Egy hónap múlva az olimpiáért

2016. március 04. 15:17

Már nem kell sokat várni, hogy újra vízben legyen a magyar férfiválogatott, amely Triesztben játszik majd a riói indulásért. A fontos bajnoki és BL-meccsek után hamarosan Benedek Tibor is kijelöli keretét, aztán indul majd a közös munka. A pontos jegyinformációk még váratnak magukra.

Egy hónap múlva már Triesztben küzd a magyar férfiválogatott az olimpiai kvótáért. Tekintettel arra, hogy sokan érdeklődnek a jegyek iránt, rögzítenünk kell: végleges információ még nincs ezzel kapcsolatban, ahogy mondani szokták, a helyiek nem kapkodják el. Ellenben attól sem kell tartani, hogy majd a jegyeket elkapkodják, szinte bizonyos, aki ki akar utazni majd a mieink meccseire, meg tudja tenni, kap majd jegyet a helyszínen. Mindenesetre, ha érdemi információ érkezik Olaszországból, azonnal jelezzük – igaz ez a véglegesen jóváhagyott, televízióközvetítés-függő programra is,

A válogatott keret kijelölése nincs már messze – igaz, addigi a játékosokra fontos bajnoki és nemzetközi kupameccsek várnak.

Benedek Tibor Európa-bajnoki bronzérmes együttese az április 3. és 10. között sorra kerülő olaszországi tornán sorrendben Franciaország, Kanada, Románia, Oroszország és Szlovákia legjobbjaival találkozik.

A magyarokkal azonos csoportban szereplő együtteseken kívül Olaszország, Kazahsztán, a Dél-Afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország és Hollandia szerepel majd a kikötővárosban, ahol a két hatcsapatos csoportból az elsõ négy-négy jut tovább, majd a negyeddöntőkkel folytatódik a küzdelem, és a párharcok győztesei megszerzik az olimpiai részvétel jogát. Triesztben készítik el a riói olimpia férfi tornájának csoportbeosztását is. Szerbia, Horvátország, Görögország, Japán, az Egyesült Államok, Montenegró és Brazília már rendelkezik kvótával, hozzájuk a trieszti torna négy elõdöntõse csatlakozik, illetve egy óceániai csapat, minden bizonnyal az ausztrál.


A trieszti torna csoportjai:

A csoport:
Magyarország, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia
B csoport: Olaszország, Kazahsztán, Dél-Afrika, Spanyolország, Németország, Hollandia.

Az olimpia biztos résztvevői - férfiak:

Szerbia (a bergamói Világliga-győzelemmel)
Horvátország (a kazanyi vb-ezüstérmes)
Görögország (a kazanyi vb-bronzérmes)
Egyesült Államok (a Pánamerikai Játékok győztese)
Brazília (az olimpia házigazdája)
Montenegró (a belgrádi Eb-ről)
Japán (Ázsia legjobbja)
Óceánia legjobbja (várhatóan Ausztrália)
A trieszti kvalifikációs torna 4 legjobb csapata


A trieszti torna magyar vonatkozású programja
Április 3., vasárnap:
Franciaország–Magyarország
Április 4., hétfő:
Kanada–Magyarország
Április 5., kedd:
Magyarország–Románia
Április 6., szerda:
Oroszország–Magyarország
Április 7., csütörtök:
Magyarország–Szlovákia
Április 8., péntek:
negyeddöntő
Április 9., szombat:
elődöntő
Április 10., vasárnap:
helyosztók



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok