Remekül tartotta magát Szentesen az Eger

2016. március 30. 20:30

Kelemen Attila csapata a 23. percig vezetett a Kurca partján, ám a végjátékban fordítottak a hazaiak, akik így előnybe kerültek a női bajnokságban az elődöntőbe jutásért zajló párharcban. A Dunaújváros közben magabiztosan győzte le a Szegedet.

Fotó: www.egrivizilabda.hu/archív

Hosszú szünet után folytatódott a női bajnokság: az alapszakasz két legjobbja, az UVSE és a BVSC várja elődöntős ellenfelét. Nos, ha az elődöntőbe jutásért zajló párharcban az esélyesebb csapatok győztek – más kérdés, a Szentes speciel roppant nehezen nyert odahaza. Az Eger ugyanis bizonyította, a kemény munka beérett, hétről hétre lett jobb a csapat, amely korábban is szorongatta meg a nagyokat. Ezúttal a harmadik negyed elején Szívós Palóma góljával 6–5-re vezetett Szentesen! Ezt az előnyét a 23. percig őrizte is, amikor megvillant az addigi 0/7-es statisztikai mutatóval álló Bujka Barbara, aki akciógóllal egyenlített. A negyedik negyed első támadását Kövér-Kis Réka akciógólja zárta, ám Czigány Dóra egyenlíteni tudott! Öt perc sem volt hátra, és 7–7 állt a táblán. A hátralévő időben aztán már csak két hazai gólt született (Miskolczi Kitti és Kádár Ildikó akcióból talált be), a lövések csupán 30 %-át hatástalanító (3/10) Bolonyai Flóra is védett egyet, így nehezen nyert Tóth László együttese. A vereség ellenére le a kalappal Kelemen Attila csapata előtt, amely vasárnap odahaza ezek után főleg nem esélytelen a felek egri találkozóján.

A dunaújvárosi találkozón nem volt izgalom, a Görögországban is edzőtáborozó hazaiak az öt gólig jutó Gurisatti Gréta vezérletével magabiztosan 18–5-re győzték le a Szegedet. A második találkozót szombaton Szegeden rendezik.

Eredmények – Női ob I.-es bajnokság
Az elődöntőbe jutásért, 1. mérkőzés

Dunaújvárosi Egyetem VE-Maarsk Graphics–Szegedi Vízmű-Taylor&Nash-Szegedi Egyetem 18–5 (5–0, 6–2, 3–2, 4–1)
Gólszerzők
: Gurisatti 5, Horváth B. 3, Vályi V. 3, Garda 2, Menczinger, Somhegyi, Huszti, McHunu, Szilágyi, ill. Miklós D. 2, Dalmády Sz., Vida, O-Nagy
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Hungerit-Szentesi VK–ZF-Eger-EKF 9–7 (2–1, 3–4, 1–1, 3–1)
Gólszerzők:
Gémes 3, Miskolczi 2, Hevesi, Kádár, Kövér-Kis, Bujka, ill. Czigány 2, Parkes 2, Veréb, Ráski, Szívós
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmény – az 5–8 közé jutásért, 1. mérkőzés

UVSE Vízilabda SE–Kecskeméti VE 12–4 (4–0, 2–1, 4–2, 2–1)
Gólszerzők:
Ádám E. 4, Gerendás M. 3, Faragó K. 2, Pap M., Gyárfás D., Hidas D., ill. Görög E. 2, Keresztes A. 2
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Tatabányai Vízilabda Kft.–KÓPÉ-ÚVSE 8–3 (2–1, 1–0, 5–1, 0–1)
Gólszerzők:
Ritz 3, Azumah 2, Szellák, Antalóczy, Tóth A., ill. Török, Ármai, Szűcs P.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok