KSI: 5, Kiss: 5, Honvéd: 15

2016. február 17. 21:02

Nem sikerült megszorongatnia a Honvédot a KSI-nek, elég egyoldalú mérkőzést rendeztek a Hajós-fedettben.

Az előző szezonban a KSI megnyerte a Honvéd elleni hazai alapszakasz-mérkőzését, a Komjádi-uszodában sikerült meglepni az akkor hullámvölgyben lévő esélyesebb együttest. Most is egy gyengébb periódusban van a Vad-csapat, de ez a KSI már egy sokkal fiatalabb társaság, mint a tavalyi, akkori meghatározó játékosok távoztak erre a szezonra, hogy mást ne mondjunk, éppen a Honvédba.

Például Kardos Gergely, aki a stabilan kezdőként szereplő György Dávid helyett most már sorozatban másodszor kezdett a csapatban, és nem is védett rosszul a meccsen.

Persze, olyan sokszor nem kellett közbelépnie, ugyanis a KSI jó ideig egyáltalán nem jutott lövőhelyzetig, helyzetig. A Honvéd nagyon agresszíven, korán letámadta a támadást kezdeményező KSI-t, így gyorsan elhaltak a „kockásgatyások” támadásai. Nem is volt elégedett Horváth János, aki érthetően felemelte hangját az első szünetben. Akkor ugyanis már 0-5 állt a táblán, ráadásul úgy, hogy Fazekas Tibor a dudaszó pillanatában, nagyon messziről ejtett Bányai Márk kapujába. Ugyanő aztán 1-6-nál kivédte Kalanovics Balázs büntetőjét, a hazai akciók során a jég egyébként Berki Richárd lövésénél tört meg. (A második félidőben Leposa Gábor védett a KSI-ben.)

Meg kell jegyezni, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely elemében volt ezen az estén, első hat lövéséből 5 góllal végződött, és a gólpasszokban is jeleskedett. Végig nagy fölényben játszott a Honvéd, érdekesség, hogy a KSI-ből érkezett négyesből ezúttal egyedül csak Fejős Róbert talált be, igaz, centergólja nagyon szép volt, megküzdött a labdáért rendesen.

A Honvéd tehát a Pécs elleni vereség és a Vasas elleni döntetlen után ismét győzött, míg a KSI nem tudta megismételni a Pécs elleni bravúrját.
 
Horváth János, a KSI vezetőedzője: "Nagyon jól és motiváltan játszott a Honvéd, amiért jár neki az elismerés."
 
Vad Lajos, a Honvéd vezetőedzője a meccs után: "A hozzáállásunk olyan volt, mint régen, ennek köszönhetjük a fölényes győzelmünket. Remélem, elindulunk, illetve visszatérünk a helyes útra. Mi minden meccsen győzni szeretnénk, így lesz ez Debrecenben is."
 
Kiss Gergely a meccs után: "Nem ma kellett volna a legjobb fomában játszani, ez tény. A január 28-a utáni három fontos meccsen is így kellett volna. A Ferencváros ellen jól védekeztünk, de a támadások nem mentek, a Pécs és a Vasas ellen hat pontot terveztünk, ehhez képest egyet sikerült begyűjteni. Ma fontos volt nyerni, kötelező volt, és így felvértezve indulhatunk majd Debrecenbe, egy nagyon fontos meccsre."

Eredmény – E.ON férfibajnokság, a 14. fordulóból előrehozott mérkőzés:

B csoport
KSI-RacioNet-Honvéd 5-15 (0-5, 3-3, 1-4, 1-3)
Gólszerzők:
Miklós 3, Berki, Bodor, illetve Kiss G. 5, Illés S. 3, Simon Adrián 2, Kiss B., Simon R., Fazekas T., Fejős, Korbán
A teljes jegyzőkönyvet itt lehet megnézni.
 
A csoport állása:
 
1. FTC 33 pont (13 meccs)
2. OSC 30 pont (12)
3. Honvéd 28 pont (13)
4. Debrecen 19 pont (12)
5. Vasas 17 pont (12)
6. Pécs 9 pont (12)
7. UVSE 9 pont (13)
8. KSI 3 pont (13)

A 13. fordulóból játszották szerdán a Ferencváros-UVSE meccset, erről itt lehet bőven olvasni.

-ds-



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok