2013. július 30. 06:08

Igencsak magabiztos játékkal, az ötödik egymást követő világversenyén jutott a legjobb négy közé női válogatottunk. Igaz, Merész András kijelentette: ebből már elegük van, ötödszörre szeretnének végre finálét játszani.

Az eindhoveni Európa-bajnokság, a trieszti olimpiai selejtező, a londoni ötkarikás játékok és a pekingi Világliga-szuperdöntő után újfent elődöntőzhet női csapatunk. A hollandok elleni meccs a nyolc között nem ígérkezett derűs sétahajózásnak, ám sikerült kis híján azzá változtatni – csupán a játékvezetőkön múlt, hogy feszengtünk egy keveset a negyedik negyed elején.

A siker alapkövét az első negyedben helyezte el együttesünk: bár riválisunk rögtön az első támadásból betalált, azt aligha gondolta bárki, hogy a 23. másodperc után legközelebb 17:40 perc eltelte után fognak gólt lőni. Pedig így történt: a lányok a védekezés magasiskoláját mutatták be, elöl pedig meglehetősen széles repertoárral támadtak, hiszen sikerült betalálni előnyből, lefordulásból, átlövésből. Így esett, hogy félidőben – nem tévedés – 7-1-re vezettünk.

No most csapatsportokban mindig nagy kihívást jelent, hogyha mondjuk félidőre megvan az az állás, ami már-már fél győzelmet ér, akkor azt miként lehet megtartani. Hiszen annyi kockázatot már nem szívesen vállal a nyerésre álló, ellenfele viszont elkezd minden mindegy alapon játszani, bónuszként a játékvezetők is könnyebb szívvel fújnak a romokban heverő gárda javára.

Láttunk már ilyen meccset megfordulni kézilabdában, kosárlabdában, na meg persze imádott vízilabdánkban is – és most is egyre feltűnőbb volt, ahogy az első két negyedben kialakult különbség kozmetikázására kezdtek törekedni az erre hivatottak. Legalábbis úgy tűnt, hogy például Moller, az argentin bíró előszeretettel hívja életre a férfiak cseljabinszki Világliga-döntőjében alapelvvé emelt „legyenek minél szorosabbak a mérkőzések” elképzelést.

Az ifjú argentin a FINA pólóvezetők kedvence, aki bármikor hajlandó a tudományos lonzizmus bármelyik tézisét azonnal átültetni a valóságba. Most kontrafaultok özönét zúdította a csapatunkra, ami totálisan el tudja bizonytalanítani a játékosokat, hiszen azok egy idő után nem fogják tudni eldönteni, hogy akkor most mit szabad és mit nem.

Ártatlan bemozdulások, centerhelyezkedések után szólalt meg a síp, így jöttek fel a hollandusok 9-4-ről 9-7-re a harmadik negyedben, és még mindig maradt két és fél perc. Azért csak ekkor, mert Bolonyai bemutatott néhány bravúrt – és azért nem tovább, mert együttesünkben volt annyi tartás, hogy még ekkor sem esett ki teljesen a ritmusból, tudott újítani, és a leginkább kiélezett pillanatokban gólt szerezni. Az egyik legszebbet Bujka Barbara lőtte, aki Kisteleki Dóri kézre érkező bejátszását a levegőből, a kapunak háttal állva húzta be a léc alá. Ez még férfiaknak is becsületére válna!

Menczinger Kata pedig akkor pattintott előnyből a hálóba, amikor visszafelé jött a kiállított holland – ezzel mentünk el 10-7-re, és dőlt el a meccs végképp, hogy aztán a végén még Antal Dóra dobjon egy gólt félpályáról, miután a hollandok exkluzív emberfogási taktikája csődöt mondott, elvégre épp a Keszthelyit tizenkét méteren fogó holland kapust állították ki (ő labdafogáshoz szokott, nem ahhoz, hogy embert őrizzen), így Dóri könnyedén ívelhetett a hálóba.

Nohát így esett, hogy összességében mégiscsak tükörsima sikert aratva lépett tovább a magyar csapat, amelyik szerdán a házigazda spanyolokkal mérkőzik a fináléba jutásért.

Jegyzőkönyv

Magyarország–Hollandia 11-7 (5-1, 2-0, 2-3, 2-3)
Játékvezetők: Moller (argentin), Taylan (török)

Magyarország: Bolonyai – Keszthelyi 4, Antal 1, Takács O., Bujka 1, Szücs G. 1, Miskolczi 1. Cserék: Tóth I., Menczinger K. 1, Kisteleki D. 1, Illés A. 1, Garda.

Hollandia: Van der Meijden – Hakhverdian 1, I. van Belkum 1, Genee, Smit 1, Stomphorst 1, Sevenich. Cserék: Klaasen 2, Van der Sloot 1, Van der Moler, Slagter.

Emberelőnyök: 8/5, ill. 10/2
Kipontozódás: Keszthelyi (30. p.)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!

Megosztás