSC-vel szemben, ezt a típusú játékot nem tudjuk megoldani. Illetve meg tudjuk akkor, ha sikerül mozgásokkal közelebb kerülni a kapuhoz. Az első meccsen meg tudtunk lepni a BVSC-t, számítottunk arra, hogy még keményebben megfognak bennünket. Nem volt ellenszerünk. Ebből a verekedős játékból jobban fognak pozíciót centerben, fórokat jobban lőtték be. Ki kell találni valamit, hogy terelhetjük a játékot a kevésbé ember-ember elleni csatába, így lehet esélyünk csütörtökön."

Petrovics Mátyás, a BVSC vezetőedzője:

"Ez tökéletes volt. Ha egy csapa ilyen ne stabil az elején, ha Doroszlai Vanda – aki egész évben szenzációsan védett – az első meccs után, amikor nem ment neki annyira így összeszedi magát, akkor ez lesz. Az egész csapat a szívét-lelkét beletette a meccsbe. A vezérfonalat ezúttal nem engedtük ki a kezünkből. Csütörtökön ugyanezt kell csinálni, a recept meg van, nem kell kitalálni semmi újat. A Dunaújváros kiváló csapat, nyilvánvaló volt, hogy nagy csata lesz az elődöntőben. A harmadik meccsen ők is, mi is az életünkért játszunk, bízom a csapatomban."
 
Eredmény – Női ob I., elődöntő, 2. mérkőzés

Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk-Graphics– BVSC-Zugló-Diapolo 4–9 (1–2, 1–3, 0–3, 2–1)

Dunaújváros, Fabó Éva Sportuszoda, vezette: Molnár P., Székely B.

DUNAÚJVÁROS: Kasó – Menczinger, Gurisatti 1, Horváth B. 1, Garda, Ziegler, Somhegyi. Csere: Szilágyi 1, Brávik, Vályi V. 1, Mchunu, Vályi F. Vezetőedző: Mihók Attila

BVSC: Doroszlai – Illés 3, Kisteleki D. 2, Takács O. 1, Sikter 1, Leimeter, Gyöngyössy. Csere: Farkas K., Kele, Varga V., Máté 2, Koncz, Oravecz. Vezetőedző: Petrovics Mátyás

A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–1
Következik: 3. mérkőzés: április 28., csütörtök, később kijelölt időpontban



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok