Dr. Fritz Péter: Néha azért belefér a „bűnözés”
A férfiválogatott mellett jó ideje, a női válogatott mellett hivatalosan március óta dolgozik dr. Fritz Péter táplálkozási tanácsadóként. Tevékeny szerepet vállal, megfogalmazása szerint háttértámogatást ad ahhoz, hogy a játékosok bioritmusa és teljesítménye minél kiegyensúlyozottabb legyen.
Azt mondja, egyre inkább érzi a bizalmat a játékosok irányából. Nincs számára annál nagyobb visszaigazolás, mint egy játékos telefonhívása a legváratlanabb helyzetben: „Hello, doki, melyiket vegyem meg?” Merthogy egyre tudatosabbak a pólósok is az étkezésben, a táplálék-kiegészítők használatában, köszönhetően a közös munkának.
Dr. Fritz Péter az egészségtudományok doktora, egészségfejlesztő, a Testnevelési Egyetem oktatója, az egri Eszterházy Károly Neveléstudományi Doktori iskola témavezetője, a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság elnöke sok éve dolgozik sportolókkal, a férfiválogatottnál elért eredményei miatt Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya is felkérte, foglalkozzon a csapattal.
„Március elején kezdődött a munka hivatalosan, azóta tart a lányok felmérése, hiszen ez egy hosszabb kezdeti ismerkedés” – mondta kérdésünkre a szakember. – Örültem Bíró Attila hívásának, hiszen ez egy jó visszaigazolása a fiúkkal végzett munkának, de azért össze kellett kapjam magam, hogy jól tudjam menedzselni a munkáimat, hiszen a magánpraxisom mellett a Ferencváros táplálkozási tanácsadója vagyok és 7 éve a Szilver Tánccsoport Egyesület erőnléti edzőjeként is dolgozom. A Fradinál kiemelten foglalkozom a labdarúgókkal, Gerendás György révén a férfipólósokkal, de vannak egyéni sportolóim is, például birkózók, kenusok, diszkoszvető. Van előélete a női válogatottal végzett munkának, hiszen többekkel dolgoztam már együtt, elég sok lányt ismerek. Korábban három évig az egri női csapatnál dolgoztam, majd 2015. december 31-ig a szentesi lányokkal. Bujka Barbarát és Tóth Ildikót is felkészítettem az Európa-bajnokságra, és vannak bájos kapcsolatok is: Gangl Edina és Czigány Dóri Egerben a főiskolán a tanítványom is volt. De azok is hallottak már rólam, akiket nem ismertem korábbról: az első beszélgetéseink során volt, akit megkérdeztem, miért szedi ezt vagy azt a táplálék-kiegészítőt, mire ő csak annyit mondott: „azért, mert a Bujka Barbinak is ezt mondtad”.
Válogatottakról beszélünk, de valójában egyénekkel foglalkozik, igaz?
Pontosan: ennek a munkának ez a szépsége és nehézsége is. Nincsenek sablonok, ehelyett nagyon komolyan egyénre szabva kell lebontani a táplálkozási tervet. Meg kell ismerjem mindenkinek a saját életmódját, a szokásait, napi ritmusát. 16-17 év után nyugodtan mondhatom: nagyon nehéz egy meglévő szokásrendszert megbontani. Sokszor nem is szabad, hiszen a táplálkozással kapcsolatos szokásaink egy részének pszichés támogatottsága és kihatása is van. A női válogatott egyik tagja minden mérkőzés előtt egy dupla capuccinót iszik, ezt nem fogom neki megtiltani, mert annak negatív hatása lenne a teljesítményére.
Elég sziszifuszi meló maximálisan megismerni és feltérképezni az egyént, ez akár több hónapot is igénybe vehet. Most a riói olimpia előtt kicsit kevés is az idő, de a játékosokkal napi levélváltásaim vannak, főleg azokkal, akiket korábban nem ismertem. De a régebbi munkakapcsolatot is fel kell frissíteni: Keszthelyi Ritával Egerben dolgoztam együtt, majd miután kikerült Olaszországba, egy ideig fogtam a kezét, aztán miután akklimatizálódott, nem volt erre már szükség. Most viszont ismét egymásra találtunk a válogatott révén, vele van, hogy naponta 4-5 levelet váltunk – a nőknél nincs megállás.
Mennyi idő megismerni egy embert és szokásait?
Változó, de ez a megismerési folyamat nagyon intenzív. Persze, vannak objektív mérőszámok, mint például a testösszetétel-vizsgálat, a véranalízis, amelyekre szükség van ahhoz, hogy tisztán lássunk. De ismerni kell a szövetségi kapitány elvárásait, egyénre lebontva, ezt meg is kaptam Bíró Attilától, mint ahogyan korábban Benedek Tibortól is. Meg kell ismernem az egyéni motivációt is, tudnom kell, kit mi hajt, és azt is, felém mi az elvárása. Ez nem mindig egyezik a szövetségi kapitányéval, de én mindenkinek leszögeztem: a feladatom az, hogy a magam területén elősegítsem az egyén képességeinek fejlesztését – jelen esetben a saját posztjának megfelelően, senkiből nem célom fitnesz modellt képezni. Megfelelő táplálkozással segíteni, gyorsítani, támogatni lehet a sportteljesítményt. Ez egyfajta háttér-támogatási rendszer, ezt építjük fel, közösen.
Mekkora különbségek vannak a vízilabdázók között a tudatosság tekintetében? Figyelnek a táplálkozásra?
Hatalmas különbségek vannak. Ahogyan a férfiaknál, úgy a nőknél is van egy kategória, ahol fokozottabban jelen van a tudatosság, az odafigyelés, a kiegészítők körültekintő összeválogatása, a rendezettebb bioritmus, ők azok, akik külföldön töltöttek el hosszabb időszakot – nyilván megtapasztalták a profizmus egy magasabb szintjét. Vannak olyanok, akiket abszolút nem érdekel ez az egész, sőt, egy kis ellenállás és önfejűség is mutatkozik bennük: „nekem ne mondja meg senki, mit eszek”. Van, amikor e mögött az áll, hogy az illető nem mer szembenézni a rossz szokásaival, nem vallja be szívesen önmagának sem, hogy figyelhetne jobban is magára. Szerencsére egyre kevesebben gondolkodnak így, a lányoknál az első felméréseknél egy-két ember akadt, aki elsőre elutasító volt a tervvel kapcsolatban. Azt látom a mostani női válogatotton, hogy csapatként tényleg egyben vannak. Tudnak egymásra hatni, és ez az én munkámat is segíti. Egyébként a hat dunaújvárosi kerettag felmérése még hátravan, április elején utazom majd hozzájuk. Somhegyi Noémivel már korábban dolgoztam Egerben, vele például azért volt jó a kapcsolat, mert ő egy olyan típus, akinek szüksége van arra, hogy kontroll alatt tartsák, hogy szorosabban fogják és segítsék.
A fiúk vagy a lányok a szófogadóbbak?
Mindkét csapatban van egy-két nehéz eset, de régóta dolgozom azon, hogy ezen változtassak. Nemrég Benedek Tibor kérte, menjek el Szolnokra, mert ha a szolnoki különítménnyel szót tudok érteni, akkor az sokat lendít az egész csapat hozzáállásán is. Úgy érzem, ez maximálisan megvalósult, mára a programom egyik zászlóvivője Kis Gábor. Látszik rajta a szemléletbeli változás, azt mondja, hogy érdemes, van értelme együtt dolgozni – szinte naponta eszmét cserélünk. A férfiválogatott mostani, Trieszt előtti budapesti felkészülése során már majdnem minden étkezést én állítottam össze a csapatnak, mindenhol úgy szolgálják fel az ételt, hogy előtte velem leegyeztették a menüt.
Ha valaki egy dietetikushoz, táplálkozási szakemberhez fordul, szinte biztosan azzal a beletörődéssel teszi, hogy bizony az élvezeteket onnantól kezdve meg kell vonnia magától. Tényleg így van ez minden esetben?
Sportága válogatja. Egy csapatsportnál az ember azért megengedőbb, mert nincs a táplálkozásnak százalékosan akkora szerepe a teljesítményben, mint egy egyéni sportolónál. Dolgozom diszkoszvetővel, futóval, öttusázóval, ott 30-40 százalékban is befolyásolja a teljesítményt a táplálkozás, de van, hogy testépítőknek is segítek, ahol a táplálkozás szerepe akár 50 százalék feletti is lehet. A vízilabdában azért a taktika, az egymásra utaltság levág ebből a „tortából” egy nagy szeletet. Ezzel együtt nem szeretem túl monotonná és végletekig szigorúvá tenni az egyéni programokat. Böde Dani nagy kedvence a hortobágyi palacsinta, neki időszakonként muszáj azt ennie, így az be is van építve a meccs előtti vacsorájába. Van, aki nagyon édes szájú és délután 4 után muszáj ennie valami édeset, ezt meg lehet oldani: vannak olyan édességek, csokoládék, amik erre alkalmasak. Bevezettem a „bűnözés” kategóriáját, amit várnak is a sportolók, sőt, panaszkodnak, ha meglátják a csapattársuk heti programjában, hogy többször is megengedett bűnözni, miközben nekik csak egyszer. Szóval figyelik egymást a srácok és a lányok, jó ezt megélni. Tudni kell azt is, máshogy kell táplálkozni egy alapozásnál, máshogy egy rájátszás alatt, az olimpia éve pedig önmagában másfajta felkészülést igényel.
A férfiválogatott nemsokára elutazik Triesztbe, az olimpiai kvalifikációs tornára. Ilyenkor a táplálkozási szakértő nem lát rá a dolgokra. Itt jön a bizalom kérdése?
Folyamatos nevelő-fejlesztő munka az enyém, tényleg rendszeresen egyeztetek a játékosokkal. Egy magára valamit is adó profi sportember egy külföldi vagy akár hazai túrára viszi magával a kis dobozát, benne a szükséges táplálék-kiegészítőkkel. Természetesen külföldön ki vagyunk szolgáltatva a helyi szervezőknek az étkezést tekintve, de lehet tudatosan válogatni, erre nevelem a sportolókat. A reggelinél könnyebb a helyzet, hiszen a svédasztalos kínálatban meg lehet találni azokat az ételeket, amelyek ideálisak. Az igazi lecke az, amikor eléd teszik az ebédet vagy vacsorát, de ilyenkor is lehet figyelni a mennyiségre, tudatosságra.
Idehaza teljesen kialakult már a megfelelő rendszer a fiúknál?
A férfiválogatott közös ebédjei mindig ugyanott vannak, az étterem tulajdonosával több fordulón keresztül egyeztettük, mi az a sztenderd ételsor, amit fel lehet szolgálni. A reggeli differenciált, ilyenkor kettészakad a csapat, hiszen vannak, akik szállodában laknak Budapesten. Ott a reggeli ugyanolyan előkészített, lehet válogatni, az ebéd és a vacsora pedig az általam összeállított terv alapján történik. Azoknak a legkényelmesebb és legegyszerűbb betartani a programomat, akik otthon esznek, hiszen akkor nem kell alkalmazkodni egy külső szereplőhöz. A trieszti torna előtti felkészülés a magam részéről a lehető legideálisabb, tökéletesen összeállt a program, még Vámos Marci is megdicsérte a menüt. Ugyanezt szeretnénk elérni a lányoknál is. Attila szeretné, ha a nyári, riói felkészülés során a Margitszigeten ebédelnének a játékosok, várhatóan hamarosan egyeztetek majd az ottani konyhafőnökkel.
Mik a menüsorok fő fogásai, állandó elemei, mit esznek a srácok leginkább?
A fehérjében gazdag étkezés mellett, mint ahogy azt már említettem, próbálok a monotónia ellen is harcolni és az egyéni igényeket is meghallani. A margitszigeti felkészülés során a fiúk változatos ételsorral találkozhatnak.
Szúrópróbaszerűen áruljunk el egy napi ebédmenüt a hétről!?
Húsleves, csirkenyárs roston, jázminrizzsel, paradicsomsalátával és tiramisu.
Jól hangzik. De mennyire aggódik Rió miatt? Függetlenül attól, hogy az olimpiai faluban egységes az étkezés, és külön európai konyha is a sportolók igényeit szolgálja.
Van bennem egy kis félsz mindig, amikor elhagyjuk a kontinenst. Ráadásul egy olimpiai sportágban ez az esemény mindig kitüntetett szerepet kap, és egyben pszichés terhet jelent. Mindig megszólal belőlem a szakember: mi lesz a faluban? Biztos, hogy azokkal az európai alapanyagokkal dolgoznak a szakácsok? Biztosan azokkal a konyhatechnológiai megoldásokkal élnek majd? Sok a kérdőjel, de nyugtatgatnak folyamatosan, hogy az olimpiai faluban a differenciált étkeztetés garanciát jelent. Reméljük, ez így lesz, és akkor már csak a sportolóknak kell figyelni, vinni magukkal a dobozukat, és betartani az előírtakat. A fontos az lesz, hogy minél kisebb változást érzékeljen a szervezet. Az átállás már önmagában egy stresszhelyzetet eredményez, ha azon átesnek a versenyzők, már könnyebb minimalizálni ezeket a pszichésen is jelentkező változásokat.
Egy interjúban azt mondta, leginkább mesélni szeret a pácienseknek, hiszen a megélt történetekkel lehet hitelessé tenni a programokat. Vannak olyan vízilabdás történetek, amiket már más sportolóknak elő tud adni elrettentésnek vagy pozitív példának?
Vannak hatalmas arcok, vannak sztorik, de nem szívesen beszélnék róluk a nagy nyilvánosság előtt, éppen azért, mert a kapcsolatom a játékosokkal a bizalmon alapul. Általában azokat az élettani és biokémiai folyamatokat szeretem hasonlatokkal bemutatni, amelyek befolyásolják a mindennapokat. Ha odafigyelünk, könnyebb betartani az előírtakat. Amikor azt látom, hogy a versenyző magáénak érzi azt, amit megbeszéltünk, megnyugtatom magamat, jól csináltam mindent. Ha a nevelő, fejlesztő munkával eljutottam ide, nagy megnyugvást érzek. Sokan azt hiszik, idegesítenek, ha felhívnak a legkisebb bajukkal is, vagy éppen akkor, ha egy üzletben vannak, és nem tudják, melyik táplálék-kiegészítőt vegyék meg. Engem viszont nemhogy nem idegesít, hogy felhívnak, hanem melegséggel tölt el, mert érzem a bizalmat, érzem, hogy fontosnak tartja a sportoló azt, amit tanácsoltam neki. Bíznak bennem, tudják, hogy a háttérben egy szorgos hangyaként tevékenykedem. A nyilvánosság számára láthatatlan a munkánk, és sok minden a rendelőben dől el. Ott a legkülönbözőbb élethelyzetekkel találkozom, a sportolók kinyílnak, megnyílnak, nem volt ritka a sírás sem az elmúlt években. Ahhoz, hogy megértsem egy versenyző bioritmusát, ismernem kell az életét, a munkám nagy része pszichológia. A lelkiállapot ugyanis nagyon kihat a sportteljesítményre, különösen a nőknél.
-dobos-