Fantasztikus győzelem, világbajnoki döntőben a válogatott!

2013. augusztus 01. 22:52

A magyar vízilabda legszebb hagyományaira emlékeztető módon, szédületes akciógólokat szerezve válogatottunk 11-10-re legyőzte Horvátországot, és szombaton a világbajnoki címért játszik Montenegróval.

Fotó: Kovács Anikó

Az első negyedben még döcögött a játék és a védekezés – háromból három horvát előny akadt be –, ám a második negyedben elkapta a fonalat elöl is, hátul is a válogatott. Nagy Viktor egyre több labdára ért oda hátrányban is, míg elöl három varázslatos akciógóllal átvettük a vezetést.

A harmadik negyedben újabb remek megoldásokkal őriztük az előnyünket, volt esély a háromgólos vezetésre is, ám ekkor még nem jött össze – nem úgy a negyedik részben, amikor Bedő centergóljával már 10-7-re mentünk.

Ezután egy meglehetősen feszült periódus következett, miután szinte minden második támadásban – korábban is – hátrányban játszottunk, kezdett fogyni az erő, a centereinket öt méteren tartották, ítéletet nem kaptak, így relatíve esélytelenül próbálkoztunk. 10-8-nál Nagy másodszor is ötméterest védett, majd ezután időkérés után visszaállíthattuk volna a háromgólos különbséget, de – lidérces módon emlékeztetve a lányok elődöntőjére – kimaradt a lövés, és a horvátok egy igen mázlista góllal feljöttek 10-9-re.

Sőt, 2:38-nál egyenlítettek is, csakhogy a következő támadásból a Varga-testvérek előadásában egy egészen zseniális gól született (Dumi betört, Dani tökéletes passzt adott, amit az öcs bepöccintett a kapust és a védőt megelőzve), és ez döntött. Ezután még kivédekeztünk két hátrányt (az utolsó volt a tizenötödik…), így teljesen jogosan nyertük meg az összecsapást.

A döntőben a meglehetősen látványosan összezavarodó olaszokat simán legyőző Montenegróval mérkőzünk szombaton, 22.15-től. (Részletesebb összefoglaló később.)

Jegyzőkönyv

Magyarország–Horvátország 11–10 (2–3, 4–2, 3–2, 2–3)

Játékvezetők: Flahive (ausztrál), Naumov (orosz)

Magyarország: Nagy V. – Varga Dénes 2, Varga Dániel, Gór-Nagy 1, Hárai, Szivós 3, Madaras 1. Cserék: Vámos 3, Hosnyánszky, Bedő 1, Decker, Bátori.

Horvátország: Pavic – Muslim 1, Sukno 2, Milakovic, Dobud 2, Obradovic 2, Jokovic 2. Cserék: Loncar, Paskvalin, Bukic, Buslje, Setka 1.

Emberelőnyök: 8/4, ill. 15/6
Ötméteresek: –, ill. 2/0
Kipontozódott: Gór-Nagy (22. p), Decker Á. (24. p.), ill. Obradovic (32.)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok