BL-kör három magyar siker reményében

2016. március 11. 10:24

Az Eger, a Szolnok és az OSC is itthon játszik szombaton, a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. A nagy célok eléréséhez és a bizonyításhoz kell a három-három pont.

Fotó: Szolnoki Dózsa-Közgép

Lesz-e újabb döntetlen az A csoportban? Egy ideje már ez a kérdés, ugyanis a hatosban 7 (!) iksz született már az előző hat fordulóban, ami mindenképp kuriózum. Ebből kettőben az Eger is „ludas”, hiszen a nagyon erős Olympiakosszal odahaza ikszeltek Biros Péterék (8-8), a soros ellenfél, a montenegrói Jadran Herceg Novival pedig idegenben lett 11-11.

Apropó, 11-11, éppen ezzel az eredménnyel hangolt az Eger a szombati, fontos ütközetre, a Honvéd elleni idegenbeli döntetlen (no, meg az, ahogyan kialakult a végeredmény) nem feltétlen számít jó főpróbának. Más kérdés, hogy a bajnoki döntőbe kerülést ettől függetlenül is ki tudja harcolni az Eger, saját kezében maradt a sorsa.

Annak ellenére, hogy Dabrowski Norbert csapata alanyi jogon résztvevője a júniusi budapesti hatos döntőnek, eltökélt szándéka, hogy az első háromban végezzen a BL-csoportjában, és jó úton is halad efelé. Fontos lépés volt ebben a Spandau idegenbeli legyőzése, a Barceloneta elleni hazai siker, és tulajdonképpen a görögök elleni nyitókörben elért iksz is. Jelenleg az Olympiakosz vezeti a tabellát, megérdemelten, ráadásul ha győz a Barceloneta ellen szombaton, óriási lépést tesz a továbbjutás felé. Fűtheti is őket a bizonyítási vágy, tekintve, hogy az előző szezonban éppen a spanyolok akadályozták meg a Final Sixbe jutásukat azzal, hogy csoportbéli negyedikként, de alanyi jogú rendezőként ejtették őket ki onnan.

Dabrowski Norbert az idegenbeli 11-11 után egyébként azt mondta, nem igaz, hogy az A csoport gyengébb a másiknál, nem szabad számolgatni sem. Akkor egyébként a Jadran többször is vezetett 2 góllal, az Eger azért tudott pontot menteni, mert a harmadik negyedet 3-2-re, a negyediket 2-1-re hozta.

Most nem lehet más a cél, mint a győzelem, ami jól jönne a csapatnak a két nappal később, hétfőn este következő, OSC elleni nagy rangadó előtt.

Ha már OSC: a B csoportban matematikailag még továbbjuthatnak Bátoriék, de a papírforma szerint erre már kevésbé lesz lehetőségük. Ennek ellenére utolsó két mérkőzésüket, a török Galatasaray ellen megnyerték, így vége a pontnélküliségnek. Most újra győzhet Vincze Balázs csapata, mert az ellenfél az a Partizan Belgrád, amely kevésbé rutinos, fiatal társaság.

Persze, éppen ebben rejlik az ereje is, teher nélkül játszhat, és elkaphat egy-egy rosszabb formában lévő, esélyesebb ellenfelet is. Ilyen volt az OSC decemberben, amikor a hiányzók miatt nehéz helyzetben lévő újbudai csapat úgy kapott ki 5-4-re, hogy a negyedik negyedet 3-1-re nyerte. Sőt, a végén még az egyenlítésre is lehetősége volt a magyar bajnoki ezüstérmesnek, de ez elmaradt. Itt a lehetőség a visszavágásra.

Az idehaza ebben a szezonban eddig veretlen Szolnok is győzelmi esélyekkel ugrik vízbe szombaton, méghozzá a Galatasaray ellen. Cseh Sándor csapata legutóbb a Pro Reccót nagy bravúrral verte 12-11-re, ezzel életben tartotta a csoportelsőség megszerzésének esélyét (azért ehhez nagyon sok mindennek kellene teljesülnie).

A csoportban a magyar bajnok előtt álló két másik óriás, a Recco és a Jug egymással találkozik szombaton, Horvátországban. Az odavágón fölényes, 14-6-os olasz győzelem született, ebből kiindulva is ők az esélyesebbek, de Dubrovnikban nem könnyű nyerni még egy Reccónak sem.

Majd meglátjuk!

Fontos, hogy mindhárom magyar mérkőzést láthatjuk a televízióban, ráadásul egyik sem lóg a másikba. Kezdünk az Egerrel a Digi Sport 3-on, majd jön a Szolnok a Sport 2-n, és végül az OSC az M4 Sporton.

Bajnokok Ligája, 7. forduló:


A csoport:


ZF-Eger-Jadran Herceg Novi (montenegrói) – 16.15 (TV: Digi Sport 3)
Primore Rijeka (horvát)-Spandau (német) – 19.00
Olympiakosz Pireusz (görög)-CNA Barceloneta (spanyol) – 19-30

A csoport állása:

1. Olympiakosz Pireusz 12 pont
2. ZF-Eger 11 pont
3. CNA Barceloneta 11 pont
4. Primorje Rijeka 8 pont
5. Spandau 3 pont
6. Jadran Herceg Novi 2 pont

B csoport:

Szolnoki Dózsa-Közgép-Galatasaray (török) – 18-30 (TV: Sport 2)
Jug Dubrovnik (horvát)-Pro Recco (olasz) – 20.30
A-Híd-OSC-Újbuda-Partizan Belgrád (szerb) – 20.30 (TV: M4 Sport)

A csoport állása:

1. Pro Recco 15 pont
2. Jug Dubrovnik 15 pont
3. Szolnoki Dózsa-Közgép 12 pont
4. Partizan Belgrád 6 pont
5. A-Híd-OSC-Újbuda 6 pont
6. Galatasaray 0 pont

-d-



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok