„BL-visszavágó” a férfibajnokságban

2016. március 04. 17:28

A Szolnok és az OSC szombati találkozójának egyik tétje, hogy lemarad-e az újbudai együttes az Eger mögött.

Fotó: OSC Waterpolo

A középszakasz negyedik fordulóját rendezik a férfibajnokságban szombaton, a négy mérkőzés közül egyértelműen kiemelkedik a Szolnok és az OSC találkozója.

A bajnoki címvédő és a bajnoki ezüstérmes csatázik, ebben a kiírásban először, hiszen az alapszakaszban nem egy csoportban volt a két együttes. Persze, ebben a szezonban már összefutottak, merthogy a Bajnokok Ligájában egy hatosba kerültek a sorsoláskor.

Azon a mérkőzésen, november 11-én 8-7-re győzött a Szolnok a Tiszaligetben. Az első negyedet még 2-1-re a vendégek nyerték, sőt, Kevin Graham találatával már 3-1-re is vezettek, a Szolnok azonban a nagyszünetre egyenlített (3-3). A harmadik negyedben meg „robbantott”, ezt a szakaszt 4-1-re nyerte meg, Varga Dénes két gólt is szerzett a szakaszban. Ez azt jelentette, hogy a Dózsának „belefért” az utolsó negyed 1-3-as részeredménye is.

A tavalyi bajnoki döntőben az első mérkőzést 13-9-re nyerte a Szolnok, a másodikat 12-5-re Budapesten, hogy aztán a harmadik találkozót 13-7-re húzza be.

Az OSC ebben a naptári évben nagy lendületet vett, ezt a lendületet akasztotta meg az Eger, amely nyerni tudott a Kondorosi úton, így lépéselőnybe került a második hely megszerzése tekintetében. Merthogy a Szolnoknak már szinte mindenki „odaadja” az első pozíciót, ezzel a döntőbeli szereplés lehetőségét.

Sűrű napok elé néznek egyébként a csapatok, hiszen kedden, március 8-án újabb ob I.-es forduló lesz, míg 12-én, szombaton Bajnokok Ligája-fordulót rendeznek. Az OSC a Partizant, a Szolnok a Galatasarayt fogadja majd (az Eger pedig a Jadrant). Sőt, két nappal később következik az újabb bajnoki forduló, március idusán (egészen pontosan 14-én, benne Eger-OSC meccsel).

A szombati mérkőzést élőben közvetíti majd az M4 Sport, és a meccset lehet majd követni a szövetség mobilapplikációja segítségével is.

Szintén követhető lesz az utóbbi platformon (és a http://www.waterpolo.hu/live_stream linken) a Honvéd és a Szeged mérkőzése a Kőér utcából. A hazaiak az 5. hely megszilárdításáért szállnak vízbe, míg a vendégek abban a reményben, hogy a három ponttal közelítsenek aktuális riválisuk felé.

Érdekesség, hogy a tavalyi szezonban az 5. helyért küzdött páros meccsen a két fél, akkor az első meccset 9-8-ra nyerte Szegeden Varga Péter csapata, a második mérkőzésen pedig a Kőérben is nyerni tudtak Kiss Csabáék.

S hogy még egy tavalyi "visszavágót" említsünk: az előző szezon bronzpárharcában az Eger és a Ferencváros találkozott (2-0 az Egernek; 20-8 és 12-7 a Dabrowski-csapatnak), most a negyedik fordulóban ez a párosítás is összejött. Természetesen ezúttal is az egriek az esélyesek, akik remek formában vannak, óriási meglepetés lenne, ha nem szereznék meg az újabb három pontot.

Még egy meccset rendeznek szombaton, a Vasas a BVSC-t fogadja. A piros-kékek győzelmük esetén befognák a zuglóiakat, ha viszont a vendégek győznek, akár meg is előzhetik a Szegedet.

E.ON férfi ob I.-es bajnokság, középszakasz, felsőház, 4. forduló:

Március 5., szombat:

RacioNet-Honvéd-Contitech-Szeged-Diapolo – 18-30 – mvlsz APP/waterpolo.hu
ZF-Eger-FTC-PQS Waterpolo – 19.00
VasasPlaket-BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – 20.00
Szolnoki Dózsa-Közgép-A-Híd-OSC-Újbuda – 20.30 – M4 Sport/mvlsz APP

A felsőház állása a középszakasz 3. fordulója után:

1. Szolnok 51 pont
2. Eger 45 pont
3. OSC 42 pont
4. FTC 39 pont
5. Honvéd 31 pont
6. Szeged 27 pont
7. BVSC 26 pont
8. Vasas 23 pont

-ds-



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok