„Minden egyes nap, minden egyes gyakorlással többek vagyunk” – fogalmazott az olimpiai selejtezőre készülő férfiválogatottunk 32 esztendős világbajnok védője, aki a keret egyetlen állóbekkjeként sem kényelmesedik el. Az OSC-ben jobb híján centerként szereplő játékos boldog, hogy Benedek Tibor hisz benne, a vízben igyekszik ezt meghálálni.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hogy is mondtad a szezon elején?
Mire gondolsz?

„Végre a klubomban a saját posztomon játszhatok, ami fontos, mert vissza akarok kerülni a válogatottba.”
No, igen. Kijelentésem első része rajtam kívülálló okok miatt nem sikerült. Mi tagadás, eleinte látszott is a teljesítményemen, hogy nagyon elkeseredtem, de gyorsan végiggondoltam mindent, és elhatároztam, a rossz dolgokkal nem foglalkozom, a feladatra koncentrálok.

Miután a 2015-ös világbajnoki csapatból kimaradtál, majd a soros szezon elején rögvest dugába dőltek a számításaid, a válogatottba való visszakerülésedet mennyire érezted reális célnak?
Miután beszéltem Tibivel, abszolút. Megnyugtatott, ad majd esélyt, és ha úgy teljesítek, ahogy számára elfogadható, akkor ott lehetek a legjobbak között.

Kérdezhetném, milyen poszton...
Jogos: természetesen bekkben. Külön kihangsúlyozta, a közös edzéseken, és persze a meccseken kell megfelelően teljesítenem ahhoz, hogy számításba vegyen. És ez esetben eltekint attól a ténytől, hogy idény közben a csapatomban javarészt sajnos centerben játszom. Ezzel le is zártam magamban a dolgokat, igyekeztem az OSC-ben és a válogatottban is jól teljesíteni.

Ez a kettős szerep külön megpróbáltatásokkal jár?
Nem mondom, hogy egyszerű, különösen az első napokon kell a szokottnál jobban koncentrálni az átállásra, legyen szó akár a klubból a válogatotthoz jövet, vagy éppen fordítva. Így alakult, ezzel kell megbirkózni.

Fotó: Dobos Sándor

Visszakanyarodnék az elejére: elterveztél valamit, és aki téged ismer, jól tudja, ebből nem igen szoktál engedni, ehhez képest rögvest a szezon elején keresztülhúzták a számításaidat. Tényleg ennyire könnyen túltetted magad ezen, vagy az idő, valamint a válogatott meghívó mindent megszépít?
Igazad van, voltak kellemetlen napok. Dühös voltam. A múlt évet valahogy könnyebben lenyeltem, centereznem kellett, kimaradtam a válogatottból, elfogadtam, tiszta lapot nyitottam. Erre fel a szezon előtt közvetlenül kiderült, Joe nem jön vissza, Toni sokat volt sérült, egyedül kellett végigcentereznem meccseket, ezt bizony álmomban sem gondoltam volna. Igen, emiatt tényleg nagyon dühös voltam.

Milyen, amikor Decker Ádám igazán dühös?
Ezt a dühöt speciel igyekeztem pozitív irányba terelni.

Amennyiben?
Eldöntöttem, megmutatom, hogy ebben a helyzetben sem uralkodik el rajtam a pánik, bebizonyítom, kemény fiúk vagyok.

Ha azt vesszük, hogy ott voltál a belgrádi Európa-bajnoki bronzérmes csapatban, illetve most itt ülünk a válogatott edzés után a Komjádi uszoda lelátóján, nem nagyon lehet kérdés, sikerült-e.
Én is így látom. Pozitív visszajelzéseket kapok a szakemberektől, csapattársaktól, edzőimtől, ez alapján talán nem nagyképűség kijelenteni, jó úton járok.

Mennyire érzed göröngyösnek? A hétköznapok forgatagában milyen nehézségeket okoz a posztprobléma?
A klubban sajnos nincs lehetőségem bekként gyakorolni, nehéz a helyzet.

Mentálisan?
Talán inkább technikailag. Nem mindig jönnek automatikusan azok a mozdulatok, amelyek kellenének. Pont most Németországban éreztem, hogy gondolkodnom kell bizonyos megoldásokon, melyik oldalról kerüljek, hogy helyezkedjek, és a többi. És ha gondolkodom, az már rég rossz. Ösztönösen kell cselekedni.

Azért ne vágd magad alatt a fát!
Szó sincs róla, hiszen ez is olyan, mint a fáramászás, biciklizés, hogy nagy klasszikus közhelyeket említsek, azaz a bekkelést sem lehet elfelejteni. Egy-két hét, és visszajönnek ezek a mozdulatok.

Fotó: OSC Waterpolo

Mit gondolsz, azáltal hogy immáron második szezon óta belekóstolsz a centerek sanyarú sorsába, a saját bőrödön érzed ennek a súlyát – fogalmazhattam volna úgy is, a védők karmolásait… –, mennyiben befolyásolta a te védőjátékodat? Paraszti logikával vizsgálva csak előnyödre válhat, ha a másik oldal kulisszatitkait is megismered.
Jó felvetés. Centerben sokszor fut végig az agyamon, én miként fognám magamat, hogy kerülném, és egy gyors mozdulattal igyekszem előnybe kerülni. Ha megnézed, a góljaim nagyon nagy részét elmozgás után lövöm, nem azok a klasszikus centergólok. Valahol talán ráéreztem erre, hogy a védők miként próbálják lefogni a centereket, és ez ellen dolgozom. A válogatottban meg fordítva. Összességében úgy vélem, ez a helyzet nem okoz különösebb problémát, sőt voltaképpen valóban kamatozik is a történet.

Ha már itt tartunk: általánosságban miként jellemeznéd a valódi posztodat?
Hm, nem egyszerű. Ha oda akarsz kilyukadni, nem a leghálásabb pozíció. Az atyaúristen bekkelhet, akkor is ki lesz állítva. Az, hogy labdával vagy labda nélkül, egy másik dolog, a védő ügyességén múlik.

Vagy a szubjektivitáson…
Kétségtelen, kívülről rendkívül nehéz megítélni egy-egy szituációt.

És belülről?
Onnan is. Ennyit a bekk és a center hálás szerepéről. Viszont mindkettő fontos szerepet tölt be a vízben.

A sydneyi és az athéni olimpiára két állóbekkel mentünk, Pekingben és Londonban Varga Tamásnak mások segítettek be. Aztán a barcelonai világbajnokságon Gór-Nagy Miklóssal együtt ketten láttátok el javarészt a centerek semlegesítését. Tendencia nem nagyon figyelhető meg – mit gondolsz, korszakfüggő, hogy milyen stílusú védekezést, ezáltal játékost kell bevetni?

Fogós. Nem tudom megmondani, mi a jó. Talán inkább edző-, no és persze bírófüggőnek mondanám. Meg kell találni az egyensúlyt ebben is, mint minden másban. Nem lehet, hogy van három nagydarab lomha bekkje az embernek, mert soha nem érünk fel, így abból sok támadás nem lesz. De az sem lehet, hogy folyamatosan fáradnak el azok a góllövő, azok a könnyebb fizikumú játékosok, akiktől ez a poszt nagyobb erőfeszítést kíván. A hazai Európa-bajnokság szerintem egy kiváló példa az egyensúly megtaláláshoz. Mi megcsináltuk azt a törődést az ellenfél centereivel, amelyet ők igényelnek, majd a meccs bizonyos szakasziban be tudott menni rájuk Hosi vagy Dani, le tudtak fordulni róluk.

Fotó: Dobos Sándor

Elvégeztétek a piszkos munkát.
Pontosan. Egy már meggyötört, fáradt centert a jól mozgó, technikás játékosainkkal körbevesszük, és le lehet róla fordulni. Nem látványos, hatalmas energiát kell belefeccölni, támadásban folyamatosan mozgatni kell az ellenfél centerét. Volt olyan meccs, hogy megnéztem a statisztikai lapot, amit Gergely Pisti ír, és a nevem mellett nem volt bejegyzés, csak három kiállítás. Rosszul nézett ki, pedig nagyon elfáradtam, sokat dolgoztam, beindulásokkal, kapufás munkával. Kevés edző látja, és még kevesebb, aki ezt értékeli. Szerencsére most olyan helyen vagyunk, ahol ez megvan. Kellenek az olyan játékosok védekezésben, mint Dani, Hosi, Marci, akik nagyon mozgékonyak, tisztábban bekkelnek kicsit, és le tudnak fordulni. De azért egy elődöntő vagy egy döntő ennél komplikáltabb történet. Amit eddig lejátszottam, az mind kőkemény bunyót, nyílt viktóriát hozott, ahol viszont az kell, hogy ne tolják be a védőket két méterre. Egy jó védekezés, egy blokk eldönthet egy ilyen mérkőzést. Ezért kellenek a klasszikus állóbekkek.

Fizikumról beszélünk – így, két héttel a belgrádi elődöntő után miként látod azt a meccset? Valóban erővel bírta jobban a montenegrói csapat?
Sokan ezt mondták, közöttük Tibi is, de az igazat megvallva én nem éreztem azt, hogy fizikálisan fölénk kerekedtek volna. Persze, ha párba tesszük a játékosokat, biztosan volt, amelyben fizikálisan ők voltak a jobbak, de volt, ahol mi. Mint ahogy minden bizonnyal technikai téren is ugyanez a helyzet. Szerencsétlen meccs volt, döntetlenszagúnak mondanám, amely aztán sajnos elment. Montenegró utána parádés meccset játszott a döntőben a szerbekkel, és ez megnyugtatott abban, hogy még mindig oda tartozunk, ahova tartoznunk kell, ahova mi gondoljuk magunkat. Sokat kell tenni azért, hogy ez minél fényesebb éremben mutatkozzon meg. Amúgy pedig ha valakinek fizikális problémája van, az nem baj, ezen könnyen lehet változtatni. A konditermet, a súlyzókat, a medicinlabdát ugyanis könnyű megtalálni. Akkor lennél szomorú, ha taktikai, technikai, vagy más készségbeli dolgokkal lennék lemaradva, mert azon nehéz lenne ilyen rövid idő alatt változtatni. De ezt sem tapasztalom.

Konditermet, súlyzókat, medicinlabdát említesz – hogy bírod?
Maga a játék edz igazán. Azt vettem észre, sokkal jobb a kondícióm azáltal, hogy folyamatosan igénybe vagyok véve, két és fél-három negyedeket játszom a klubomban. Ugyanaz a birkózás megy a vízben, csak ugye nem a saját, hanem az ellenfél kapuja előtt.

Plasztikusan fogalmazva nem gyilkolsz, hanem téged gyilkolnak.
Valahogy így.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

És innen jutottunk el oda, hogy egyedüli kimondott állóbekként vagy az olimpiai selejtezőre készülő keretben. Kerek.
Tibornak köszönhetem, hogy hitt, és hisz bennem. Úgy gondolom, látja azt az elszántságot, ami ezzel a helyzettel jár. Biztosan sokan végigcsinálnák ezt, de az is biztos, sokan nem tudnának megbirkózni azzal a feladattal, hogy egy számukra idegen poszton alkossanak. Nekem sajnos az ismert körülmények miatt nap, mint nap azt kell csinálni, ami nem feltétlen a válogatott szereplésem javára válik. A lelkesedésemet, az akaratomat, a kitartásomat mutatja, hogy itt vagyok.

Bocs, de ezek már-már jolley joker féle stílusjegyek.
Azért a magyar bajnokság más, mint a nemzetközi válogatott szint. Erős a hazai sorozat, de itt még az is előfordult, hogy a centerezés mellett Bundschuh Erik sérülése miatt bekkeltem is – no, ez a vízilabda netovábbja. Borzasztó fárasztó. Nemzetközi szinten ezt nem lehet, persze egyszer-egyszer egy taktikai húzást lehet erre építeni, színesítheti a válogatott taktikai repertoárját, hogy alkalomadtán be tudom menni valakivel második centerbe, aki nem védő, és ki tudok harcolni mondjuk egy fontos kiállítást.

Sokan mondják, ez a trieszti selejtező, a velejáró felkészülés még jól is jön nektek.
A klubedzőket is kérdezted? Csak mert ők általában más véleményen vannak… Persze valahol érthető. Nekünk jól jön, plusz lehetőség, mér a német túra alatt nagyon jó hangulat alakult ki, újra sikerült felvenni a válogatott fonalát, minden egyes nap, minden egyes gyakorlással többek vagyunk. Ez csak az előnyünkre válhat.

Egyedül bekként, vetélytárs nélkül kivel harcolsz?
Először is büszkeséggel tölt el, hogy múlt nyáron sehol sem volt a nevem, most pedig itt vagyok. Még inkább erőt ad ahhoz, hogy amit eddigi csináltam, azt még jobban csináljam. De vannak itt nagyszerű játékosok, akik neve mellé oda lehet írni, hogy bekk, mint ahogy sérülés esetén az én nevem mellé, hogy center. Színes a társaság. A kérdésedre konkrétan válaszolva: mindig magam ellen harcolok. Csak akkor tudom magamon segíteni, ha én jobb akarok lenni.

Roppant kiegyensúlyozottnak tűnsz.
Így is érzem magam. Fantasztikus érzés, hogy amit előre elgondoltam, az most gyümölcsözik. Ha rajtam múlik, semmi sem állíthat meg, hogy elérjem a célomat.

Fotó: MTI/Marjai János

Sokat változtál az elmúlt egy év alatt? Családapaként sokszor máshogy látja az ember a dolgokat.
Lilien megszületése volt az elmúlt nyár csodája, kárpótolt a világbajnokságért. Csodálatos, hogy amikor hazamegyek, a feleségem mellett őt is megölelhetem. Korábban hajlamos voltam a vízilabda mellett úgymond hülyeségekkel foglalkozni, főleg a playstation, a zene kevergetése és az autós találkozók ment szép számmal, minden mára megváltozott. Edzés után hazamegyek, vagy játszom a kicsivel, vagy együtt szundítok vele, megvan a beosztásom, ritkán térek el tőle.

Afféle benőtt a fejed lágya effektus?
Nem. Amikor bekerültem a válogatottba, akkor benőtt. Akkor egyre kevésbé volt valószínű, hogy elérem ezt a célt, valljuk be, 28 évesen ritkán szoktak meghívót kapni. Így kerestem azt, mit is kezdjek magammal. Benedek Tibi aztán számított rám, ez pedig alaposan megváltoztatta a mindennapjaimat. Kislányom születése plusz, mondanom sem kell, hatalmas örömforrás. A feleségem leveszi a terhet a vállamról, éjszakánként sem kell felkelnem, nyugodtan pihenhetek. Reggelente néha mondja, egykor, háromkor és ötkor is fent volt, miközben én aludtam, mint a tej. Hálás vagyok neki, hogy nekem csak a jó része marad, a játék, a dögönyözés és a közös alvás, így kipihent, energikus vagyok.

Idilli a kép.
Valahogy úgy. Nem akarom elkiabálni, de minden klappol. Nincs más hátra, mint előre!

A végén még hálát adsz Joseph Kaysnek, hogy így alakította az idényedet.
Életemben nem lőttem ennyi gólt a bajnokságban, ez tény. A többit inkább hagyjuk…

Amler Zoltán