Nagy Viktor: „Aki szeret minket, bízzon bennünk!”

2016. március 22. 15:50

A férfiválogatottnak szűk két hét múlva kell jelentkeznie Triesztben, akkor kezdődik ugyanis az olimpiai kvalifikációs torna. Elkezdődött az itthoni felkészülés.

Fotó: Madar Dávid

Merthogy a közvetlen felkészülés első óráiban (a múlt héten) a csapat egyenesen Németországba utazott, ahol háromnapos edzőtáboron vett részt. A német válogatottal három kétkaput is játszott Benedek Tibor kerete, a szombati találkozó félhivatalos edzőmeccs volt.

Ahogyan arról írtunk, mindhárom gyakorlás jól sikerült, 5-5 góllal sikerült legyőzni a németeket, akik egyébként szintén Triesztbe készülnek.

A mieink a német túra után másfél nap pihenőt kaptak, hogy aztán kedden délelőtt újult erővel jelentkezzenek a Komjádi-uszodában tartandó első edzésen. Ez a tréning kiváló hangulatban telt, majd a gyakorlás végén megjelentek az újságírók, ugyanis az utolsó 20 perc nyilvános volt. Akkor már inkább a könnyed levezetésnél jártak a srácok, majd jöhettek az interjúk és a kötelező körök, kötelezettségek.

A héten szerdától már a spanyol válogatottal gyakorol a Komjádiban a csapat, ennek a sorozatnak a végén hirdet 13-as keretet Benedek Tibor.

Többekkel beszélgettünk kedden, először Nagy Viktor gondolatait osztjuk meg az alábbi videóban.

A magyar válogatott 16 fős kerete:

Nagy
Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda), Lévai Márton (Debreceni VSE) – kapusok

Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton (ZF-Eger), Bátori Bence, Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo) – mezőnyjátékosok

A trieszti torna programja:

A csoport: Oroszország, Szlovákia, Franciaország, Magyarország, Románia, Kanada
B csoport: Olaszország, Dél-Afrika, Spanyolország, Hollandia, Németország, Kazahsztán

Április 3., vasárnap:
Oroszország-Kanada 13.50
Franciaország-Magyarország 15.10
Szlovákia-Románia 16.30
Spanyolország-Hollandia 17.50
Dél-Afrika-Németország 19.10
Olaszország-Kazahsztán 20.30

Április 4., hétfő:
Kazahsztán-Hollandia 13.50
Németország-Spanyolország 15.10
Kanada-Magyarország 16.30
Románia-Franciaország 17.50
Oroszország-Szlovákia 19.10
Olaszország-Dél-Afrika 20.30

Április 5., kedd:
Magyarország-Románia 13.50
Szlovákia-Kanada 15.10
Franciaország-Oroszország 16.30
Hollandia-Németország 17.50
Dél-Afrika-Kazahsztán 19.10
Spanyolország-Olaszország 20.30

Április 6., szerda:
Kazahsztán-Németország 13.50
Dél-Afrika-Spanyolország 15.10
Kanada-Románia 16.30
Oroszország-Magyarország 17.50
Szlovákia-Franciaország 19.10
Olaszország-Hollandia 20.30

Április 7., csütörtök:
Franciaország-Kanada 13.50
Magyarország-Szlovákia 15.10
Oroszország-Románia 16.30
Spanyolország-Kazahsztán 17.50
Hollandia-Dél-Afrika 19.10
Olaszország-Németország 20.30

Április 8., péntek:
31. meccs: 1A-4B 16.00 - negyeddöntő
32. meccs: 2A-3B 17.30 - negyeddöntő
33. meccs: 3A-2B 19.00 - negyeddöntő
34. meccs: 4A-1B 20.30 – negyeddöntő

Április 9., szombat:
35. meccs: 31 vesztes-33 vesztes 16.00
36. meccs: 32 vesztes34 vesztes 17.30
37. meccs: 31 győztes-33 győztes 19.00
38. meccs: 32 győztes-34 győztes 20.30

Április 10., vasárnap:
35 vesztes-36 vesztes 11.00 – a 7-8. helyért
35 győztes-36 győztes 12.30 – az 5-6. helyért
37 vesztes-38 vesztes 15.30 – a bronzmeccs
37 győztes-38 győztes 17.00 – a döntő
Sorsolás az olimpiára – 19.00

A trieszti torna jegyinformációjáról itt olvashat!

-ds-

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok