Oroszország legyőzve – irány a csoportelsőség!

2016. április 06. 18:24

A magyar férfiválogatott magabiztosan győzte le Oroszországot (18-8), és miután Kanada csak 10–10-et játszott Romániával, pontelőnnyel áll az A csoport élén. Az utolsó csoportmérkőzés csütörtökön Szlovákia ellen következik, aztán jöhet Rióért a negyeddöntő.

Fotó: Dobos Sándor

Kanada–Románia 10–10 – a számolgatás helyett!

Porzio csapatának pontvesztése ugyanis azt jelenti, hogy a csoportlesőség kiharcolása újra visszakerült a magyar válogatott kezébe, nem kellett, nem kell már a csütörtöki francia-kanada meccsel foglalkozni (azonos pontszám esetén ugyanis a harmadik helyezett elleni eredmény rangsorolt volna az első két helyen), „csak” be kell gyűjteni a négy pontot.

Nos, ebből kettő már a zsákban.

Rögvest az első negyed után megnyugodhattunk, hiszen Benedek Tibor legénysége annak rendje és módja szerint magabiztosan kezdte a partit. Vámos Márton lőtt nagy gólt, Nagy Viktor védett emberhátrányban, majd Varga Dénes megúszás után lőtte a másodikat.

A Lisunov nélkül kiálló rivális Kharkov góljával szépített, ám válaszul Erdélyi Balázs és Hosnyánszky Norbert találata következett. Fedotovnak elég is volt ebből, a kapuban Kornejev váltotta, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Sagajev mester mindent megpróbált. De hiába, második kapusának sem volt több sikerélménye a nyitó negyedben, hiszen Varga Dénes és Zalánki Gergő emberelőnyből mattolta – közte Odintsov szerzett gólt, így 6–2-vel nyitott a csapat.

Fotó: Dobos Sándor

A második etapot Hosnyánszky bődületes gólja nyitotta, majd két orosz gól következett: Kharkov és Bychkov használta ki a rést a magyar falon. Idegeskedésről azonban szó sem volt, hiszen a mieink irányítottak, kézben tartották a mérkőzést. Vámos, Zalánki, majd Varga Dániel lövése volt pontos, és Merkulov ugyan „bevert” egy fórt, de Varga Dániel újra jelezte, ki az úr a háznál. Megnyugtató, 11–5-ös előnnyel ment együttesünk a nagyszünetre.

Hárai Balázst továbbra sem tudták az oroszok tartani, centerünk „szállította” a kiállításokat – Hosnyánszky belőtt még egyet a harmadik menet elején. Sokáig sikertelenül próbálkoztak a felek, Nagy Viktort jól segítette a védelem, így nem csökkent, igaz nem is nőtt a különbség. Mígnem Manhercz Krisztián lövése csúszott át a kapuson – így vezettünk már 13–5-re. A balkezes Kharkov emberelőnyből szépített, átellenben azonban a védőjéről ellépő Erdélyi, majd Zalánki válaszolt erre remekül.

A záró negyedben Bisztritsányi Dávid állt a kapuba – pechére Kharkov lövése róla pattant be. Bedő Krisztián is feliratkozott a góllövők közé, majd őt Kholod követte. Betalált még Erdélyi és Manhercz, Bisztritsányi labdákat fogott, a vége 18–8 lett.

Folytatás csütörtökön, az utolsó csoportmeccsen Szlovákia ellen – 15.10, tv: M4

Eredmény – Férfi olimpiai selejtező, Trieszt
4. forduló, A csoport

Oroszország–Magyarország 8–18 (2–6, 3–5, 1–4, 2–3)
Vezette:
Putnikovics (szerb), Willis (dél-afrikai)

OROSZORSZÁG: Fedotov – Giniiatov, Odintsov 1, Merkulov 1, Kharkov 4, Krasnov, Khalturin, Balakirev, Bychkov 1, Kholod 1, Magomaev, Kornejev (kapus). Szövetségi kapitány: Erkin Sagajev

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos 2, Erdélyi 3, Szivós, Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Hárai. Csere: Zalánki 3, Manhercz K. 2, Hosnyánszky 3, Decker Á., Bedő 1, Bisztritsányi (kapus). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

További eredmények
A csoport

Kanada-Románia 10-10 (1-1, 6-4, 3-4, 0-1)
Gólszerzők:
Boyd 5, Kudaba 3, Constantin Bicari, Torakis, ill. Negrean 3, Gherorge 2, Teohari 2, Radu, Oanta, Goanta

Szlovákia-Franciaország 8-10 (2-0, 2-4, 3-4, 1-2)
Gólszerzők:
Durik 2, Uradnik 2, Kolarik, Seman, Famera, Zatovic, illetve Crousillat 3, Blary 3, Camarasa 2, Kovacevic, Izdinsky


Az állás:

1. Magyarország 7 pont (57-37)
2. Kanada 6 pont (42-39)
3. Franciaország 6 pont (41-43)
4. Románia 3 pont (42-45)
5. Oroszország 2 pont (32-41)
6. Szlovákia 0 pont (32-41)

B csoport

Kazahsztán-Németország 11-11 (2-2, 3-3, 4-2, 2-4)
Gólszerzők:
Ushakov 3, Gubarev 2, Rekechenskiy 2, Pekovic 2, Shmider, Ukumanov, illetve Csuk 4, Stamm 2, Restovic 2, Real, Jungling, Eidner

Dél-Afrika-Spanyolország 1-15 (1-3, 0-6, 0-4, 0-2)
Gólszerzők:
Rumbelow, illetve Molina 5, Alfarez 3, Sanchez 2, Tevar 2, Saglietti 2, Compte

Olaszország-Hollandia 11-5 (3-1, 5-3, 2-0, 1-1)
Gólszerzők:
Figlioli 4, Girogetti 3, Nora, Presciutti, Aicardi, Balardi, ill. Lindhout 3, Winkelhorst, van der Bersselaar

Az állás:

1. Olaszország 6 pont (55-20)
2. Spanyolország 6 pont (39-31) 
3. Hollandia 6 pont (29-29)
4. Németország 3 pont (47-34)
5. Kazahsztán 3 pont (30-39)
6. Dél-Afrika 0 pont (14-71)



További program

Április 7., csütörtök:

Franciaország-Kanada 13.50
Magyarország-Szlovákia 15.10
Oroszország-Románia 16.30
Spanyolország-Kazahsztán 17.50
Hollandia-Dél-Afrika 19.10
Olaszország-Németország 20.30

Április 8., péntek:
31. meccs: 1A-4B 16.00 - negyeddöntő
32. meccs: 2A-3B 17.30 - negyeddöntő
33. meccs: 3A-2B 19.00 - negyeddöntő
34. meccs: 4A-1B 20.30 – negyeddöntő

Április 9., szombat:
35. meccs: 31 vesztes-33 vesztes 16.00
36. meccs: 32 vesztes34 vesztes 17.30
37. meccs: 31 győztes-33 győztes 19.00
38. meccs: 32 győztes-34 győztes 20.30

Április 10., vasárnap:
35 vesztes-36 vesztes 11.00 – a 7-8. helyért
35 győztes-36 győztes 12.30 – az 5-6. helyért
37 vesztes-38 vesztes 15.30 – a bronzmeccs
37 győztes-38 győztes 17.00 – a döntő
Sorsolás az olimpiára – 19.00

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok