Közelebb az FTC a céljához

2016. március 02. 21:59

Az E.ON férfibajnokság felsőházban Varga Zsolt csapata az esélyeknek megfelelően legyőzte odahaza a BVSC-t. Tette mindez úgy, hogy „csak” egy negyedet nyert meg, igaz, azt viszont 5–1-re.

Fotó: fradi.hu/Németh Andrea

Jól kezdett a BVSC a Népligetben: Ambrus Ferenc megúszásgóljával és a Pásztor Mátyás által kiharcolt, Létay Krisztián révén értékesített ötméteresével is előbbre járt a hazaiaknál, akik rendre csak egyenlíteni tudtak. Mielőtt azonban azt gondolhatta volna a vendég együttes, hogy meglepi esélyesebb ellenfelét, Varga Zsolt a második negyedre rendbe szedte fiait. Nagyobb iramra kapcsoltak a zöld-fehérek, szorosabban zártak hátul, és Vogel Soma is elkapta a ritmust. És jöttek a gólok sorozatban: Marnitz Gergő (fór), az orrtörése miatt maszkban játszó Nyéki Balázs, Dőry Farkas (fór), majd ismét Marnitz talált be. Kinyitotta tehát az ollót a Ferencváros – és ugyan Török Béla szépített előnyből, ám kisvártatva Aidan Roach bevágott egy szabaddobást, kialakítva ezzel a negyed 5–1-es végeredményét.

Märcz Tamás nagyszünet után Györke Zsolt helyett Szakonyi Dánielt állította a kapuba. Őt aztán sokáig nem igazán tették próbára a hazaiak, ami betudható talán a meccsbe „alvásnak” is, de természetesen a BVSC masszívabb védekezése is alaposan közrejátszott ebben. A vendégek becsülettel igyekeztek közelebb férkőzni, vagy legalább tartani az eredményt – ez utóbbi sikerült is nekik, hiszen a második félidőt lehozták 3–3-ra.

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője:

„Úgy láttam, az első negyedben idegesebben kezdtünk, amit betudok annak, hogy nagyon fontos volt számunkra ennek a három pontnak a megszerzése. Ez ugyanis ezt jelenti, hogy a célunkhoz közelebb kerültünk. Még két olyan meccsünk lesz, amelyet meg kellene nyernünk: Szegeden és ennek a meccsnek a visszavágóját. A többi inkább csak plusz lehet. Megyünk Egerbe, ami nagyon nehéz lesz, hiszen nagyon jó csapat, jól játszik. Fontos, hogy egységesek maradjunk, ne essünk szét, és megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni.”

Märcz Tamás, a BVSC vezetőedzője:

„Meg kell tanulnunk, hogyan kell Kovács Peti nélkül játszani. Több kell a többiektől, akik kívül játszanak. Kicsit álmoskásan játszottunk az első félidőben, utána lendületesebbek voltunk. Jobban játszott a Ferencváros, gratulálok neki. Kapust cseréltem a szünetben, de nem azért, mert nem voltam megelégedve Györke Zsolttal, hanem csak teret adtam Szakonyi Dánielnek is. Érezhető volt, valami hiányzik a játékunkból, nem tudjuk megfordítani a meccset. De nincs baj, két-három nap múlva nem ezt a BVSC láthatjuk majd a vízben! Megyünk a Vasashoz, fontos találkozó lesz számunkra, két hasonló erejű csapat csap össze. Nyeri megyünk a Komjádi uszodába.”

Eredmények – E.ON férfi ob I.-es bajnokság, felsőház, 3. forduló:

FTC-PQS Waterpolo–BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 10–6 (2–2, 5–1, 1–1, 2–2)
Gólszerzők:
Marko Csuk 3, Marnitz G. 2, Roach 2, Avramovics, Dőry, Nyéki, ill. Török 2, Létay 2, Ambrus, Sugár
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Már közölt eredmények ezekről a meccsekről itt olvashat

Contitech-Szeged-Diapolo-A Híd-OSC-Újbuda 5-12 (1-3, 1-4, 2-4, 1-1)
Gólszerzők:
Chilkó 2, Sánta, Kiss Cs., Manhercz K., illetve Bátori 3, Salamon 2, Brguljan 2, Neto, Hegedűs, Graham, Gór-Nagy, Decker Á.

ZF-Eger-VasasPlaket 19-9 (4-1, 5-0, 5-5, 5-3)
Gólszerzők:
Hosnyánszky 3, Szivós 3, Angyal 2, Vapenszki 2, Bedő 2, Hárai 2, Biros P. 2, Lőrincz, Szalai, Mata, illetve Simon 2, Delgado, Hőna, Saric, Bóbis, Gyárfás, Várnai, Steinmetz Á.

RacioNet-Honvéd-Szolnoki Dózsa-Közgép 4-10 (1-5, 0-1, 3-1, 0-3)
Gólszerzők:
Simon A., Kalanovics, Kovács G., Fazekas T., illetve Younger 3, Mitrovics 3, Fülöp 3, Madaras


Az állás:

1. Szolnok 51 pont
2. Eger 45 pont
3. OSC 42 pont
4. FTC 39 pont
5. Honvéd 31 pont
6. Szeged 27 pont
7. BVSC 26 pont
8. Vasas 23 pont






E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok