Magabiztos Fradi-siker a Vasas ellen

2016. február 07. 19:10

Az E.ON férfibajnokság 11. fordulójának záró mérkőzésén 0–4-ről még képes volt felkapaszkodni a házigazda, ám Varga Zsolt csapata igazolva a papírformát könnyedén gyűjtötte be a három pontot.

Fotó: fradi.hu

A Komjádi uszodában nem bízott semmit sem a véletlenre a Ferencváros. Varga Zsolt csapata kicsit több mint négy perc alatt 4–0-s előnyt iparkodott össze. Tóth Márton kiharcolt egy ötöst, amelyet Marko Csuk váltott gólra, majd a szerb pólós és Nyéki Balázs akciógólt szerzett – utóbbi ráadásul kettőt is. Vogel Soma két labdát védett, magabiztosan vezetett a vendég együttes.

A Vasas becsületére váljék, nem adta fel, és zsinórban szerzett három góllal (Burián Gergely és Gyárfás Tamás fórból, Adria Delgado szabaddobásból volt eredményes) a második negyed elejére mínusz egyre zárkózott fel. Nyéki harmadik akciógólja törte meg a Fradi gólcsendjét, de Delgado kisvártatva fórból válaszolt, izgalmas volt a parti.

Jött újra az elképesztően pontosan játszó Nyéki, majd Marko Avramovics szerzett egy centerakciógólt, igyekezett újra „nyitni az ollót” a Ferencváros. A harmadik negyedben elmondhatta, sikerrel teszi, hiszen Steinmetz Ádám góljára hárommal válaszolt (Tóth Márton két, Kolozsi Marcell egy akciógólt szerzett), avagy 10–5-tel kezdhette a záró negyedet.

Amely két remek Vogel Simon-góllal kezdődött, nem lehetett kérdés a meccs végkimenetele. A vége 15–7 lett a Ferencváros javára.

Földi László, a Vasas vezetőedzője:

„A hajrára eláradtunk. Ebben a találkozóban több lehetőségük volt, nem csak kétszer, háromszor jöttünk vissza a meccsbe, ám ezek után olyan egyéni hibákat vétettünk, amelyeket büntetett a Fradi. Ellenfelünk keményen játszik, ez nekünk még sok. Emellett fegyelmezett, kevés hibával játszik a Ferencváros, nem ad ajándékgólokat, mint mi tettünk.”

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője:

„Jól kezdtünk. Nem lepett meg a Vasas, hiszen tudjuk, jó csapat, sok fiatal tehetséggel. Örülök, hogy a támadásszervezésünk jobb volt, mint például a Honvéd ellen, amikor is nagyon elégedetlen voltam ezzel. Egész héten sokat gyakoroltuk ezt, örülök, hogy sok mindent viszontláttam ebből.”

Eredmény – E.ON férfibajnokság, 11. forduló

B csoport

VasasPlaket–FTC-PQS Waterpolo 7–15 (2–4, 2–3, 1–3, 2–5)
Gólszerzők:
Delgado 2, Steinmetz Á. 2, Gyárfás, Burián, Simon H., ill. Nyéki 4, Csuk 3, Kolozsi 2, Vogel Simon 2, Tóth M. 2, Avramovics, Jansik Sz.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok