Bíró Attila: „Szerettünk volna örömet okozni”

2016. március 15. 21:33

A női válogatott szövetségi kapitánya szerint a Kanada elleni mérkőzés elérte célját.

Fotó: Madar Dávid

Ahogyan arról beszámoltunk, szép győzelmet aratott Kanada ellen a januárban Belgrádban Európa-bajnoki címet szerző női válogatottunk.

A lányok a Budapesten edzőtáborozó kanadai válogatott ellen nyertek 18-14-re, ezzel az ünnepi „gálameccsen” győzelemmel köszönte meg a szurkolást.

Merthogy az volt rendesen, ezt külön meg is köszönte Bíró Attila. Mint ahogyan elmondta azt is, az athéni torna után jól jött ez a keddi mérkőzés, és elégedett a csapat teljesítményével. A cél a győzelem volt, és bár voltak hibák, szemrehányást nem tehet a játékosai felé.

Hozzátette, a jövőben is forgatja majd a csapatot, hiszen keresi a legjobb játékosokat a riói olimpiára. Milyen jó ezt kimondani.

A részletes interjú a videóban, míg egy másik felvétel Csabai Dóra, Garda Krisztina és Illés Anna rövid nyilatkozatát mutatja meg.

Eredmény – Női felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Kanada 18–14 (4–3, 6–1, 2–5, 6–5)
Hajós uszoda, 1000 néző. Vezette:
Molnár P., Deslierres (kanadai)

Magyarország: Kasó – Antal D. 1, Kisteleki H. 1, Szücs G., Keszthelyi R. 5, Bujka B. 5, Csabai D. Csere: Czigány D. 2, Takács O. 2, Illés A., Tóth I. 2, Garda K., Gangl E. (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Kanada: Gaudreault – Alogbo 1, Monton 1, Wright 3, M. Eggens 3, Robinson 1, Perrault. Csere: McKee 1, Bekhazi 2, Fournier, C. Eggens, Crevier 1, Yelizarova 1, Colterjohn (kapus). Szövetségi kapitány: David Paradelo


Gól/emberelőny: 6/8, ill. 7/13
Gól/ötméteres: 2/2, ill. –


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok